A könyvek is kaphatnak még egy esélyt

2014.01.26. 08:07

KnihoBudka, azaz Könyvesfülke. Ez a neve annak a nonprofit projektnek, amely Csehországban megnyerte az O2 telefonszolgáltató Think Big versenyét. A kiírás olyan fiatalok számára biztosít anyagi támogatást, akik ötleteikkel képesek élhetőbbé, otthonosabbá varázsolni saját lakhelyüket. A két fiatal győztes leselejtezett utcai telefonfülkéket alakított át könyvesfülkékre, ahol díjmentesen kölcsönözhetnek a városlakók maguknak olvasnivalót és lehetőségük nyílik a könyvek cseréjére is. Megnyerték. Az év első hónapjában hét ilyen új városi bútordarabbal bővülhet a cseh főváros.

Ez a jó ötlet is New Yorkból jött

„Az első impulzust a forgalomból kivont telefonfülkék adták, kezdeni kellene velük valamit. Kezdetben kiállítási- vagy értékesítési területet képzeltünk el a kiszuperált készülékek belsejében. Csináljunk könyvesfülkét! – javasolta Pavel, a háromfős csoport egyik tagja, aki nemrég Nagy-Britanniában látott hasonló megoldást. A brit fővárosba New Yorkból érkezett az ötlet” – foglalja össze a kezdeti időszakot az Indexnek Monika Serbusová a projekt társgazdája, Pavel Železný barátnője.

1175015 584653481581294 1619170312 n.png
Fotó: KnihoBudka

John Locke amerikai építész és dizájner 2011 áprilisában jött ki a nyilvános minikönyvtárak ötletével, New Yorkban. Első kísérlete nem sikerült, a kevésbé frekventált helyen felállított könyvesfülkéket lerabolták. Második kísérlete alkalmával a Broadway forgalmas gyalogos zónáiban, metrókijárók előtt alakított ki ilyen helyeket, a könyvekre a projekt logóját nyomta. Működött

Az Index megkereste Locke-t is, mondja el, mi történt a New York-i fülkékkel átépítésük óta. 2011 végén, 2012 közepén összesen négy telefonfülkét alakítottak át, meglehetősen vegyes tapasztalatokat szereztek. A frekventáltabb területeken álló könyvesfülkék öt hónapig tartottak ki, a könyveket folyamatosan cserélték, használták. A kevésbé látogatott szakaszon átalakított fülkékből egy nap alatt elvitték a könyveket, a következő hétre a beépített polcokat is kilopták, leszerelték. Locke azt mondta, számukra ez a projekt sem más, mint tapasztalatszerzés: „Ötleteket tesztelünk a városi térben, megfigyeljük, milyen eredménnyel járnak. Célunk, hogy egy olyan katalógust hozzunk létre, amelyben listázzuk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem, mely kezdeményezések sikerültek jobban, és milyen úton tudunk hasznos információkat a nyilvánosság számára eljuttatni.”

De ugorjunk vissza Prágába! A munkálatok 2013 júliusában kezdődtek Bohnice kerületben, ahová a leselejtezett telefonfülkéket szállították. A dizájn- és megvalósítási munkát a használt alapanyagokból, új, funkcionális bútorokat készítő, fiatal dizájnerekből, mérnökökből, építészekből álló, Paletky.cz nevű csoport irányította. A tárgyalásokat novemberben kezdték meg a fővárossal a fülkék elhelyezéséről. Hamar megállapodtak. Az első hét fülkék 2014. január végéig kint lesznek terepen: kórházban, közintézményben, bevásárlóközpontban, metróaluljáróban, vasútállomáson.További négy fülke elhelyezéséről még tárgyalnak az illetékes városi bizottsággal.

Csehország: könyvesfülkeboom

Az első prágai könyvesfülkét a cseh főváros egyik legnagyobb kórházában, a Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM) épületében adták át 2014 első hetében. Aleš Herman kórházigazgató szerint visszatérő betegeik vagy a hosszabb időre beutalt páciensek minden bizonnyal örülnek majd az ingyen elolvasható könyveknek. Az egykori telefonfülkét egyébként a komplexum második emeletén helyezték el, közel a főbejárathoz, így az orvosi kezelésre érkezők könnyen hozzáférhetnek a könyvekhez.

1497641 646062098773765 35388520 n
Fotó: KnihoBudka

A könyvesfülkeprojekt azonban nem ér véget a fülkék kihelyezésével. Az első könyvesfülkék kihelyezése után jelenleg a legfontosabb a könyvek megfelelő utánpótlása és az esetlegesen keletkező károk kijavítása. A szervezők a könyvállomány folyamatos frissítése mellett a fülkék környékéből egyfajta állandó kulturális találkozóhelyet szeretnének varázsolni, például rendszeres felolvasóestek rendezésével. Beválhat az ún. tematikus hónapok indítása is, amikor a fülkék kínálata és a köréjük szervezett programok egy bizonyos témáról szólhatnak.

