Ötvenmillió forintért kelt el egy André Kertész-gyűjtemény Párizsban

2014.11.17. 15:14

André Kertész volt idén a sztárja a világ egyik legjelentősebb fotóvásárának, a Paris Photónak: a magyar származású fotóművész aukcióra bocsátott munkái több mint 165 ezer euróért (50 millió forintért) találtak gazdára.

André Kertész (1894-1985) 99 fotóját az egyik legjelentősebb párizsi árverési ház, az Artcurial kínálta eladásra a Grand Palais kiállítócsarnokban, az aukció eredményét az aukciósház hétfőn tette közzé honlapján. A képek a fotóművész New York-i kiadója, Nicolas Ducrot gyűjteményből származnak. A különleges kollekcióban Kertész mindhárom nagy korszakából, a kezdeti magyarországi évekből, valamint a párizsi és az amerikai időszakból is jelentős munkák szerepeltek.

Az árverésen a fotók 70 százaléka talált gazdára. Az eladásra kínált képek többsége eredeti, korabeli kópia, és valamennyi kalapács alá került képet ellenőrizte és alá is írta a magyar származású fotóművész. A legmagasabb áron az 1925 és 1936 között Párizsban készült felvételek keltek el, ebben az időszakban vált Kertész a modern fotóművészet egyik legnagyobb mesterévé.

A Piet Mondrian szemüvegéről és pipájáról készült felvétel 13 ezer euróért (4 millió forintért), a Mondriannál című kép pedig 7540 euróért (2,3 millió forintért) vásárolták meg. A magyar művésznek a párizsi Tülériák kertjéről 1927-ben készült képért 6098 eurót (1,8 millió forintot), az 1933-ból származó, görbe tükör által deformált aktsorozatának egyik darabjáért pedig 6500 eurót (2 millió forintot) fizetett egy gyűjtő. A Magyarországon az 1910-es években készült felvételek ezer és kétezer euró között keltek el.

André Kertész, Kertész Andor néven, gazdag budapesti zsidó családban született 1894. július 2-án. Tinédzserként kezdett fényképezni, az első világháborúban történeti értékű fotókat készített, a hétköznapokat örökítette meg. 1925-ben Párizsban telepedett le, s főleg az utcán fotózott. Számos avantgárd művésszel kötött barátságot, a húszas-harmincas években Párizs kulturális életének képi krónikása lett, művei a vezető európai lapokban jelentek meg. 1936-tól New Yorkban egy reklámstúdiónak dolgozott.

A második világháború kitörésekor Amerikában maradt, 1944-ben kapta meg az állampolgárságot. 1948 és 1984 közt ötször járt Magyarországon, utolsó látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta. 1985. szeptember 28-án halt meg New Yorkban. Százezer negatívját és levelezését a francia államra hagyta, műveit a kecskeméti Fotográfiai Múzeum, amerikai közgyűjtemények, valamint a New York-i André and Elizabeth Kertész Foundation őrzik.