Péter, Pál
14 °C
30 °C

Nem kis zsenikből lettek híres művészek

2014.11.06. 22:31

Az első pillanatban látszott, hogy ezzel a kiállítással alapvetően nincs rendben valami. Egy hagyományos galériában voltunk, a falakon képek, előttük decens ruhában látogatók. De ahelyett, hogy ezek a látogatók képről képre vonszolták volna magukat, miközben az előző esti buliról beszélgetnek, hosszasan nézték a műveket, nevetgéltek, sőt, néha visszasétáltak az előző képhez, hogy jobban megnézzék.

A rejtély megoldása nem az, hogy külföldről hozattak lelkes közönséget Magyarországra, hanem egy képzőművész talált rá arra a témára, ami előképzettségtől és érdeklődéstől függetlenül ragad magával mindenkit, aki életében egyszer volt már gyerek. Tarr Hajnalka képzőművész ötlete egyébként nem volt bonyolult. Mai menő képzőművészek képei mellé kifüggesztette az alkotók gyerekkori rajzait, amelyeket az anyukáktól szerzett be.

Nudlisták és bivalyok

A nézőben ez váratlanul mégis gondolatok, érzések és emlékek egész sorát indítja be. Tehát olyasmiket, amitől az ember izgalomba jön.

Megdöbbentő volt látni, hogy egy csomó festőről már gyerekkorában sütött a tehetség: Győrffy László 5 éves korában könnyű kézzel rajzolt olyan bivalyokat a lapon kavargó vonalakból, hogy azt most is simán el lehetne árverezni. Ugyanígy lehengerlő a kis Batykó Róbert munkássága, aki – nem irónia – Picassót idéző rajzot csinált Nudlista strand címmel. Győrffy ma hiperrealista stílusban fest torz emberi alakokat, megcsonkított testeket, Batykó pedig a figuralitás és absztrakció határán billegő furcsa kompozíciókban utazik.

Ugyanilyen meglepő, hogy egy csomó művész pont olyan képeket készített gyerekkorában, mint egy ügyes, de később a rövidáru-kereskedelemben, a malomiparban vagy mondjuk a NAV-ban elhelyezkedő olvasóink. A lányok házikót rajzoltak, a kertben tevékenykedő királylányokkal, a fiúk pedig katonákat, illetve különböző közlekedési eszközöket (autó, hajó, tűzoltóautó).

A házikót és katonát rajzoló gyerekek egy részéből felnőve aztán olyan művész lett, mint a nemzetközileg is jegyzett, most 77 éves Maurer Dóra, aki konceptuális munkáival vált ismertté. Vagy a fiatalabb generációval pörgő Kis Róka Csaba, aki álló farokkal egymást mészárló törpéket szerepeltető festményeivel lopta be magát a művészetszerető közönség szívébe.

Így alakult át a gyerekrajz

Az egymás mellé helyezett gyerekkori és felnőtt alkotások összehasonlítása a kiállítás értelmezésének egyik szintje. Ez a kérdés indította egyébként az egész projektet.

„Az érdekelt, hogy gyerekkori rajzokban is jelen vannak-e már olyan jegyek, amelyek a művész munkásságában is megjelennek valamilyen formában és ha igen, melyek azok” – mesélte Tarr Hajnalka, a kiállítás kurátora, aki egyébként maga is képzőművész, sőt kiállító. „Engem nem érdekelnek amúgy a gyerekrajzok. Ebben az esetben azért izgatnak mégis, mert rajtuk keresztül talán megállapítható, hogy mi az, ami a gyerekkor óta állandó a művész személyiségében. Mi az, amit a tudatosság időközben átír, és mi az, ami megmarad.”

„Izgalmas, hogy sok esetben nyilvánvaló a kapcsolat a gyerekkori és a mai munkák közt. Itt vannak Kis Róka katonái, vagy a nyulai, amik az akkori és a mai képeken is megjelennek. Vagy Uglár Csaba színesen kavargó vonalaiban érzékelhető impulzivitás 40 év alatt nem sokat változott.

De sok esetben nem motívumokban, hanem attitűdben jelennek meg a párhuzamok. Maurer Dóra már hat-hét évesen dolgozott vonalzóval IS, odáig volt a dolgok rendezett ábrázolásáért. Ez a hozzáállás a mai napig nagyon jellemző a munkáira.

