Előd
7 °C
16 °C

Elhuny Casey Kasem, a műfajteremtő DJ

2014.06.16. 08:17
Az American Top 40t negyven éven át vezető Kasem nyolcvankét évesen hunyt el. Örökösei mér évek óta marakodtak a vagyonán.

Kasem neve összefort az American Top 40-nel,  az internet és a MTV előtti világ legnagyobb popzenei médiaszemélyiségének tekintették. A DJ libanoni drúz fűszeres fiaként, Kamel Amin Kasem néven, 1942-ben született Detroitban. Rádiós pályafutását az amerikai hadseregnél kezdte, Koreában. A háború után több rádióállomásnál is megfordult, majd 1970. július 4-én Kaliforniában indította útjára az American Top 40-t, melyet zenei hírekkel, hallgatói levelek felolvasásával és üzenetküldő szolgáltatással bolondított meg, és akaratlanul is műfajt teremtett.

Kasem nemcsak rádiósként volt ismert: a Scooby Doo-rajzfilmekben ő szinkronizálta Shaggyt, megszólalt a Tranformers-filmekben és a hangja végigkísérte Jerry Lewis évente megrendezett televíziós adománygyűjtő műsorát. Szenvedélyes környezetvédő volt, támogatta a hajléktalanokat, valamint az arab közösséget és ellenezte a közel-keleti háborút.

1988-ban bérvitába keveredett munkaadójával, aminek végén felmondott és Casey's Top 40 címmel saját műsort indított. Nem volt hosszú életű a próbálkozás, még ugyanabban az évben visszahívták az American Top 40-hoz. A rádiózástól 2009-ben vonult vissza megromlott egészségi állapota miatt. Élete utolsó éveiben eluralkodott rajta a demencia, a felesége, Jean Kasem és első házasságából származó három gyereke pedig a nyilvánosság előtt marakodott a gyámságáért és az örökségért.