12 millió egy epizód: ennyit költ új sorozataira a köztévé

2014.11.26. 08:22

A Borsonline megtudta, hogy új sorozataira mennyit költött a köztévé. A Kálomista Gábor producerségével készülő Fapad legutóbbi adása a teljes lakosság mindössze 2,4 százalékát tudta a képernyő elé ültetni, epizódonként 12 millió forintból készül. A sorozat egy fapados légitársaság dolgozóinak életét mutatja be 24 részen át.

Kálomista jegyzi a Munkaügyek című sorozatot is, ennek egy részre jutó költsége csak kilencmillió forint, évadonként ugyanúgy 24 részt készítettek belőle. A stáb is hasonló, a forgatókönyvet például mindkét esetben Litkai Gergely írta.

A Játék, határok nélkül legutóbbi adása a teljes lakosság 13 százalékát érdekelte, részenként közel 3,5 millió forintba, összesen pedig 45 millió forintba került. Az Ég, föld, férfi, nő című ismeretterjesztő sorozat a nézők 2,4 százalékát ültette a tévé elé legutóbb, epizódonként 5,5 millió forintért. A Helló, meló! epizódonként nettó 12,3 millió forintba kerül.