Jolán
0 °C
6 °C

Vidám spermákkal festik ki a Trafót

2014.01.14. 10:43
Eredményt hirdettek a Trafó Kortárs Művészetek Háza homlokzatának kifestésére kiírt pályázaton. A nyertes alkotó Slow lett, aki szerint a Trafó egy megtermékenyített petesejthez hasonlít.

A közterületi falfestésekről ismert Színes Város Csoport, az Élesztő kézműves söröző és a Trafó Kortárs Művészetek Háza tavaly ősszel összefogott, hogy a Trafó Tűzoltó utcai homlokzatának kreatív kifestésével színesebbé tegye a Trafót és Ferencvárost.

Az első fordulóban a szervezők, a szakmai zsűri döntése alapján nem hirdettek nyertest, a második forduló viszont sikeresnek bizonyult. A pályázat kiírásának célja az volt, hogy olyan, a falfestés területén jártas alkotók kapjanak lehetőséget közterületen alkotni, akik legális formában szeretnének megnyilvánulni, de finanszírozási vagy egyéb akadályok miatt ötleteik gyakran már a kezdeti szakaszban elhalnak. A két fordulóban közel 100 pályamunka érkezett be, a kiírás tematikája a Trafóhoz, illetve a Ferencvároshoz kötődött.

Az első helyezett Slow lett, aki a festéshez szükséges eszközök és anyagok biztosításán kívül 120 ezer forint díjazásban részesül. A második helyezett Fridvalszki Márk, a harmadik Horváth Noémi lett.

„Elhelyezem a környezetben a formákat, amiket már jó pár éve festek, fújok. Nem próbálom meghatározni, hogy graffiti vagy street art, amit csinálok. Az a fontos, hogy hozzátegyek a térhez, az épülethez. Egy kép elkészítése a helyszín keresésével indul, és egészen az elkészült fotóig tart. Általában ’madaraknak’ nevezik őket. Általában romos épületeket választok helyszínül. A Trafó épülete megfogott. Úgy gondoltam, a formák, alakok, amiket festek, képesek összhangot alkotni az épülettel. Viszik, tartják a homlokzaton elhelyezett betűket” - mondta munkájáról Slow.