Faust-évaddal ünnepel az Opera

2014.04.10. 08:50
Nemzetközileg is elismert művészekkel, 25 bemutatóval, 420 előadással, és még számos programmal várja vendégeit az Operaház és az Erkel Színház az első Faust-töredék megírásának 225. évfordulóján.

"Az Operaház elérte saját teljesítőképességének határát. Többet nem kíván és nem is tud nyújtani" – mondta Ókovács Szilveszter főigazgató a 130 éves Opera és az újranyitott Erkel Színház 2014/2015-ös évadának programjáról. Nem kevesebb, mint 25 bemutatóval, 420 előadással és 59 különleges eseménnyel várja a látogatókat a Faustról elnevezett évad. Az Opera Goethe művét az első Faust-töredék megírásának 225. évfordulóján helyezi az évad középpontjába. Az új szezon vége valóságos Faust fesztiválba torkollik majd, ígéri a főigazgató. 

A bemutatók sorát nyár közepén egy új Carmen-produkció nyitja Oberfrank Pál rendezésében, amelyet a Margitszigeten játszanak majd. Valódi szenzációnak ígérkezik a világhírű cseh rendező, Jirí Menzel vendégeskedése is, aki Mozart Così fan tutte című vígoperáját állítja színpadra. A nemzetközi színpadokról is több mint húsz külföldi vendégénekes érkezik az Opera és az Erkel előadásaiba: például Edita Gruberová, a világhírű szoprán (a Lammermoori Lucia koncertszerű előadásán), Polina Szemjonova balerina, Alexandru Agache bariton (Verdi Nabuccójának címszerepében) valamint két sztártenor, José Cura és Marco Berti (az Otellóban). Piotr Beczala, Anja Kampe és Ferruccio Furlanetto a szeptemberi Szabadság-OperaGála vendégeként jön az Andrássy úti szabadtéri színpadra, Angela Gheorghiu, a nemzetközi operaélet ünnepelt dívája pedig a Faust Bál éjjelét tölti Budapesten.

2015-öt Igor Sztravinszkij operájával, A kéjenc útjával kezdik – Anger Ferenc rendezésében –, amellyel elsősorban a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani. Rost Andrea a Faust májusi bemutatóján első alkalommal énekli majd Margit szerepét, míg a Mefisztót alakító Bretz Gábort, külföldi felkérései miatt, a magyar közönség csak ebben a szerepben láthat a szezon során.  Ferruccio Busoni Doktor Faust című operáját félig szcenírozott, átdolgozott változatban, a fiatal Szabó Máté elképzelései szerint lehet megtekinteni. Az Operaház Bálint-napján, Faust Bál név alatt, nagyszabású jótékonysági estélyt is szervez, amelynek sztárvendégei Angela Gheorghiu és Carlos Acosta lesznek.

"Nagyon gazdag és színes évadnak nézünk elébe" – mondta Halász Péter megbízott főzeneigazgató a sajtótájékoztatón, aki az új évad premierjei közül Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operáját, valamint Richard Wagner A Rajna kincse című művét emelte ki. Bach János-passiójának Eperjes Károly által színpadra állított változatát áprilisban Solymosi Tamás koreográfiájával láthatja a közönség, de újra rendez az Operában Vidnyánszky Attila is.

Az Opera balett-társulata új jelmezekkel és díszletekkel ismét előveszi az öt éve nem játszott klasszikust, A hattyúk tavát. Kenneth MacMillan koreográfus és Jules Massenet zeneszerző alkotását, a Manont február végén mutatják majd be Magyarországon, Robert North férfiakra írt táncparódiáját, a Trójai játékokat pedig afféle balettörténeti szenzációként hazai koreográfusok női előadókkal is színpadra viszik majd (Trójai harcosok – amazonokkal). 

A 2015/2016-os évad előfutárát, a Sába királynőjét jövő nyáron lehet majd megtekinteni Káel Csaba rendezésében. Közben, szeptember 27-én, 130 éves fennállását jubileumi gálaesttel ünnepli majd az Operaház.

Az Operaház következő szezonjára április 14-től 17-ig újíthatja meg bérleteit a 22 ezer bérletes, újakat április 22-től június 30-ig vásárolhatnak az érdeklődők. A 2014/15-ös, közel négyszáz oldalas műsort az Opera honlapjáról lehet letölteni. Az évad beharangozásával egy időben mutatták be az Opera rendkívül látványos imázsfilmjét is, amelyet most nálunk is megtekinthetnek.

Operaház - Opera image film