Meghalt Bobby Womack

2014.06.28. 08:06

Hetvenévesen meghalt Bobby Womack világhírű amerikai soulénekes, dalszerző - közölte a Rolling Stone magazin az előadó kiadója, az XL Recordings képviselőjére hivatkozva helyi idő szerint pénteken. Az énekes halálának okát nem közölték, a magazin egyik munkatársa a BBC-nek viszont azt mondta, a zenész több betegséggel is küszködött. A TMZ.com celebportál a zenész nővérét idézve arról írt, hogy Womack álmában hunyt el.

Bobby Womack 1944. március 4-én született, édesapja és édesanyja is zenész volt. Gyerekként, az 1950-es években fivérei - Curtis, Harry, Cecil és Friendly Jr. - oldalán kezdte pályafutását, előbb a Curtis, majd a Womack Brothers nevű formációban. A testvéreket a SAR Records szerződtette 1960-ban. Több gospellemezt is kiadtak, majd Valentinosra változtatták az együttes nevét, és "világiasabb", soul és popzenei hangzással értek el sikereket. 1964-ben egy hónappal azután, hogy a Valentinos megjelentette It's All Over Now című számát, a Rolling Stones előállt a dal saját változatával, amely első lett a brit slágerlistákon. Ugyanabban az évben a SAR Records összeomlott, a Valentinos pedig feloszlott.

Az ezt követő időkben Bobby Womack gitáron több albumon is közreműködött, többek közt olyan nagyságokat kísért, mint Aretha Franklin, akinek mérföldkövet jelentő Lady Soul című lemezén játszott, de dolgozott Janis Joplinnal is. Első önálló korongja, a Fly Me to the Moon 1968-ban jelent meg, ezt sikeres R&B lemezek sora követte, többek közt az Understanding és az Across 110th Street - mindkettő 1972-ben jelent meg - vagy a Facts of Life (1973) és a Lookin' for a Love Again (1974).

Karrierje bátyja, Harry 1974-ben bekövetkezett halála miatt megrekedt, és csak 1981-ben kapott újra lendületet az If You Thing You're Lonely Now című dal révén. Az 1980-as években kábítószer-függőségével kellett megküzdenie, és bár rehabilitációra ment, később egészségi problémák egész sora alakult ki nála. Cukorbeteg lett, tüdőgyulladást kapott, bél- és prosztatarákja lett, szívproblémái voltak, és tavaly az Alzheimer-kór korai jeleit is észlelték nála. Az egyelőre nem ismert, hogy ezek közül bármelyiknek is köze volt-e a halálához.

Miután 2012-ben felépült a rákból, több mint tíz év után kiadta első lemezét, a The Bravest Man in the Universe, amely bekerült a Rolling Stone magazin év legjobb 50 albuma közé. "Többet tudsz 65 évesen, mint 25 évesen. Sokkal jobban értem most a dalokat" - mondta akkoriban a lapnak.

Halála idején Womack új albumon dolgozott, a The Best Is Yet to Come munkacímet viselő lemezen a hírek szerint közreműködött Stevie Wonder, Rod Stewart és Snoop Dogg. A zenészt 2009-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába. "Olyan izgalmas ez számomra, mint amikor láthattam, hogy Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett" - mondta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport