Cecília
4 °C
12 °C

Sokáig hittem, hogy megváltoztathatom a világot

2014.02.01. 12:06
Legkarakteresebben talán a Szegénylegényekben, de kétségtelenül több Jancsó-filmben is előkerül az egyén és az állam, a jog és a hatalom kapcsolata. Nem teljesen véletlenül, Jancsó Miklós ugyanis a filmes pálya előtt jogászként végzett, sőt, majdnem ügyvéd lett. A filmrendező utolsó interjúját az Ügyvéd Világnak, az Index jogászának, Bodolai Lászlónak és Szávuly Arankának adta 2012. szeptember elsején.
Jancsó Miklós 1
Fotó: Balkányi László

Filmes pályája előtt Ön jogot végzett. Miért lett, pontosabban miért nem lett végül jogász?

Igazából azért lettem jogász, mert még nem tudtam pontosan, mi akarok lenni. Akkoriban ez volt a "kommunikáció szak", azaz, aki nem tudta mi akar lenni, jogra ment. Ennek megfelelően rengeteg jogász volt, aki nem járt be az egyetemre, legfeljebb csak alapvizsgázni. Én mindig ott ültem, sőt, nagyon szerettem a néprajzot, beültem az ő óráikra is.

Melyik egyetemre járt?

Egy szemesztert végeztem Pécsett, ott kollégista voltam. Utána Kolozsvárra kerültem, mert édesapám akkor adminisztrátor volt és odavezényelték, mi mentünk vele. Egyébként az én családom elég furcsa, félig román félig magyar család vagyunk. A két testvérem meg én itt éltünk, mindenki más Erdélyben. Anyámék tizenketten, apámék tízen voltak testvérek, volt olyan családi ünnepség, ahol a szűkebb kör is százhuszonkét embert jelentett.

Mi volt a kedvenc tárgya?

A római jog nagyon érdekelt, a professzort Óriás Nándornak hívták, egyébként 140 cm magas volt. Horváth Barna jogfilozófus előadásait is szerettem, ő szabadságpolitikával foglalkozott. Tőle azt lehetett tudni, hogy a jog az a szabadság. És hogy csak szabadságra lehet jogot építeni.

Elég érdekes, hogy valaki ezt hangoztatja, mármint, hogy a jog az a szabadság...

Nem tudom, ma milyen az egyetemi élet, akkor rengeteg féle volt. Mi ilyen népies-németellenes banda voltunk, volt egy csoportunk is.

A gondolkodásmódjára azért hatott, hogy rendszerben kellett gondolkodni, nem?

Talán... Egy ügyvédnél bojtárkodtam üzemi jogászként. Szerkesztettem, vittem az ügyiratokat, ide-oda futkároztam velük. Nem volt biztos, hogy nem maradok meg jogásznak. Aztán jött a háború. Orosz fogságba kerültem.

Az hogy történt?

A háború végén, aki egyetemre járt, azt kivonták a katonaságból, engem sem hívtak be. Mit tesz Isten, 1944. március 18-án megkaptam a diplomát, másnap bevonultak a németek. Az állami szervezet mancsa lassan elérte az embert. Ha egyszer kiderült, hogy ez elvégezte az egyetemet, utánanyúltak, mint ahogy utánam is. Nyárra a románok már kiléptek a háborúból, a bürokraták, mint apám, hazajöttek Magyarországra, velük én is persze. Székesfehérváron élt a nővérem a férjével, aki katonatiszt volt, hozzájuk mentünk. Miután a laktanyából kibombázták őket, egy falusi házba költöztünk. Egy héten belül a szomszédok feljelentettek, hogy itt van egy fiatalember, aki nem ment katonának, természetesen azonnal behívtak Mórra. Se fegyver nem volt már, se ruha, csak a szabályok. Nem volt laktanya sem. Volt egy kolléga, aki azt mondta, hogy jelentkezzek a szakaszvezetőnél, adjak neki pénzt, akkor leszerelnek. Jelentkeztem, leszereltek. Visszamentem a faluba, jöttek értem a csendőrök. A sógorom repülő-vezérkari tiszt volt, elküldte őket és újra bevonultatott, most már saját magához. Ez azért volt nagyszerű, mert ott sem repülő, sem benzin nem volt. Aztán jöttek az oroszok, mindenki ment nyugatra, de a sógorom, aki szerb volt és magyar katona, közölte, hogy nem hagyja el a hazáját, szóval megvártuk az oroszokat. Ő három és fél év múlva jött vissza, én fél év múlva.

