Jusztina
11 °C
22 °C

Szerdán döntenek Eszenyi sorsáról

2014.02.21. 13:46

Eszenyi Enikő előző megbízatása 2014. január 31-én járt le, azóta ügyvezetőként látja el a feladatot. Így az új megbízás is majd egy hónappal kevesebb időre 2014. március 1-jétől 2015. június 30-ig szól – írja az MTI. 

Nyolctagú bizottság véleményezte Eszenyi Enikő újra beadott pályázatát, amit „korrektül megírt, végrehajtható, szakmailag támogatható pályázatnak" értékelt a bizottság. A színház képviselője szerint a társulat nagy része támogatja Eszenyit.

Azt írják a jegyzőkönyvben, hogy a pályázat anyagilag igazodik a gazdasági helyzethez, és konkrét számokkal, tényszerűen vázolta a Vígszínházzal és a Pesti Színházzal kapcsolatos terveit. Külön kiemelték, hogy örülnek, amiért fontos szempontként jelenik meg a pályázatban az ifjúságnevelés, a nézővé nevelés és a színház dolgozóinak továbbképzése. A jelenlévő hat tag közül négy igennel szavazott Eszenyire, kettő pedig tartozkodott.

A határozattal így a közgyűlésnek kell döntenie arról szerdán, hogy Eszenyi Enikőt választja meg ügyvezetőnek a Vígszínház Nonprofit Kft.-nél jövő év júniusának végéig. Ehhez minősített szavazattöbbség szükséges. Tavaly decemberben írta ki a főváros újra a pályázatot a vezetői pozícióra, mivel az előzőnél a közgyűlés egyik pályázatot sem tudta elfogadni egyhangúlag.