Azokon a reggeleken szorongva ébredtem

Ágnes, vagyis Csákányi Eszter hosszan nézi a fotelben előtte ülő páciensét. Egy kapcsolat lezárásáról beszél neki, hogy sokszor magunkban folytatjuk tovább a párbeszédet egy szakítás után, és amikor újra találkozunk a másikkal, észre sem vesszük, hogy ő már rég nem ott tart, ahol mi. Ezúttal nem András, azaz Mácsai Pál jött terápiára, hanem Annamari, akit Kováts Adél játszik. Enyedi Ildikó rendező nemcsak a monitoron nézi a színészeket, hanem lassan sétál körülöttük, néha megáll, lehajol hozzájuk. Ez még csak próba, néhányszor elmondják a szöveget, mielőtt forgatni kezdenek.

Budapest szélén vagyunk, az Origo Filmstúdióban, ahol az HBO Terápia című sorozatának második évada készül. A főhős, Dargay András (Mácsai Pál) pszichológus, mindennap más beteget fogad, hogy aztán a hét utolsó munkanapján ő üljön át a páciens székébe. Ekkor szokott elmenni a saját terapeutájához, Ágneshez. Az első évadot 2012-ben mutatták be Magyarországon, miután a sorozat már sikert aratott Izraelben és Amerikában is.

A magyar verzióban Marozsán Erika volt a hétfői beteg, aki beleszeret a pszichológusába, Nagy Ervin a keddi, egy gazdag gyógyszergyáros, Sztarenki Dóra, egy 16 éves tornászlány pedig a szerdai. Csütörtökön párterápiára jártak Mácsaihoz, Petra és Tamás, azaz Szamosi Zsófia és Nagy Zsolt. Bár a magyarokról azt mondják, hogy nem szeretnek a lelkük egészségével foglalkozni, a Terápiát imádták. „Az első évad sikere nem volt meglepetés. És nem azért, mert éppen én játszom ezt a szerepet. Olyan ez, mint amikor színházban egy jó, fontos színdarabot, ami világszerte sikerrel megy, mi is bemutatunk. Az lett volna meglepetés, ha megbukik” – magyarázza Mácsai Pál, aki az utolsó forgatási napokon már elég fáradt.

800 oldalnyi szöveg

Nem csoda, hiszen ő az abszolút főszereplő, mindennap forgat, gyakorlatilag minden jelenetben szerepel, csak a szövege 800 oldalt tesz ki. „Másrészt, nagyon jó szakemberek csinálták. A gyártó, az HBO is biztosította mindazt, amit az ésszerűség határáig bele kell fektetni abba, hogy a maratoni forgatást végig lehessen csinálni. Ennek a sorozatnak nem célja, hogy nézettsége egy tehetségkutatóval vagy valóságshow-val versenyezzen. De, úgy tudom, ennek ellenére – vagy ezzel együtt – sok nézője volt. Ez a sorozat például komolyan veszi azt, hogy a hazai közönség szereti a saját színészeit, és kíváncsi rájuk. Az a közönség pedig, amelynek szól, kiéhezett, mert a tévécsatornák évtizedek óta ignorálják őket. Tartok tőle, hogy lenézik a saját nézőiket. Talán mert azt hiszik, hogy az ő sajátos optikájukkal nézve nincsenek sokan, akik szeretik a finomabb holmit. Pedig – bár nem tudom, hány előfizetője van, mondjuk az HBO-nak – ez hatalmas közönség. Ha valaki megengedi magának, hogy észrevegye őket, érzékeny és fogékony nézőkre talál.”

Hasonlóan látja Enyedi Ildikó is, aki Gigor Attilával közösen rendezte az előző évadot. Most is ők ketten irányítják a forgatást, kiegészülve egy fiatal filmessel, Nagypál Orsival. „Általában igaz, hogy ha valami erős, komoly és mély, akkor egy szűk réteget ér el. De itt azt a gépezetet, amit sokkal populárisabb darabok mögé szoktak tenni, ez az anyag is megkapta. Nyitottan és jóindulatúan álltak hozzá a kritikusok és a nézők is. Az a reflex, hogy ez a mi kis magyar cuccunk, ez úgyis rosszabb lesz, ez nem jött be. Ez végtelenül jól esett.”

