Jolán
-1 °C
7 °C

Akik alkut kötöttek Heinrich Himmlerrel

2014.04.23. 15:13
Valaha a Weiss, valamint az oda benősült Kornfeld és Chorin család termelte a teljes magyar GDP 10 százalékát. A Bupap új, városi túrája a Weiss család életének helyszíneit járja körbe Weiss Manfréd dédunokájának most megjelent, Csókolom a kezét című könyve alapján.

Városi túrákból ma már bőséges a kínálat, olyat azonban, ami egy egész könyvet és annak szereplőit próbálna meg ráhúzni egy városi térre, még nem láttunk. Most azonban ezzel kísérletezik a Budapesti Aszfalt Projekt (Bupap) új, Hanna és Aladár című túrája.

Kornfeld Hanna és Szegedy-Maszák Aladár a Librinél a napokban megjelent, Csókolom a kezét című könyv főszereplői, emellett pedig a könyv szerzőjének, Szegedy-Maszák Marianne-nak a szülei. Bár szülei magyarok, ő már az Egyesült Államokban született, és gyermekként kissé frusztrálva hallgatta, amikor otthon hol magyarul, hol franciául, hol portugálul beszélgettek, számára az egyetlen nyelv az angol maradt, az asszimiláció nyelve, mondta el a szerző a bemutatón. A könyv magyarországi bemutatójára és a Bupap túrájára a szerző is ellátogatott, aki – mint mondta – egész gyerekkorában érezte, hogy neki az szüleinél jóval érdektelenebb élet jutott, de anyja és apja kalandos szerelme és családjának hihetetlen története csak szülei halála után tárult fel előtte.

Hihetetlen ősök

Nem tudom elképzelni, hogyan lehet úgy élni, színtiszta amerikaiként, hogy az ember tudja, valaha az ő nagyszülei:

Weiss és az oda beházasodott Kornfeld és Chorin család termelte Magyarország GDP-jének 10 százalékát. 

És ez még csak az anyai ág, de apai ágon is kijutott a rokonokból. A szerző másik dédapja például Barabás Miklós festő, nagyapja pedig Szegedy-Maszák Hugó, aki GDP-t nem sokat termelt, viszont 1880-ban megalapította a Magyar Távirati Irodát. Ilyen ősöktől született meg Szegedy-Maszák Marianne, aki anyja halála után, az éjjeliszekrényben talált magyar nyelvű levelekből rakta össze szülei megismerkedésének és szerelmének történetét. Persze nem tudom elképzelni azt sem, milyen lehet, amikor valaki nem érti anyja leveleit, de a szerző azt mondta, nem tudta volna megírni ezt a könyvet, ha beszél magyarul. Mert nem tudott volna távolságot tartani, és egy családi történetben amúgy is nehéz távol tartani az érzelmeket.

Számára csak a levelek megtalálása után derült ki, hogyan jegyezték el egymás 1943-ban a Gerbeaud cukrászdában szülei annak tudatában, hogy össze már nem házasodhatnak (hiszen a zsidótörvények akkor már tiltották a zsidók és keresztények közötti házasságot). Hogyan vesztették el egymást szem elől két évre, hogyan vitték el apját a dachaui koncentrációs táborba – bár nem is volt zsidó –, és hogyan kötötte meg anyja családja a még történészek számára is érthetetlen egyezségét Himmlerrel, aminek következtében a család 40 tagja szabadon távozhatott Portugáliába.

Minden út Weiss Manfrédhoz vezet

Weiss Manfréd villája az Andrássy út 116-ban.
Weiss Manfréd villája az Andrássy út 116-ban.
Fotó: Libri kiadó

A Bupap túrája természetesen a könyvvel lesz teljes, de tökéletesen érthető és élvezhető anélkül is, ha a családfát előzetesen némileg áttekintjük. A Weiss, Kornfeld és Chorin családok annyira meghatározó szereplői voltak a századforduló Budapestjének, hogy maximálisan kitöltenek egy teljes városi túrát. Mindennek a kezdete természetesen Weiss Manfréd (a szerző dédapja), az ő két veje Kornfeld Móric (lányának, és egyben a szerző nagymamájának a férje), Chorin Ferenc pedig egy másik Weiss lányt, Daisyt vette feleségül. A túra Weiss Manfréd Andrássy úti villájánál indul, rögtön kettő is volt egymás mellett, a 114. meg a 116. Weiss Manfréd 1894-ben vásárolta a villát, és a család egészen 1944-ig itt is lakott, akkor azonban a náciknak is megtetszett a ház, úgyhogy a 114.-ben gyorsan be is rendezkedtek.

A villa ma üresen áll, de a túra keretében be lehet menni. Lehangoló látványt nyújt: ízléstelen szőnyegpadló, álmennyezet és ronda ajtók mindenhol. A szerző, aki a túrán mindvégig velünk volt, most járt itt először életében. Azt mondta, ne várjunk tőle érzelmeket, a villa lehangoló és üres: nem tudja itt elképzelni szüleit, és nagyszüleit. Pedig itt laktak hajdanán mindannyian. Weiss Manfréd egykori villái ma állami tulajdonban vannak, elvileg a készenléti rendőrség használja – vagy inkább nem használja – őket. Üresen állnak, a kertet, ahol egykor teniszpálya meg lovarda volt, ma felveri a gaz.

Pedig a villák egykor Budapest büszkeségei voltak, Weiss Manfréd még a villanyt is bevezettette, ami azt jelentette, hogy

öt évvel hamarabb volt a házában villanyvilágítás, mint az angol királyi palotában. 

