Elhunyt Che Guevara és Picasso legendás fotósa
Hétfőn, hosszas betegség után 81 éves korában elhunyt a svájci fotóművész René Burri, aki Che Guevara és Pablo Picasso legendás portréit is készítette.
Burri 1956-ban kezdett dolgozni a Magnum Photo ügynökségnél, ahol főként fontos politikai eseményeket fotózott – neki köszönhetjük Che Guevara híres, szivaros fotóját, ahogy Fidel Castro, Alberto Giacometti, Yves Klein, vagy Pablo Picasso több ismert fotóját is.
Guevaráról személyes találkozójuk után úgy nyilatkozott, mint egy arrogáns emberről, de akiben volt sárm. „Mint egy ketrecbe zárt tigris.” Barátai szerint pedig nagyjából négyéves munkájába került, hogy össze tudjon hozni Picassóval egy találkozót.
Az ügynökség elnöke, Martin Parr szerint Burri a háborúk utáni legjobb fotós volt, illetve az egyik legnagylelkűbb ember is, akivel valaha találkozott. A Magnum ügynökség előtt Burri a Walt Disney svájci részlegénél dolgozott operatőr segédként. Élete első fényképét még 1946-ban, 13 évesen készítette, méghozzá a Zürichen egy nyitott kocsiban áthajtó Winston Churchillről.
A több mint 30 ezer fényképet tartalmazó archívumát a lausanne-i Musée de l’Élysee-re hagyta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.