Hol volt hadifogságban?

Leningrád mellett egy cári nyaralónál voltam, azt építettük újra. Fél éven belül megbetegedtem a tüdőmmel. Gyógyszer semmi nem volt, azaz az volt a gyógyszer, hogy fektettek. Csontváry táviratát ismerik?

Melyikre gondol?

Amikor jön a hír, hogy Ferenc József császár betegeskedik, Csontváry ezt írta: „Császárt a napra kitenni. Stop. Értesítést kérek. Stop. Csontváry. Stop.” Az oroszok is így gyógyítottak, kitettek a napra. Aztán egy doktornő megsajnált és hazaküldött. Pont húsvét napján estem fogságba és november 4-én érkeztem haza. Utána egy évig feküdtem ágyban.

Mi történt azután, hogy felépült? Csak nem visszament jogásznak?

Majdnem. Még bejelentkeztem az ügyvédi kamarába, volt egy principálisom is, de nem lett belőle semmi. Amikor elkezdtem megkeresni a régi bandát, akkor derült ki, hogy van egy főiskola, ahol filmet és színházat lehet tanulni. Színházrendező akartam lenni egész életemben. Az felvételin Balázs Béla hosszas beszélgetés után azt javasolta, legyek filmes. 1951-ben végeztem, tavaly kaptam meg a gyémántdiplomámat.

A Rákosi-érát hogy tudta befogadni? A helyzetet is elég nehéz elképzelni, hogy lehetett ezt feldolgozni a maga habitusával.

Baloldaliaskodó-népies voltam, hallgattuk a nyugati rádiókat is, mást mondtak, mint ami volt. Egyszer hallgattuk az orosz rádió magyar adását is, ahol akkor éppen az egész orosz alkotmányt olvasták fel. 1947-ben, az első választásokon a haverjaim parasztpártiak voltak, én radikális. 1949-ben már csak egyetlen párt volt. Akkor mondtam, hogy a fenébe, itt valami nem stimmel, itt átverik az embert. Utána a rendszerváltásig már egyetlen egyszer sem mentem el szavazni.

És a filmes diplomájával mihez tudott kezdeni?

A filmes szakmában nem dolgozhatott más, csak akinek megvolt a diplomája. Nekik viszont azonnal lett munkájuk, állást kaptak. Engem is beosztottak a híradóhoz.

Csak nem propagandafilmeket kellett készíteni?

Két filmgyár volt, a játékfilmgyár, és a dokumentum, benne a híradóval. Hatan kaptunk diplomát, abból négyen mentek a játékfilmgyárba és ketten mentünk a híradóhoz.

És a főiskolán miket tanítottak?

Semmit. Filmeket néztünk és arról vitatkoztunk. Szőcs István erősen befolyásolt minket a romantikus-népies filmekre, de amerikai filmeket például nem mutogattak. Viszont sokat jártunk moziba. Akkoriban lett a főiskola főigazgatója Hont Ferenc, igazi baloldali entellektüel, ő kezdte csinálni a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A színházhoz értett, de a filmhez nem. 1949-ben az egyik főiskolai évfolyam tagjai – talán a Makk Karcsiék, Bacsóék voltak – kiharcolták maguknak, hogy csinálhassanak egy filmet, valami úttörőtörténetet. Kaptak pénzt is, a csillebérci úttörőtáborban forgattak. Akkoriban a hangosgépek körülbelül kétszáz kilósak voltak, két ember kellett, hogy felemelje. A könnyű kamerák német Arriflexek voltak, de némák és csak hatvan méteres körzetben lehetett velük dolgozni, szóval komoly meló volt hangos játékfilmet készíteni. Egyszer csak lejött Hont Ferenc, szakmailag is hozzá akart szólni a történethez. Az objektív éppen nem volt a kamerán, belenézett a svenkkarba. Ilyen színvonalú volt az oktatás akkoriban.