Vagy Benczúr Emese. Őt négyéves kislányként sem érdekelte a külvilág. A saját, királylánynak öltözött figurájával borította be a rajzlapot, bármekkora is volt az. Ma viszont a kiállítótér egészét kitöltő, hatalmas térspecifikus munkákat csinál ugyanígy.”

Izgalmas volt látni, hogy az öt- és a 60 éves művész ugyanaz az ember. Ez közhely ugyan, de így tetten érni nagyon tanulságos.

Nem kellenek a zsenik

Tarr Hajnalka kiállítása azért is felszabadító, mert leszámol a zseni képzetével. „Látható, hogy művész nem feltétlen a zseniből lesz. Nem attól jó egy művész, hogy pontosan tudja kopizni a valóságot, hanem hogy bele tudja helyezni magát a kortárs képzőművészet jelrendszerébe, majd ott a saját nyelvén szólal meg.”

A képzőművész-kurátor egyébként nem értékelte túl négy éves korban kifejtett munkásságát: a zöld csík és a sorban vonuló gombócok című alkotást, vagy azt, amelyen egy keskeny ház dől bele a vörösiszapba.

„Hiba, hogy a gyerekben a tehetséget keressük, és ennek függvényében ítéljük meg az ő belső világát. Látható, hogy nem voltam briliáns rajzoló – ütött meg önkritikus hangot. – De nekem mindig fontos volt, hogy rajzoljak. Aztán ebből lett mindaz, amit ma csinálok."

A kiállítás arról is szól, hogy ne a kis Picassókat keressük, ne a megjelenő formák alapján legyünk támogatók, hanem csak örüljünk, hogy a gyerek rajzol.

Tarr Hajnalka rajzai egyébként a kiállítás egyéb értelmezéséhez is jó alapot kínálnak, igaz, nem az a rész, amelyet a művésznő készített, hanem amellyel az óvónő egészítette ki a rajzokat. „Nem értette” – írta Hoffmann Rózsa-i lendülettel a rajzra a múlt ismeretlen pedagógusa, és hogy a szülő biztosan értse, mi a véleménye a gyerek rajztudásáról, egy nagy áthúzott nullával nyomatékosított. Szerencsére a pedagógiai módszernél erősebb volt a kis Hajni nonkonformizmusa, így a vonuló kék gombócoknál nem állt meg a karrierje.

Kurátorok és anyukák

A kurátor egyébként nincs meggyőződve arról, hogy a kiállítása a kortárs művészet körébe sorolható, de ezt éppen erénynek tartja. 

„Amit a gyerekek csinálnak, annak nincs helye a kortárs művészetben. Most az olyan kategóriákat hagyjuk, mint az art brut vagy outsider art. A művésznek számolnia kell azzal a kulturális, társadalmi, művészettörténeti kontextusokkal, amelyekben alkot. Magyarul, valamilyen tudatosságnak jelen kell lennie. A gyerekrajzok viszont mindettől mentesen születnek. Felszabadító ezt látni mai szemmel.”

 Ez a hatás a nézőt is megérinti, amikor nem művészeti produktumként, hanem kulturális emlékként is vizsgálja a képeket, azt keresve, hogy miként képzelték el a 20-30-40 évvel ezelőtti gyerekek a tipikus autót, házat, királylányt. Vagy azt figyeli, hogyan változott az anyaghasználat a zsírkrétától, a hat, sőt, tizenkét darabos színesceruza-készleten keresztül egészen a vízfestékig.

És ugyanígy egy külön fejezetet nyit az értelmezésben, amikor rádöbbenünk, hogy ezek a rajzok nem most lettek értékesek, hanem akár negyed évszázada. Azóta tárolják őket anyukák különböző a fiókokban, nem törődve azzal, hogy a világ szerint mi a művészet, és mi nem.

A kiállítás a Virág Judit galériában tekinthető meg a Falk Miksa utca 30. szám alatt, november 28-ig.

(A kiállítást az autista gyerekekkel foglalkozó Mosoly Otthon Alapítvány szervezte. Nem ez az egyetlen fontos eseményük mostanában: november 13-án a Mosoly Otthon Alapítvány Esten tartják hagyományos jótékonysági aukciójukat autista művészek munkáiból autista otthonok javára. Az aukció mellett bemutatják az Autistic Art nevű, autisták által tervezett hernyóselyem sálaikat, ruháikat is egy divatbemutatón.)