Mácsai Pál egy részt sem nézett meg sem az izraeli, sem az amerikai verzióból. „Féltem, hogy esetleg befolyásolhat. Színpadon nem zavar, ha valamit megnézek egy darab korábbi verzióiból. Itt más a helyzet. Ebben a filmben nem lehet „alakítani”, itt létezni kell a szerepben, egyes szám első személyben jelen lenni: nem akartam, hogy ettől az önazonosságtól valami előkép, akár észrevétlenül is, eltérítsen."

Enyedi Ildikó viszont végignézte az izraeli eredetit. „Magával ragadott, nagyon erős volt a színészi játék. Emellett volt az egésznek valami barkácsjellege, mert kevés pénzből készült, eredeti helyszíneken, nem stúdióban, összehasonlíthatatlanul szegényesebb körülmények között, mint ahogy mi dolgoztunk. De az eredeti sorozat bája, hitelessége, lendülete nagyon lelkesítő volt. Belenéztem az amerikaiba is, de akkor már dolgoztam a magyar anyagon, és úgy döntöttem, hogy nem nézem végig, hogy ne keltsen bennem zavart, ne keveredjen azzal, amit én elképzelek. Mácsai Pál egyébként sokkal inkább az amerikai, Gabriel Byrne-vonal, olyan karakter, megközelítés".

Nem gondolom, hogy ez nekem jár

A második évadban lesznek, akik visszatérnek valahogy, de a többség először fog leülni Mácsai Pál kanapéjára. Lesz közöttük politikus, ügyvéd, gyerek és fiatal nő. Egy biztos, a színészek mindannyian örültek, hogy őket választották, mert ritkán kapnak ilyen lehetőséget. „A színházban vannak jó szerepek, amelyekért érdemes színésznek lenni, és az ember nem azt érzi előadás után, hogy pusztán pénzt keresett aznap. Azokban a televíziókban, amiket sokat néznek, akár a királyi, akár a kereskedelmi tévékben, lényegében nem készül ilyen filmes munka. Amikor a Terápia első évadát csináltuk, ráadásul éppen az egész magyar játékfilmkészítés is állt. Ezért ezt a szerepet megkapni hatványozott szerencse volt. Nem gondolom, hogy ez nekem jár" – mondja Mácsai Pál.

Az, hogy kik játsszák a szerepeket, a forgatókönyvet is befolyásolja. „Amikor véget ér a válogatás, mindig leülök és készítek egy új verziót a forgatókönyvből. Amikor pontosan látom magam előtt azt az embert, aki ezeket a mondatokat elmondja, aki ezekben a helyzetekben mozog. Változtatok, mert apró különbségek is messze hullámzó dramaturgiai következményekkel járnak” – avat be munkamódszerébe Enyedi Ildikó.

Annyit még elárul a következő évadról, hogy a Máté Gábor alakította kormánypárti politikusból igazi magyar karaktert formáltak. „Összetett jellem, nem fekete, nem fehér. Kérdés, hogy mennyire tanul meg a terápia során bánni azzal a nehéz örökséggel, amit kapott. Ez nem csak személyes örökség, benne van az egész történelmünk, a múltunk, az elmúlt hatvan év. Nincs olyan család, nincs olyan ember, bármilyen távol áll is a politikától, akit nem érintenek azok a kérdések, amik ezt a karaktert foglalkoztatják. Borzasztó kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagálnak majd rá az emberek.”

Enyedi Ildikó azt kéri Csákányi Esztertől, hogy beszéljen egy kicsit lazábban a betegéhez. „Egy ideje már benne vagytok a dumában, lehetsz vele közvetlenebb" – instruál. Csákányi Eszter most ugyan nem Mácsait kezeli, de vele volt és lesz a legtöbb közös jelenete. Két szakmabeli, két, egymást évtizedek óta ismerő, sok sérelmet, kibeszéletlen történetet hurcoló pszichiáter egymással szemben. Nem csoda, hogy a Csákányi Eszterrel közös jelenetek jelentették színészileg a fő feladatot Mácsainak.