És 1956-ot hogy élte meg?

Szerencsésen. Pont Kínában voltam akkoriban. Volt egy katonaegyüttes-énekkar, zenekar, szólisták, táncosok, vagy 300 fő, ezt az együttest hívták meg Kínába. A"testvéri népek" nagyon együtt voltak, jártak ide meg oda. Első feleségem népitáncos volt az Állami Népiegyüttesben. Ő mesélte, hogy Szlovákiában, az egyik kisvárosban olyan transzparens várta őket, hogy "Együtt küszködünk a békéért". Visszatérve Kínára, oda különvonattal mentünk, utaztunk vagy három hetet, majd megőrültünk. Az oroszok is nagyon éberek voltak. A térképes levelezőlapokat, amiket vettünk, az őrök összeszedték a vonaton, hogy ez kémtevékenység. Visszafele már gyorsabban hoztak, akkor már ötvenhat volt. Mondják is a barátaim, hogy téged vagy agyonlőttek volna, vagy disszidáltál volna.

Jancsó Miklós 2
Fotó: Balkányi László

Mozgalmárként-igazságpártiként hogy lehetett úgy élni, hogy ne üsse meg a bokáját?

Hát nem tudom. Állítólag a távollétemben egyszer az egyik kolléganő azt mondta, engem le kell minősíteni. Ő nagy bolsevik volt, én meg nem. Mindig beszélgettünk egymás között, az eltérő nézeteket egymás között mondtuk, de addig nem ment egyik történet sem, hogy feljelentsenek.

És milyen híradókat csinált konkrétan?

Paraszthíradókat. Például disznóetetés Kisváradon, hasonlók. A híradó úgy nézett ki, hogy az elején politika volt, utána nehézipar, mezőgazdaság, kultúra és ennyi. Ezek szekciók voltak, én a parasztszekcióban voltam. Mindig úgy kezdődött, hogy kiadták a tervet nekem meg egy szervezőnek, agyártásvezetőnek. Volt persze operatőrünk is, de hangot általában nem vettünk. El kellett menni a helyszínre, ami egy tsz volt vagy egy állami gazdaság. A faluban először meg kellett keresni a tanácselnököt és a tsz-elnököt, első körben velük kellett beszélgetnünk. Egyszer pünkösdkor kellett valami hasonló filmet csinálni. Bementünk a faluba, éppen tartott a körmenet. Megkérdeztük valakitől, hol találjuk a tanácselnököt és a tsz-elnököt. Ott vannak, mondták, épp viszik a baldachint.

Hogy jutottak le a faluba? Volt autó is, vagy busszal?

Volt három vagy négy régi Skoda, ami a filmgyáré volt. Az oroszok minden kocsit elvittek, de ezeket valahogy sikerült megmenekíteni. A tetők mindig fel voltak pakolva gumikkal, mert minden ötven kilométeren kilyukadt egy, azokat cserélgettük.

Szóval terepszemle.

Igen. Lementünk és megbeszéltük, hogy jövünk majd később, két vagy három nap múlva. Akkor a tsz-elnök kijelölte azt a parasztot, aki méltó volt arra, hogy etesse a malacokat a híradóban. Akkor hazamentünk, írtunk erről egy forgatókönyvet, ezt elfogadta egy bizottság. Lementünk megcsinálni a híradót, ott volt a paraszt, akinek vasárnapiba kellett öltöznie, mert nem lehetett csak úgy ingbe-gatyába etetni a disznókat. Ha volt valamilyen kitüntetése, azt is külön ki kellett tenni. Forgatás után hazamentünk, és a kész anyagot megint elfogadta a bizottság, mehetett a híradóba. Minden hétre volt egy-két ilyen.

A híradózgatások után mikor, hogyan jött az első nagyjátékfilmje, A harangok Rómába mentek?

1958-ban. De borzasztó.

Miért? Nem tetszik?

