A bébiszitter, aki zseni volt

Vivian Maier már önmagában is érdekes. Egy egyedülálló nő, aki dadaként dolgozott, és nem vált meg soha a nyakában lógó fényképezőgéptől. Képeit azonban soha nem hívta elő, maga sem látta őket, másnak meg aztán végképp nem mutatta meg. Több mint 100 ezer felvételt készített, melyeknek  nagy része zseniális. Az évszázad egyik legnagyobb fotósa volt, mégis egyedül halt meg, szegényen, az utcán kukázva, élete vége felé még előhívatlan negatívjaitól is kénytelen volt megválni. Ez a sztori annyira meseszerű, hogy önmagában is elég, Vivan Maier felfedezése azonban még egy másik hihetetlen történet, és a kettő együtt kiad egy olyan dokumentumfilmre való anyagot, hogy az ember csak a száját tátja.

Amikor John Maloof 2007-ben, egy egy chicagói árverésen 400 dollárért megvette Vivian Maier többdoboznyi negatívját, még fogalma sem volt, ki ez a nő, semmit nem talált róla az interneten. Maloof egy Chicagóról szóló történeti dolgozathoz keresett képeket, de hamar kiderült, Maier fotói erre nem használhatók. Maloofot azonban megfogta a képek hangulata, elkezdte beszkennelni és közzétenni a fotókat. Vivan Maiernek gyorsan hatalmas rajongótábora alakult ki.

Maloof szinte teljesen megszállott lett, a megvásárolt 30 ezer negatív mellé elkezdett további Maier-negatívok és persze a fotós után kutatni. Nem sok mindent talált, aztán egyszer csak 2009-ben találkozott a gyászjelentésével az interneten. Ezután mindent felvásárolt és elhozott Maier egykori otthonából, és amikor azt mondjuk, mindent, az alatt elég sok dolgot kell érteni. Vivan Maier betegesen gyűjtögetett; Maloof több ezer buszjegyet, csekket, újságkivágást, és mintegy 100 ezer negatívot, emellé még több ezer előhívatlan fekete-fehér és színes tekercset talált. A film érdeme, hogy elég jól visszaadja, ahogyan a semmiből kibontakozik Vivian Maier képi világa és titkos élete egy megszállott rajongónak köszönhetően, aki időt és pénzt nem sajnálva folyamatosan nyomozott utána.

Bár egész életében bébiszitterként dolgozott, Maier a huszadik század egyik legnagyobb utcai fényképésze és antropológusa volt. Állandóan az utcákat és szegénynegyedeket járta, ide cipelte magával a rábízott gyerekeket is, akik a visszaemlékezések szerint utálták az egészet. Maiert azonban szinte semmi nem érdekelte a fotózáson kívül. A filmben megszólalnak azok is, akikre Maier gyerekként vigyázott, és ez alapján meglehetősen kettős kép rajzolódik ki személyiségéről. Maier szerette a gyerekeket – valószínűleg a gyerekek is szerették őt, hiszen élete végén vásároltak neki egy kis lakást, hogy ne kelljen hajléktalanként élnie –, ugyanakkor bolondnak is tartották, szigorúnak, aki néha meg is ütötte őket.

A visszaemlékezések szerint egyre bogarasabb és őrültebb lett, betegesen gyűjtögetett mindent, utálta a férfiakat, és furcsa ruhákba járt. Némileg őrültnek is kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy fényképezzen végig egy fél évszázadot, hogy még maga sem nézi meg a képeit soha. Maier egyre inkább a hobbija megszállottjává vált, a szülőknek azt mondta, a gyerekeknek leginkább friss levegőre van szükségük, ezért hurcolta magával őket mindenhová. Egy volt alkalmazója szerint Maier pontosan átlátta, hogy csak úgy fényképezhet, ha valaki lakást és megélhetést biztosít neki, így neki ezekkel nem kell foglalkoznia.

Hogy Vivian Maier munkássága nyilvánosságra került, az egyedül John Maloofnak köszönhető. Eleinte minden segítséget megtagadtak tőle a múzeumok, ma pedig már a legnagyobb galériák versengnek a képekért, és Maiert a huszadik század egyik legnagyobb utcai fotográfusának kiáltották ki. Képei tűpontosak és megindítóak, olyan közel ment az emberekhez, ahogy csak tudott, látszik, hogy kapcsolatot teremtett velük, mint ahogyan a gyerekekről készített képein is látszik, hogy szerette őket. Hihetetlenül tehetséges volt, rendkívül jól komponálta meg a képeket, és volt humora. Fotói csak a legnagyobbak képeihez mérhetők.

Egyes megszólalók szerint Maier soha nem akarta volna, hogy nyilvánosságra kerüljenek a képei, Maloof szerint azonban ennek ellentmond egy-két levele, amit egy francia fényképésznek írt, pontos instrukciókkal, hogy hogyan és milyen papírra hívja elő a képeket. (Maier anyja francia származású volt, és ő maga is sok időt töltött Franciaországban.) Ha valami megér egy dokumentumfilmet, akkor az ez a sztori, és jó is lett. A Vivian Maier nyomában című filmet nálunk mutatták be először Európában, a következő hetekben pop-up vetítéseken látható szerte Budapesten, majd június 12-én érkezik a mozikba.

A pop-up vetítések listája:

2014. május 24. szombat 20:00 Telep

2014. május 30. péntek 20.00 Higgs Field

2014. május 31. szombat 20.00 Higgs Field

2014. június 2. hétfő 19:00 Trafó, Kontra Klub

2014. június 5. csütörtök 20.00 Jelen Bisztró

Részletes program a film magyar nyelvű honlapján.