Csing Csang Csungnak csúfoltak

Mikor és milyen körülmények között kerültél Magyarországra?

Anyukámnak volt egy kis zongoraiskolája Csongdzsuban, de annyira szeretett volna klasszikus éneket tanulni, hogy eladta az iskolát, és ebből a pénzből velem és a nővéremmel együtt átköltözött Magyarországra 1990-ben, közvetlenül a rendszerváltás után. 

Azért Magyarországra esett a választása, mert tudta, hogy a magyar zenei képzés magas színvonalú, ugyanakkor megfizethetőbb, mint Dél-Koreában. Ő a budapesti Zeneakadémia diákja lett, én pedig itt kezdtem el az általános iskolát.

Hogyan fogadtak az osztálytársaid? Milyen volt itt gyerekként Magyarországon?

Nekem boldog gyerekkorom volt, bár voltak benne nehézségek is. Az elején egyáltalán nem beszéltem magyarul, de szerencsére hamar megtanultam, legelőször persze a káromkodásokat. Második osztályosként első helyezést értem el egy iskolai versmondó versenyen. Emlékszem, az volt a versem címe, hogy A cincér bajusza. A harmadik osztály volt a legnehezebb időszak, mert ekkor teljesen kiközösítettek az osztálytársaim. Mindig csúfoltak, Csing Csang Csungnak hívtak, és az osztálykiránduláson egyedül kellett aludnom a sátorban. Ekkoriban sokat sírtam, és mindig mondtam az anyukámnak, hogy haza akarok menni Dél-Koreába. Később javult a helyzet, sok barátnőm lett, és egy időben kifejezetten menőnek számítottam az osztályban.

Kilenc évvel később, 1998 végén jöttél vissza Szöulba. Hogyan alakult itt az életed, és miért a színészi pályára esett a választásod?

Magyarországon nagyon sokat jártam a Móricz Zsigmond körtér melletti moziba, imádtam egyedül filmeket nézni az iskola után, mert eléggé zárkózott kislány voltam, és ilyenkor teljesen el tudtam magam engedni. Mindig a színésznők tetszettek a legjobban, Juliette Binoche volt a kedvencem, és arra vágytam, hogy olyan lehessek, mint ő. A szöuli Szongjungvan egyetemen végeztem el a színész szakot, és utána számos reklámban, videoklipben, tévésorozatban és nagyjátékfilmben szerepeltem. Az első főszerepemet az Our Fantastic 21st Century című független filmben kaptam meg, ami az akkori berlini és a puszani nemzetközi filmfesztiválra is meghívást kapott. A koreai tévénézők leginkább a Pure Love című sorozatból ismernek, amit tavaly februártól augusztusig sugárzott a KBS2 koreai állami televízió minden hétköznap este 19:45-től.

Ebben a szériában csillogtattad meg először a magyar nyelvtudásod, igaz? Mindenki tudja rólad a szakmában, hogy perfektül beszélsz magyarul?

Igen, ebben van az a jelenet, amikor magyarul beszélek. A castingok alkalmával mindig megkérdezik az embertől, hogy mihez ért. Vannak, akik az angol nyelvtudásukra hivatkoznak, és olyanok is akadnak, akik jól énekelnek. Én azt szoktam ilyenkor mondani, hogy tudok magyarul. Ez mindig meglepi a castingosokat, mert ez nagyon különlegesnek számít Dél-Koreában. Így értesültek erről a forgatókönyvírók, és ezért került bele ez a jelenet a sorozatba. 

Ez a rész egyébként a koreai nézőknek is nagyon tetszett. Ha most beírnád a nevem valamelyik népszerű koreai keresőbe, akkor rögtön azt adná ki elsőként, hogy „Han Szujon – magyar nyelv”.

Mi a titka annak, hogy nem felejtetted el a nyelvet ennyi év után?

Budapesten kezdtem el naplót írni magyarul, és ezt a mai napig nem hagytam abba. Emellett sok mesekönyvet és ifjúsági regényt – például A Pál utcai fiúkat – hoztam haza Magyarországról, és ezeket is szoktam néha olvasgatni. Alkalmanként nosztalgiázok a YouTube-on, és meghallgatom a kedvenc ’90-es évekbeli magyar együtteseim slágereit, például a Takarítónőt az Animal Cannibalstől. A nővéremmel pedig gyakran beszélünk magyarul. Egyikünk sem akarja elfelejteni a nyelvet, ezért amikor csak tehetjük, használjuk.

Tizenöt évvel később, 2013 telén ismét visszatértél hozzánk, hogy leforgass egy négyrészes dokumentumfilm-sorozatot Magyarországról az EBS csatornának. Ezek szerint megint megtaláltak.

Igen. Nagyon sokat köszönhetek Magyarországnak és a magyar nyelvnek, ugyanis kiderült, hogy a World Theme Journey írója nagy Pure Love rajongó volt, és látott engem magyarul beszélni. Amikor Magyarországról akartak forgatni, rögtön személyesen engem kerestek meg.

A helyszínválasztás mi alapján zajlott? Egészen obskúrus helyeket mutattok be a nézőknek.

A rendező direkt télen akart jönni, hogy olyan arcát mutassa meg Magyarországnak, amit eddig még nem láthattak a koreai nézők. Magyarországról már korábban is készültek koreai dokumentumfilmek, ahol végigjárják a leghíresebb helyeket, de mi ennél valami izgalmasabbat akartunk csinálni. A helyszínválasztásban egyébként egy magyar segített nekünk, ő volt a mi túravezetőnk.

Kedvencem a második rész, amiben slambucot esztek és rendesen bepálinkáztok egy hortobágyi csikóssal. Egészen közvetlen és barátságos hangulata van az egész sorozatnak. Feltűnt, hogy te az idősebbeket is mindig letegezed.

Igen, ez az a gyereknyelv, amit általános iskolásként megtanultam. Mindig ilyeneket mondok, hogy „tök jó”, „suli”, „kaja” meg „csókolom”. Sajnos nem tudok jól magázni, ezért mindenkinek mondtam is a forgatás előtt, hogy „elnézést kérek, de én csak tegezni tudok”. 

Az idős bácsiknak egyébként nagyon tetszett ez, mindig mondták, hogy újra fiatalnak érzik magukat.

Van még Magyarországgal kapcsolatos terved?

Az a tervem, hogy a közeljövőben veszek egy házat Magyarországon, és oda járok majd az anyukámmal és a nővéremmel nyaralni. Emellett bízom benne, hogy lesz olyan Európa-kedvelő koreai művészfilm-rendező, mint például Hong Szangszu vagy Kim Kidok, aki Magyarországon akar forgatni, és keres majd hozzá magyarul tudó koreai színésznőt.

Azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer még talkshow-vendég leszel nálunk.

Természetesen nagyon szívesen visszautaznék, hisz Magyarországot tartom a második hazámnak.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!