Már akkor tudtam, hogy borzasztó. Azért tudtam forgatni végre, mert '56 után a filmgyári vezetők is reformkomcsik voltak, akik a változásokra hivatkozva mondták azt, hogy mi is fogunk játékfilmeket csinálni. Nemrég valaki elhozta, hogy nézzem meg, de nem is néztem végig, annyira rossz. Nem szoktam megnézni a filmjeimet, mert kiderül, hol szúrtam el. A színházi kollégák annyiban szerencsésebbek, hogy ugyanazt a darabot többször meg tudják csinálni, akár az élő darabot is korrigálhatják, akár előadásonként. De a filmek konzervek.

Azért jó, hogy vannak ilyen konzervek, nem?

Hát nem tudom. Mások filmjeit azért megnézem. Évekkel ezelőtt Angliában vetítették a filmjeimet, ott találtak egy teljesen ép, érintetlen kópiát a Szegénylegényekből. Akkor elkezdtem nézni, kíváncsi voltam, milyen a minősége.

Jancsó Miklós 5
Fotó: Balkányi László

Apropó, Szegénylegények. Ezzel a filmmel azért elég komoly tabukat döntögetett abban az időszakban. Gyakorlatilag az egyén és a hatalom viszonyának olyan komoly parafrázisa volt, hogy mi csak csodálkozunk, hogy ezt akkor megengedték. Ezt a művészi-alkotói szabadságot hogy tudta Ön kivívni?

Nem tudom, ezen én is gondolkodom. Amikor Hernádi barátommal összekerültünk, akkor nőtt fel egy ifjú írói gárda, a Gyula ebbe a bandába vitt bele. Sokan közülük ma már nem ülnek le egy asztalhoz. Egy cél volt, aminek a kritika volt a lényege, hogy ezt a társadalmat éles szemmel kell nézni és arról értesítést kell adni. Hogy miért és hogy tűrték? Aczél Györgyöt egész jól ismertem. Ha valaki nézi a Szegénylegényeket,abból értenie kell, hogy ez az általánosítás egy formája, és hogy '56-ra is vonatkozik. Aczél nem volt buta ember, mégis engedte. Hogy miért, nem mondta meg. Mivel az emlékiratait sem írta meg soha, ezt a választ is elvitte magával a sírba.

A Szegénylegények katonáiban esetleg az orosz hadifogság élménye is visszaköszön?

Talán. És sok minden. Akkoriban a játékfilmgyár alkotócsoportokból alakult. Volt vezetője, dramaturgok, rendezők voltak benne. Én eredetileg Nemeskürthyhez kerültem, aki inkább népszerűsítő történész volt. Magyar ember lévén a magyar történelmet akarta szuggerálni, mert ilyen nem nagyon volt a Rákosi idejében. Ő mondta, hogy Jókai-regények helyett csináljunk egy igazi történelmi filmet. A Szegénylegényekben végül is három sztori van: egy Móricz, egy valódi történet a betyárokról egy szegedi novellistától és van egy olyan történet benne, hogy az egyik csendőrt meggyanúsítják, hogy nem is csendőr, hanem befurakodott betyár, az a valóságban egy orosz tábornok története.

Tényleg igaz, amit a filmjeiről írnak, azaz azt szokta gondolni, amit leírnak?

Igazából soha nem fogalmaztuk meg magunknak, mi a mondanivaló. Mindig az volt a baj, hogy megcsináltuk a filmet készre és már egy újabb kellett. Hernádi azért keményen ragaszkodott ahhoz, hogy ne engedjünk a negyvennyolcból. A filmet nagyon befolyásolja a pénz és a hatalom. Volt feleségemmel, Mészáros Mártával beszélgettünk arról, mekkora szerencsénk volt, hogy pont akkor kezdtünk el dolgozni, amikor Kádárék megpróbáltak kicsit liberalizálódni, ha lehet ilyet mondani egy ilyen rendszerben. Aki valamiről ír, az saját magát írja. A recenzor is. Annyira nem szokott érdekelni, de azért komolyan kell venni, mi jelenik meg. A közvélemény befolyásolása eléggé számít. Nem véletlen, hogy az amerikaiak egyes filmjeik népszerűsítésére majdnem annyit költenek, mint magára a filmre. Az akkori körülmények között az szerencse volt, hogy már az első filmjeim benne voltak a nemzetközi forgalomban. Rengeteg kollégával találkoztam, de nem vagyok azonos Bergmannal vagy Antonionival, akit egyébként mesteremnek tartok.

Tervez még most filmeket?

Igen.

Van is rá reális esély, hogy pénz, paripa lesz hozzá?

Ez egy hülye szakma, amihez rengeteg pénz kell. Évtizedek óta már csak úgy csinálom a filmeket, hogy ha összejön a pénz, elgondolkodom rajta. Egyébként nem nagyon gondolom végig, csak tudom, hogy körülbelül mit akarok csinálni.

Tudjuk, hogy nagyon sokat, de mégis, mennyit változott a technika?

Rengeteget. Mi még igazi filmet vágtunk, a filmművészetinél utaltam is rá milyen kamerával és hangfelszereléssel dolgoztunk. Amai vágók már csak a számítógépet használják, szóval van változás.

Ha jól emlékszem, a rendszerváltást követően Ön kétszer is indult parlamenti választásokon.

Indultam? Indítottak. Felkértek. Adtam a nevemet.

Miért mondott akkor igent? Komolyan elhitte, hogy itt meg fog változni valami?

Én nagyon sokszor elhittem. Volt rá időm ebben a néhány évtizedben, hogy elhiggyem azt, hogy a világon lehet változtatni. Nem igazán szeretem Márait, mert nem szeretem a polgárkodást, de amit a naplójában írt, az nem semmi. Nem szabad komolyan venni, hogy bárki is meg tudja változtatni a világot.

De a mozgalmárkodás pont arról szól, hogy igenis meg lehet úgy változtatni, hogy jobb legyen...

Persze. Mert muszáj. Úgy nem lehet élni, hogy belenyugodjak, hogy szar, és a fejedre lépnek. De ugyanakkor meg tudom, hogy minden változásnál jöttek olyanok, akik, és ugyanazt csinálják, amit az elődeik. A'49-es választáskor meg voltam győződve, hogy a komcsik egy rendes társaság. Aztán, ahogy az egész lezajlott... Most is ez megy sajnos. Rájössz arra, hogy nem stimmel, hiába ígérgetnek. De hát mindig is ez volt.

Az elmúlt évtizedekben megfordult a fejében, hogy Ön jogász? Esetleg amikor perekről, tárgyalásokról hallott, olvasott?

A jogász soha nem mozdult meg bennem. Kádárék pereinél az ember fejében például az merült fel, hogy kik ezek, akik ezt csinálják. Egyszer meghívtak vidékre, egy ügyvéd srác vitt le autóval. Ez az első Fidesz kormány idején volt. Mesélte, hogy az egyik bíró ismerőse felmentette az egyik ügyben részt vevő fideszes vádlottat. Az ügyvéd rákérdezett, miért. Befolyásolták? Pénzt adtak neki? Azt válaszolta, egyik sem. Csak nyugodtan akar élni.

Milyen könyveket olvas mostanában?

Rengetegfélét.

Milyen filmet csinálna, ha valaki most bármennyi pénzt adna?

Á, ilyen még nem történt senkivel. A mai társadalom viszont elég jó ahhoz, hogy az embernek legyen benne témája.

Ön szerint a véletlen, mint olyan, fontos az életben?

Persze.

És van olyan, hogy véletlen?

Hát nem tudom, mi a véletlen. Negyvenvalahányban mentem a Baross utca sarkán. Teherautóról vasat rakodott le két pufajkás. Az egyik vasdarab pont a jobb szemem alatt ütött meg, alig egy centivel. Véletlen? Egy évvel előbb vagy később pedig az Üllői út elején, a Vörösmarty mozi épületével szembeni házban volt egy avantgard művészklub. Megnéztem az órámat, 2.10-kor léptem be az ajtón, csuktam be magam mögött az utcai kaput. Abban a pillanatban az erkély...

...lezuhant. És mi lesz ezzel a világgal Ön szerint?

Nem tudom. De az is lehetne egy jó kérdés, hogy ezzel az országgal mi lesz?