Emma
5 °C
8 °C

Távozik a Széchényi Könyvtár igazgatója

2014.02.07. 09:50 Módosítva: 2014-02-07 10:14:20
A Magyar Narancs értesülései szerint hétfőn távozik az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, Szemerei Péter. Utódja az OSZK Különgyűjteményének eddigi igazgatója, Káldos János lehet.

A Magyar Narancs úgy tudja, hogy hétfőn jelenti be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Szemerei Péter távozását az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) éléről. Az Index megkereste az Emmit, hogy reagáljanak a hírre, de eddig nem kaptunk választ.

A lap szerint bizalomvesztés állhat Szemerei távozásának hátterében, ugyanis az igazgató a könyvtár nyolcadik emeletén konferenciatermet akart kialakítani, de az e célra érkező állami forrást az utolsó pillanatban visszavonták.

A hetilap szerint Szemerei utódját, Káldos Jánost, az OSZK Különgyűjteményének eddigi igazgatóját csak két hónapra kívánják kinevezni. A lapnak Káldos nem kívánta kommentálni az értesülést.

A Fidesz-alapító Szemerei mindössze pár hónapot tölthetett az intézmény élén, miután tavaly szeptember végén felmentették az addigi igazgatót, Sajó Andreát, aki lapértesülések szerint céges autóval okozott halálos kimenetelű balesetet, de arról nem értesítette a minisztériumot.

Korábbi sajtóhírek szerint Szőcs Géza magának szeretné a posztot, ami nem volt alaptalan feltételezés, mivel akkoriban lett az Országos Könyvtártudományi Kuratórium elnöke, de Szőcs a Magyar Narancsnak most is cáfolta ezt. Mint mondta, a milánói világkiállítás kormánybiztosi teendői 2015-ig lefoglalják. Szőcs szerint ugyanakkor minél korábban ki kell írni a pályázatot az OSZK vezető pozíciójára.