Emma
3 °C
10 °C

Atomdurva: Jönnek az oroszok!

2014.02.21. 20:21
Rablások, késelések várhatóak, és még a táncrendőrség is lecsap a Bulinegyedben. Figyeljen oda, mulasson felelősségteljesen! Megmutatjuk, hol és hogyan érdemes. Programajánló.

Gyártósoron jön a meggyespite (péntek)

Huszonötödik évéhez közeleg David Lynch és Mark Frost sorozata, a Twin Peaks, aminek apropóján klubestsorozat indul. A több alkalommal is jelentkező partikért és azok hangulatért a világvégi kisváros néhány hazai rajongója, különböző budapesti filmesek és szervezők felelnek. Az első alkalommal Dale Cooper menüjét, azaz meggyes pitét és fekete kávét szolgálnak fel, mialatt Angelo Badalamenti világát idéző zenék szólnak majd az eredetihez szinte megszólalásig hasonlító helyszínen. Péntek, 20:00, Super8 (Budapest, VIII. kerület, Kőfaragó utca 8.)

2013 júliusában, a londoni Hyde Parkban tartotta nagy visszatérését a Rolling Stones. Mick Jagger és Keith Richards zenekara mintegy százezer ember előtt lépett fel szülővárosuk színpadán és adott lenyűgöző, egyszeri koncertet. A filmen a koncerten elhangzó összes szám látható és halható lesz – HD felbontásban és digitális hanggal.  Péntek, 20:30, Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest, VIII. kerület, Rákóczi út 21.)

A lengyel-magyar barátság jegyében péntek este két naprakész és menő lengyel együttes is beveszi az A38 hajót: a Kamp! nevű szintipoptrió hazájában masszív húzónévnek számít, megjárt néhány neves külföldi fesztivált is, zenéjük pedig egyszerre napsütötte és éterien színes. A hármast hivatalos előzenekaruk, a szintén lengyel Rebeka duó kíséri majd el. Ők kellemesen bágyasztó és minimalista, mégis könnyedén táncolható dalaikat adják elő. Péntek, 20:00, A38 (Budapest, XI. kerület, Petőfi híd, budai hídfő)

Gyártósoron címmel rendezi meg legújabb villámkiállítását a Flash Art magazin. Az újság a PP Center egyik ipari csarnokában ünnepli új lapszámát, ahol szemtelenül fiatal magyar alkotók és az új számban feltűnő művészek munkáiba nyerhetünk némi betekintést. A résztvevő művészek Albert Ádám, Barabás Zsófi, Bánki Ákos, Huszti János, Felsmann István, illetve Szinyova Gergő lesznek. A szervezők ropogtatnivalóról és házi sörről is gondoskodnak. Péntek, 19:00 – 22:00, PP Center (Budapest, III. kerület, Szentendrei út 89-93.)

Az angol foci és popkultúra szoros összefonódásának szentel tematikus estet az angol futballra szakosodott Rúgd és fuss blog. A When Saturday Comes nevű partin jól skandálható és/vagy a labdarúgáshoz szorosan kötődő szurkolói dalok csendülnek majd fel. "Erre az estére olyan hangulat lesz, mint 1988-ban egy észak-londoni pubban, szombat este az Arsenal-meccs után, de mondhatnánk 1976-ot és Liverpoolt, vagy 1995-öt és Newcastle-t is" – ígérik a szervezők. Aki pedig ecetes chipsszel érkezik, az még számot is kérhet! Péntek, 21:30, Beat on the Brat (Budapest, VII. kerület, Nyár utca 20.)

Kaviár a koliban (szombat)

Március 9-én lesz immár huszadik éve annak, hogy nincs köztünk Charles Bukowski, a szexista szoknyapecér, a sör és az irodalom nagy barátja. Az évforduló alkalmából egri Eszterházy Károly Főiskola vizuális művészeti tanszéke saját kiállítással emlékezik meg az amerikai író-költőre. Az angyalföldi József Attila Művelődési Központban a tanszék egykori és mostani mesereinek, valamint hallgatóinak munkáit mutatják majd be. Olyan alkotásokat, amelyeket egytől egyig Bukowski versei, novellái és regényei inspiráltak. Szombat, 17:00, József Attila Művelődési Ház (Budapest, XIII. kerület, József Attila tér 4.)

