Szilárda
-2 °C
7 °C

Az utcán szaunázni a legnagyobb buli

2014.03.03. 17:21
Régi hibája Budapestnek, hogy a Duna-partot jobb híján semmi másra nem használjuk, mint autóforgalomra. A VaLyó csoport különböző akciókkal próbálja felhívni arra a figyelmet, hogy ezt lehetne másként is, most éppen egy mobil szaunával, ami bárki számára kipróbálható.

A VaLyó csoportnak nem ez az első programja a Duna-part rehabilitásával kapcsolatban, szerveztek már pétanque bajnokságot és mini-fesztivált a Lánchídhoz, most pedig mobil szaunát visznek hétvégente a város egy-egy pontjához, közel a Dunához. Ráadásul ezért egy fillért nem kérnek el, de azért az adományokat nagyon szívesen fogadják. Érdemes még időben időpontot foglalni, mert akkor nem jár úgy, mint mi, hogy este hét és este tíz között kell választani vasárnap.

Azt előre leszögezném, hogy kifejezetten gyűlölöm a meleget, már a tömött metrón is leizzadok és az egyetlen emlékem a szaunázásról enyhe fuldokláshoz és izzadó sörhasakhoz köthető. Ezért is lepett meg annyira, hogy 40 percen át sültünk a mobil szaunában. Irtózatos közhely, de ilyen környezetben tényleg sokkal gyorsabban telik az idő és van, ami leköti a figyelmet a lassan nedvesedő fürdőruha mellett.

Az elképesztő hőség mellett a legnagyobb bajom ugyanis mindig is a kissé klausztrofób környezet volt. Nem elég, hogy megrohadok és kezdek kiszáradni, még a saját szottyadt testem mellett másokét is bámulnom kell egy szűk kis helyen. Itt ez az érzés egyáltalán nem jött elő, mivel az ablakból rá lehet látni a Lánchídra, a Dunára és az utcán sétálgató emberekre. A szégyenlőseknek ez kicsit furcsa lehet, de elég hamar hozzá lehet szokni ahhoz az érzéshez, hogy kint bambán bámulnak a járókelők. Mondjuk a szauna utáni zuhanyzást az utcán kell megejteni a következő körre váró emberek előtt, de mindenki inkább röhögött a vöröslő fejemen, ahogyan levegőért kapkodok a hideg víz alatt, mintsem a félmeztelen testem bámulták volna.

A VaLyó csapat egyébként több célra is szeretné használni a mobil szaunát, ami valójában egy egész ügyesen átalakított furgon. A szaunát kiszedve például workshopot lehet kialakítani, a tetőn pedig akár egy DJ is zenélhet majd, ez csak a szervezők fantáziáján és lehetőségein múlik. Az egész teljesen non-profit, a szponzorokból tudják fenntartani magukat illetve az adományokból. Először arról is szó volt, hogy fizetőssé teszik az egészet, de végül az ingyenesség mellett döntöttek, így mindenki számára elérhetővé téve a szolgáltatást.

A lelkesedésük megvan hozzá és elmondásuk szerint a főváros sem gátolja őket a projektjeikben. Csak a területfoglalási mizéria az egyetlen zavaró tényező, de az is inkább a bürokrácia hibája. A VaLyó egyébként idén is tervezi, hogy a tavalyihoz hasonlóan kisebb fesztivált szervez a folyópartra, a mobil szaunát pedig szeretnék olyan a várostól távolabb eső Duna-parti helyekre is elvinni, ahol még nem  alakult ki rendes infrastruktúra. Engem pedig innentől kezdve ha valaki szaunázni hív, kizárólag csak ehhez hasonló helyre leszek hajlandó elmenni.

Itt lehet majd mobilszaunázni márciusban

  • március 8-9, Margit-híd budai hídfő, a híd lábánál található parkoló
  • március 15-16, Óbuda, Északi összekötő híd alatti terület
  • március 22-23, Valyo Part/Lánchíd pesti hídfő északi oldal

A használathoz előzetes bejelentkezés szükséges: valyo.hu