Orsolya
7 °C
17 °C

Itt az első magyar színházi rockfesztivál

2014.11.05. 12:16
November 6-án este 19 órától minifesztivált rendeznek Budapesten: színészek (és nem csak színészek) zenélnek majd az A38 Hajón. Lesznek komoly kísérleti produkciók és alkalmi bulizenekarok, fellép Péterfy Bori és Zságer-Varga Ákos is.

A bevételt a szervezők a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajénlották fel, így aki elmegy a bulira, amellett, hogy garantáltan jól érti majd megát, a színészetet is támogatja, az pedig menő, akárhonnan is nézzük.

A fellépők között ott lesz az a Hámori Gabriella is, aki három év külföldi munka után hazatérve Poniklo Imrével, az Amber Smith és a Poster Boy frontemberével közösen rögzített egy albumot Nem örmény népzene címmel - ennek az anyagnak a holnapi koncerten lesz a hivatalos premierje. A lemez zenei alapjait döntően Poniklo szerezte, szövegeit pedig közösen írták, ha minden igaz, pop-alapú, de erősen szövegközpontú indie-sanzon-albumot pakoltak össze.



Szintén fellép a HOPPart Társulat, melynek tagjai a Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenés színész-osztályának hallgatói. Képzett hangszeres zenészekről van szó (akik egyben prózai színészek is), műsorukban éppúgy szerepel Bob Fosse Chicagója mint Shakespeare Coriolanusa. A holnapi koncerten Péterfy Bori lesz a vendégük.



Rajtuk kívül meg lehet majd nézni a Szakértők zenekart, akikkel Zságer-Varga Ákos (Zagar) lép majd fel  (Zagar), a Kompánia Színházi Társulatból kinőtt Angara zenekart, a most Bekvart néven futó Bánfalvi Eszter Kvartettet, a Kiállítótérben pedig az Artus Kortárs Művészeti Stúdió egyik előadását, amiben a művészek a vízbe érkezés pillanatát próbálják meg háromdimenziós modellként körbeforgatni, és megvizsgálni a fiú, az apa, a paraszt, a halak vagy egy műhold szemszögéből. 

Mikor, hol: November 6. 19:00 óra , A38 hajó (Budapest, Petőfi híd budai hídfő)