Prágában  a mostani KnihoBudka akció mellett három másik utcai könyvtár is működik. Az első ilyen kezdeményezés a „Jaroslav Hašek elhagyott könyveinek első prágai közraktára” nevet viseli szülőházánál, a Školská utca 28-as szám alatt, a másik két hely a kerületi vezetés kezdeményezésére jött létre. Prága hatodik kerületében 2012 októberétől működik utcai könyvtár, Prága tizedik kerülete 2013 szeptemberétől vágott bele hasonló projektbe. Ez utóbbi a prágai bohémnegyedben található. De működik egy hasonló kezdeményezés Nyugat-Csehországban, illetve egy másik Dél-Csehországban is.

Szlovákia: népszerű minikönyvtárak

Érdekesség, hogy északi szomszédunknál nem a John Locke-féle telefonfülke-átalakítás, hanem egy másik amerikai sikersztori adott mintát nyilvános, szabadtéri könyvtárak létrehozására. A 2009-ben indult, eredetileg amerikai Little Free Library mozgalom ma már világszerte elterjedt vállalkozás. A 2014-es januári frissítés alapján, több mint 15000 kiskönyvtárat jegyez.

Besztercebányán működik a 6711-es minikönyvtár, amely az ország első ilyen típusú intézményének számít. A projektet az Orange telefontársaság Támogatási program optimista embereknek elnevezésű alapjából finanszírozták. 2013 márciusától összesen négy ilyen kiskönyvtár működik a közép-szlovákiai városban. Egy 2013. decemberi fotóriport szerint összesen egyet törtek fel. A mozgalom a szlovák fővárosban is követőkre talált: Pozsony Vajnory nevű kerületében 2013 augusztusában alakítottak ki három kiskönyvtárat, amely a a 7750., 51. és 52. minikönyvtár a világon. Facebook-oldaluk, itt.

A pozsonyi Globális Művelődés Információs Központ – Libraria nyilvános könyvtárhálózat, amely olyan témákra szakosodott, mint emberi jogok, migráció, multikulturalizmus és a fenntartható fejlődés, két utcai minikönyvtárat adott át. 2013 októberében a Szarkalábú kiskönyvtár elnevezésű egységet nyitották meg Pozsonyban a Horský park mellett, a másikat a Társadalomtudományi és Közgazdasági Egyetem (FSEV) diákjai által működtetett FSEV Fest program keretén belül az egyetem épülete előtt állították fel.

A pozsonyi Rózsavölgy egyik parkjába a Ďakujem, sused (Köszönöm, szomszéd!) projekt 2013 májusában tette ki az első minikönyvtárát, amelyet 2014. január 1-jén teljesen összetörtek. Az országos mozgalomnak Túrócszentmártonban, Kassán is már állnak egységei.

A pozsonyi bohémnegyedben a Sancová utcában is található egy izgalmas kezdeményezés: az egykori újságosbódé ma könyvtárként üzemel, de a környéken lakók megkávézhatnak olvasás közben, vagy akár hajat is vágathatnak, cool. Nagyszombatban helyi egyetemisták fogtak össze, hogy visszahozzanak valamit a múlt századi Monarchia idején tapasztalt élénk köztéri polgári életből. 2013 októberében adták át a Bookpoint projektet a nyilvánosságnak, éjjel-nappal nyitva tartják.

Magyarország: egyelőre karcsú a kínálat

Magyarországon az első lépéseket egy nyilvános, köztéri könyvtároló szekrény létrehozására a kispesti Wekerlei Kultúrház és Könyvtár vezetése tette meg. A 2012 januárjában megnyílt, népszerű Végy egy könyvet, tégy egy könyvet projektről további információk itt érhetők el. Szintén 2012-ben az ún. Nyitott Könyvespolc projekt keretén belül a Köki Terminálban nyitott könyvespolcokat és helyezett el két fotelt egy civilszervezet. Az év végén újabb két fotel elhelyezésével emelték a komfortszintet.

Könyvmegállókat nyitottak 2012. június elején Aquincumnál és Csillaghegyen is, a három hónappal későbbi állapotokról ajánljuk az Index riportját. Ha a budapesti nyitott könyvszekrények terjedését szeretnéd követni, klikk ide. Kelet-Magyarországon, Miskolcon a Kultmélyvíz akciócsoport és a Műút szerkesztősége 2012 szeptemberében állított fel Miskolc három frekventált pontján szabadtéri könyvesfülkéket. Ha kíváncsi, mi történt egy hónappal később a könyvállománnyal, kattintson!