„Azokon a reggeleken szorongva ébredtem. Két szálat szerettem az első évadban nagyon, nyilván az Eszteré volt az egyik, az országra, a mi viszonyainkra nézve legizgalmasabb pedig a Nagy Ervin-vonal volt. A mi verziónk írói nagyon tehetségesen kaptak el valamit a magyar valóságból, szép kódaként a Blaskó Péter játszotta epizóddal a végén. Ez a szál tovább fut a második évadban is, sajátos módon. De csak egyvalakit hívtam fel az egész sorozat alatt, hogy hű, de szépen játszottál, amikor néztem a tévében, és az éppen egy harmadik szálban játszó kolléga volt. Ebből is látszik, hogy másokkal is jó volt dolgozni. Általában klassz emberekhez kerültem közel mind a két évadban. Hiányoznak.”

Kíméletlenül megmondja

„Eszter hatalmas színésznő, van egy fajta olyan autoritása, intellektuális ereje, ami speciálisan erre a szerepre predesztinálja, hogy egy idősebb kolléga, egyfajta mentor a pszichológus számára. Nagyon harcoltam, hogy Eszter kapja ezt a szerepet, és boldog voltam, amikor sikerült. Amikor elmondtam Palinak, azt válaszolta, hogy ez érdekes, mert a való életben is hasonló dinamika van közöttük. Eszter megnéz minden bemutatót az Örkény Színházban, és utána kíméletlenül megmondja, hogy mit gondol. Ebben benne van a tisztelet, mert az ember csak annak mond fontos kritikát, akinek úgy érzi, hogy érdemes” – árnyalja tovább a két színész viszonyát Enyedi Ildikó.

Ahogy az életben, úgy a sorozatban is Ágnestől kapja a legkeményebb kritikát András. De nem csak ő bánik keményen a pszichológussal. A páciensek mind osztják, gyötrik Mácsai Pál karakterét, aki szerint ez természetes. „Egy pszichológuson sokszor csattan az ostor. Alapjelenség a terápiában, hogy a páciens áttolja negatív és pozitív indulatait a pszichológusra, meggyűlöli vagy szerelmes lesz belé, és e kettő között is sok árnyalat van. Ilyenkor a pszichológus tűr. Ez hasonlít a színész és a rendező kapcsolatához. A rendező, akit mindenki szeret, gyanús. A színész időnként utálja a rendezőjét, mert nem hagyja békén, gyötri, piszkálja, mert arra akarja rávenni, kényszeríteni, hogy másképp működjön, mint szokott, ami veszélyes, ismeretlen, borzongató.”

Az Origo Stúdióban nemcsak Ágnes, hanem András lakása is helyt kapott. Az egyik festmény Mácsai Pál édesapjának, Mácsai István festőművésznek az alkotása. De nem csak így mosódik össze, keveredik a szerep és a színész. „A képet Enyedi kérte be a díszletbe. Azért van sok hasonlóság András és közöttem, mert én játszom. De ha csak a vázat nézzük, az írott szerepet, akkor is. Hasonló a képességünk a figyelemre, ami egy pszichológusnál is meglehetősen fontos. Valójában a film nyolcvan százalékában a partnerre kell figyelnem.

Hasonló a munka iránti odaadásunk. Hasonló, hogy Dargay András mohón érdeklődik a szakmája iránt, és állandó kételkedik, vajon jól működik- e abban. Remélem, hogy az én belső világom eggyel feldolgozottabb, mint amilyen az Andrásé. Engem rákényszerítettek helyzetek, hogy bizonyos dolgokat alaposan végiggondoljak. De vannak különbözőségek is. Én szertelenebb vagyok és sokkal szubjektívebb. Hisztisebb is, olyan, mint András az Ágnes-részekben vagy Judittal, a feleségével. Egyébként nem csak a filmben tudunk kiválóan veszekedni a Juditot játszó Für Anikóval. Huszonvalahány éve együtt vagyunk, szinte naponta, ez látszik, amikor férjet és feleséget játszunk".