Sárga matricát kapnak a csillagos házak

Március 31-jén volt éppen hetven éve, hogy megjelent az a kormányrendelet, ami arra kötelezte a magyar zsidókat, hogy hatéves kor felett sárga csillagot viseljenek. Ez Magyarország lakosságának 6, Budapestnek 20 százalékát, mintegy 200 ezer embert jelentett. Erre a dátumra emlékezve tartott ma sajtótájékoztatót az OSA Archívum a holokauszt-emlékév kapcsán indított, Csillagos házak című programjáról.

Januárban indult az OSA Archívum Csillagos házak című programja, amelynek célja, hogy Budapest lakóit szembesítse a közös múlt egy tragikus fejezetével, amikor 1944 nyarán közel kétezer budapesti épületre kellett kitenni a „kanárisárga” csillagot, jelezve, hogy ott zsidók laknak. Mint a program elindítása után kiderült: a fővárosiak többségének fogalma sem volt róla, hogy közel 2000 olyan ház volt Budapesten, ami csillagos, azaz zsidó ház volt – ebből 1571 ma is áll. A budapesti zsidóknak, otthonukat elhagyva, ezekbe a házakba kellett egyik napról a másikra beköltözniük.

Ott lőtték agyon

„A költözés, az durva eufemizmus. Nagyjából azt tudtunk magunkkal vinni, ami egy kezünkben elfért” – mondta az Indexnek Horváth Ágnes, akivel az OSA Archívumában tartott sajtótájékoztató után beszélgettünk, és aki önként jelentkezett, hogy csatlakozik a Csillagos házak programhoz, mert szerinte erről a dologról beszélni kell. „Bár érzelmileg nagyon megterhelő, hiszen sorra jönnek fel újra az emlékek” – mondja a 79 éves, egykori középiskolai tanár, akinek 54 családtagja halt meg a holokauszt alatt, köztük édesanyja is.

„Iskolából jöttünk haza egyik nap, és nagyon meleg volt, úgyhogy levettem a kabátomat. Az iskolaköpenyemen azonban nem volt rajta a sárga csillag. Édesanyámat ezért úgy megverték, hogy bevérzett a tüdeje, és azonnal kórházba került. A János-kórházban nagyon jól bántak vele. Az orvosa azonban egy helyszíni ellenőrzés során azt találta mondani a nyilasoknak, hogy itt nincsenek zsidók, csak betegek. Ott helyben, a betegei előtt agyonlőtték.” Anyja a kórházból egyenesen a gettóba került, nem élte túl. Horváth Endréné, Ági nénit végül a nagymamája nevelte fel. 48 évig tanított középiskolában, 13 osztályt vitt el az érettségiig, de ahogy mondja, a holokausztra a tananyagban valahogy sosem maradt idő. „Nem rosszindulatból, csak negyedikben már annyira közel van az érettségi, hogy pont a huszadik századról nem beszélgetünk.”

Horváth Ágnes azt mondja, hogy ma is fél, de tudja, hogy ezt senki, még a saját lánya sem értheti meg. Ez belülről jön, már-már ösztönös.

Tudni kell róla

Rév István, az OSA igazgatója elmondta, ők a Csillagos ház programot a budapestieknek csinálják, csakúgy, mint a Budapest 100-at, aminek szintén ők a kezdeményezői. Úgy gondolják, ez egy ugyanolyan történelmi tény, mint például az, hogy mikor épült a Lánchíd. Ez nem azt jelenti, hogy a budapestieknek szégyenkezniük kellene emiatt, de tudniuk kell róla.

Éppen ezért mind az 1571 ma is álló házra kiragasztják a sárga csillagos matricát, ami arra szóltja fel a házak lakóit, hogy emlékezzenek együtt június 21-én – a kilakoltatás és a kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján. Minden egyes ház előtt szeretnének valamilyen, a lakókkal közös programot tartani, ez lehet egy közös éneklés, irodalmi szöveg, emlékirat felolvasása, vagy egy emléktábla felhelyezése. Az OSA erre az alkalomra egy emléktáblát is tervezett, és ha a lakók kérik, segítenek kihelyezni. A sajtótájékoztatón az emléktábla tervét is bemutatták, csakúgy, mint egy eredeti, egykor az egyik ház falán lévő sárga csillagot, amit az egyik lakó megőrzött. A megemlékezéshez számos intézmény is csatlakozott, ahol szintén rengeteg program lesz, és csatlakozott a Radnóti és az Örkény Színház is – mindkettő épülete csillagos ház volt annak idején. A nap végén a tervek szerint Budapesti Fesztiválzenekar ad emlékkoncertet a Hősök terén.

Na, András, mi most megszökünk

Önként csatlakozott a Csillagos házak programhoz a 78 éves Szász András is, aki szintén úgy érzi, hogy el kell mondania az emlékeit. „Sokan bezárkóznak, én megértem azt is, de szerintem erről beszélni kell” – mondta el Szász András, akiket szintén egyik napról a másikra költöztettek át egy csillagos házba a budai lakásukból. Azt mondja, sok szempontból szerencséjük volt, semmit nem vihettek ugyan magukkal, de egy kedves ismerős család sok mindenüket megőrizte, például a családi zongorát.

„Eleinte még kijárhattunk a csillagos házból tíz és dél között, két órára. A sarkon volt egy bolt, ahol zsidók vásárolhattak. Ma is bolt van ott, valamelyik nap mentem arra trolival, akkor láttam. Felírták, hogy mit vettünk, és mikor, nehogy egy nap kétszer menjünk. Aztán már kimenni sem lehetett, a kapu állandóan zárva volt. Nyolcéves voltam, amikor az édesanyám rám nézett, és azt mondta: 'Na, András, mi innen megszökünk.' Nem szólt senkinek, lementünk a földszintre, és anyám kinyújt a kapu kukucskálóján, éppen elérte a csöngőt és megnyomta. Elbújtunk a lift mögé, mikor kijött a házmester, aki mivel nem látott senkit, elment a sarokig. Mi meg kiszaladtunk. Rohantunk egészen a Szentkirályi utca 26-ig, ott volt apámnak egy ismerőse, aki azt mondta, hozzá bármikor mehetünk. Apám közben munkaszolgálatos volt a Margitszigeten. Az volt a dolga, hogy a német tiszteket, akik ott kezeltették magukat a szállodában, légiriadó idején a pincébe cipelje. Ott éltük aztán túl a háborút, a Szentkirályi utcában. Egy idő után az apám is lefizetett egy katonát, és odaszökött. De mivel katonaszökevény volt, az óvóhelyre nem jöhetett, olyankor őt bevetettük az ágyba.”

Az OSA tervei szerint április közepéig minden egykori csillagos házra kiragasztja a sárga matricát, ami könnyen és nyom nélkül eltávolítható, hiszen nem szeretnének ezzel senkit megzavarni. „De szeretnénk láthatóvá tenni, hogy mindaz, ami 1944-ben történt, nem múlt el nyomtalanul” – mondják a szervezők. A matricák ragasztásához és a programok szervezéséhez önkénteseket várnak, jelentkezni a honlapon lehet.

Bővebben a csillagos házakról ebben a cikkünkben olvashat.