San Franciscóból, a pszchedélia őshazájából érkezik Budapestre a Wooden Shjips, az egyik legjobb jelenleg is aktív pszichedelikus rockzenekar. Az együttest alapító Ripley Johnson olyannyira újító figura, hogy még a zenei képzettséget is hátráltatónak találja a művészi önkifejezésben, ami miatt a tagtoborzáskor kifejezett kitétel volt a hangszeres tudás hiánya. Zenéjük tehát egyszerre kísérleti, krautrockosan monoton, minimalistán zúgó és persze szenzációsan eredeti. Szombat, 19:30, A38 (Budapest, XI. kerület, Petőfi híd, budai hídfő)

atom

Putyin, Szocsi, Paks és Pussy Riot – mostanában elég sokat hallhatunk Oroszország felől. Úgy tűnik, a Fogasházat nem rettentette el a belvárosi diszótor körüli perpatvar, most is merészet álmodtak: ezúttal egy Atom Durva Orosz Bulival reagálnak a világban aktuális történésekre. Az orosz DJ Valique ugyan végül vízumproblémák miatt nem tud eljönni, de koncertet ad a ruszki ska-punkot játszó Arbat zenekar, a Deck Attack partiját balerinatánc dobja majd fel, de még olyan tréfás nevű dj-szettekre is számíthatunk, mint a Tordas Antonovics Rádió(aktív) Party, valamint az Interrussional Love Affair. Jöhet a kaviár és a vodka uborkával! Szombat, 20:00, Fogasház, (Budapest, VII. kerület, Akácfa utca 51.)

Pogóra fel, óriási punkbuli lesz a Müsziben! Csepelről jön, és játszik "undorító" punkzenét a Witkin, betonba öntött, sötét szegedi hangulatokat zenésít meg a Párt, a nyomortelepi késelések hangulatát keveri a főváros monotonitásával a Padkarosda, első budapesti koncertjét adja a Passivists, a Toska pedig keserű kolipunkot játszik majd. Szombat, 20:30, Müszi (Budapest, VIII. kerület, Blaha Lujza tér 1.)

Szombat éjjel persze a kifejezetten táncos rendezvények is tarolnak majd: újiskolás rapre bólogathatunk a Robbing For Crack buliján, indie farsanggal egybekötött Skins-partival készül a British Mood, acid house-ra pöröghetünk a Beat on the Bratben, tökös rockbulit csap a Lamantin, a Rácskertben pedig lecsap a Tanzpolizei.

Lesznek változások (vasárnap)

Gulyás Gyula és Gulyás János 1978-as dokumentumfilmjét, a Vannak változásokat vetíti a Helyzet műhely népi filmklubja. A Cinema 64 filmstúdió tagjai 1968-ban Végh Antal szociográfiája nyomán másfélórás, 8 mm-es amatőrfilmet készítettek Penészleken. Nyolc évvel később visszatértek, hogy megnézzék, milyen változások mentek végbe a község és lakóinak életében. Úgy találták, vannak változások. Vasárnap, 18:30, Gólya (Budapest, VIII. kerület, Bókay János utca 34.)

Újra Magyarországon játszik Scott Kelly, a Neurosis egyik alapítója, aki Steve Von Tillhez hasonlóan már akusztikus szólódalaival is bizonyított a magyar Neurosis-rajongóknak. A The Ghost Forgiven In My Heart című lemez bemutatóján az anyazenekar billentyűse, Noah Landis, valamint Greg Dale kíséri majd – csakúgy mint a lemezen. Kelly legutóbb három évvel ezelőtt járt nálunk, szintén februárban, most pedig a Road Home nevű zenekarával játszik majd. Vasárnap, 20:30, A38 (Budapest, XI. kerület, Petőfi híd, budai hídfő)