Amikor bál volt, a csepeli gyártulajdonos saját villanyszerelőt fogadott, hogy álljon készenlétben, ha a mulatság alatt elmenne az áram. Míg a 116.-ban Weiss Manfréd lakott, a 114-es szám alatt álló villa Chorin Ferencé lett, aki miután elvette Weiss Mariane-t, a Weiss család fejévé lépett elő. A sors fintora, hogy Chorint még a saját villájában hallgatják ki a nácik – akik akkor már itt rendezték be az egyik főhadiszállásukat –, még megengedik, hogy megfürödjön saját fürdőkádjában, megkínálják saját konzervjeiből, mielőtt megkötik híres egyezségüket, és a család elindul Portugáliába.

Horthyval is jóban voltak

Az Andrássy úti lakhely után még a környéken mászkálunk egy kicsit, hiszen az egész család a közelben lakott, Kornfeld Móric villája – ma a Francia Nagykövetség épülete – a szomszéd utcában áll például. Majd a Szépművészeti Múzeumnál szállunk vissza a buszra, megemlékezve a tényről, hogy a család hagyatékából származó számos festmény ma itt van kiállítva – a családtagok szerint egyébként nem feltétlenül jogosan.

Kornfeld Mária (Pupa), Kornfeld Tamás,  Kornfeld György és  Kornfeld Hanna (a szerző anyja).
Kornfeld Mária (Pupa), Kornfeld Tamás,
Kornfeld György és
Kornfeld Hanna (a szerző anyja).
Fotó: Libri kiadó

Ezután a túra a pesti zsidóság főbb állomásait keresi fel, elmegyünk a zsidónegyed és a mindössze négy év alatt felépített Dohány utcai zsinagóga mellett. Közben Lénárd Anna, a túra vezetője sokat beszél arról, hogyan próbálták hitüket megtartva mégis asszimilálódni a zsidók. És bár Weiss Manfréd legidősebb lánya Elsa házasságát Mauthner Alberttel éppen azért ellenezte, mert Mauthner kikeresztelkedett, a családtagok az évek során aztán sorra követik majd a példáját. A Kornfeld és Chorin család egyébként még Horthyval is jóban volt, néha össze is jártak.

Ezután az Astoria felé kanyarodunk, ami szintén fontos helyszíne a családnak, hiszen itt vallatták Kornfeld Móricot és Chorin Ferencet is a letartóztatásuk után. Majd elkanyarodik a busz a Külügyminisztérium felé (ami akkoriban egyébként még a Dísz téren állt), hiszen itt dolgozott a szerző apja, Szegedy-Maszák Aladár. Innen szervezkedett a nácik ellen, és itt dolgozta ki az úgy nevezett pókháló hadműveletet, aminek következtében Magyarország különbékét kötött volna a szövetségesekkel. Erre nem került sor, Szegedy-Maszákot viszont elhurcolták Dachauba. (Hogy innen hogy sikerült visszatérnie, az is benne van a könyvben. A háború után náciellenes tevékenységéért jutalomból amerikai nagykövet lett, majd a kommunista hatalomra jutás után úgy döntött, nem tér vissza Magyarországra.)

A magyar koronagyémánt

A buszos túra végül Csepelre megy, nem véletlenül, hiszen itt bontakozott ki  a korabeli Magyarország egyik legnagyobb gazdasági sikere – ahogy a nácik hívták: a „magyar ipar koronagyémántja” –, Weiss Manfréd gyára. Weiss Manfréd dédapja még pipakupakokat készített Lengyelországban, onnan jöttek Magyarországra szülei, akik szilvalekvárt gyártottak, Manfréd náluk segédkezett.

amíg rá nem jött, hogy a lekvár jobban elállna „fémszelencében”

így adta be konzervre vonatkozó szabadalmát. Első konzervgyára a Lövölde téren nyílt meg – már ekkor meg tudta venni az Andrássy úti villát –, innen azonban hamar továbbállt. Mint ahogy hamar rájött arra is, hogy a konzerv- és a lőszergyártás rokon tevékenységek, és így gyára a legnagyobb magyarországi hadiüzemmé nőtte ki magát, a harmincas években már repülőket is szereltek össze. Közben folyamatosan fejlesztett, itthon hatalmas újításként bevezette a három műszakot, a női dolgozók gyerekeinek pedig bölcsődét, óvodát alapított, és még halála évében is kórházat építtetett.

Nem csoda, hogy a németek szemet vetettek rá. Máig sem érti a család, de Lénárd Anna szerint a történészek sem, hogy miért nem vették el a nácik a gyárat csak úgy. Valamiért fontos volt nekik, hogy az adás-vétel le legyen papírozva. Talán a háború vége felé már fontos volt, hogy az akkor már 40 ezer ember foglalkoztató Weiss Manfréd Művek zavartalanul tudjon tovább működni.

Chorint és Kornfeldet is előbb az oberlanzendorfi táborba szállították. Itt rendszeresen verték, éheztették őket, ezért is volt furcsa, amikor egyszer csak nyájas hangon tárgyalásokat kezdeményeztek velük, és Chorint visszaszállították Budapestre. A nácik azt vetették fel, hogy 

ha minden vagyonukat, beleértve a csepeli gyárat, a salgótarjáni szénbányákat és az összes ingatlant, átadnak, szabadon távozhatnak.

Négy túszt azonban hátra kellett hagyniuk. A szerződést sokan nem akarták aláírni a családból a túszok miatt, akik egyébként önként vállalták, hogy maradnak. Végül hosszas győzködés után mindenki aláírta a nácikkal a dokumentumot, és cserébe a család 40 tagja Portugáliába és Svájcba távozhatott. A könyv szerzője szerint egyik nagynénje, Weiss Elsa, aki amúgy is szeretett nagy lábon élni, a szerződés aláírása után azt mondta: ha tudta volna, hogy ennyi pénzük van, sokkal többet költött volna.

Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét, Libri Kiadó, 3990 Ft