Iván
17 °C
32 °C

Várom az utasításokat

A hianyzo pillanat NO1 2014-12-02
2014.12.07. 11:36 Módosítva: 2014-12-07 11:37:05
A társadalmi felelősségvállalással, az aktivitás és passzivitás kérdésével, a hatalom anatómiájával foglalkozik a Káva Kulturális Műhely és az AnBlokk Egyesület új darabja, az Elveszettek – A hiányzó pillanat. Mi történik körülöttünk? Történik-e valami? Mit jelent a civil cselekvés? Mi akadályoz meg az összefogásban? Hol akadunk el újra meg újra? – teszik fel a kérdést, hogy a nézőkkel együtt keressék a lehetséges válaszokat.

Színház a színházban

A Káva és az AnBlokk most sem hagyja békésen és bambán a seggén üldögélni a nézőt, részvételi színházba invitál. A MU Színházban a „Verzió Színházi Társulat” próbájára ülhetünk be, a „darab” félkész, a nézők segítségével szeretnék összerakni. Luc Boltanski Éjszakák című színdarabjának átiratát próbálják amatőr roma színészek, de valami hiányzik még, a történetből hiányzik egy pillanat.

Egy francia faluban járunk, karácsony van. Kint reggel óta szakad a hó, a doktor mégis átment a szomszéd faluba egy barátjához. A lánya és a lány barátja a fát díszíti, megjönnek a vendégek, a fiú legjobb barátja és a húga.

Az anya is lejön, hogy vacsorához terítsen. A lemezjátszóról karácsonyi dalok szólnak, amikor kopognak, és belép egy idegen. Kiderül, hogy ő az új állatorvos. Januárban kezdett volna, de az előző helyéről előbb el kellett jönnie, gondolta, hogy a karácsonyt már az új állomáshelyén tölti. A család behívja, töltse velük a szentestét. Már csak az apa hiányzik. A havazás nem akar szűnni, a lány aggódik, dr. Vidal úgy dönt, hogy kollégája elé megy.

Kintről furcsa zajok hallatszanak, a család az ablakhoz gyűlik, de nem látnak semmit.

Elveszettek – A hiányzó pillanat

Társadalmi részvételi színházi előadás középiskolás fiataloknak és felnőtteknek.

1396759 764270050287607 2026505752158524409 o

Szereplők:

ISABELLE –  Doktor Menu lánya, 18 éves, egyetemista / Csatlós Melinda

MARC – egyetemista, 23 éves, Isabelle barátja / Moczó Róbert

GÉRARD – Marc haverja, forgatókönyvíró, 25 éves / Varga Attila

ÉLÉONORE – Marc húga, 14 éves / Beri Amália

ÉDITH – Doktor Menu felesége / Lakatos Gina

DR VIDAL – az új állatorvos / Kardos János

MARTHE – ápolónő / Kovács Szabina

DR MENU – negyvenes orvos / Takács Gábor

Dramaturg, író / Róbert Júlia

Látványtervező / Kiss Gabriella

Rendező / Sereglei András

Kutatók / Horváth Katalin, Oblath Márton

Fotó / Csoszó Gabriella

Film / Tóth Ridovics Máté

Szakmai programvezető / Takács Gábor

Projektvezető / Oblath Márton

Nemsokára betoppan a házba egy zaklatott nő, jól ismerik, hiszen ő az ápolónő. Sokkos állapotban meséli el, hogy egy villanást látott, talán robbanás lehetett, aztán embereket, rengeteg embert, akik a falu szélén vannak, a kert felé közelednek. Sokan vannak, férfiak, nők, gyerekek. Miközben mesél, visszajön Dr. Vidal, az állatorvos is. Ő is látta a robbanást, látta az embereket, de a havazásban visszafordult, nem ment tovább. A doktor lánya a kabátját venné, hogy kirohanjon segíteni a bajba jutottaknak, de Vidal megálljt parancsol.

Vészhelyzet van, és a bajban a legfontosabb a rend megteremtése. Válságstábot kell felállítani.

Egy pillanat alatt átveszi a vezetést, hívatlan vendégből főnökké avanzsál, feladatokat osztogat. Fel kell állítani egy tábort, fontos, hogy legyen elég kötszer, és legyen, aki ápolja majd a sebesülteket. Adminisztrálni kell, és persze levest főzni.

ELVESZETTEK - A HIÁNYZÓ PILLANAT - no2-3
Fotó: Csoszó Gabriella / AHP

Fő a leves, készül az Excel-tábla, kint szakad a hó és fúj a szél. De az elesettekig nem jutnak el, még nincs meg a „stratégia”, a helyzetjelentést is meg kéne írni. Nem engedhetik be őket, lehet, hogy fertőznek, esetleg zaklatottak. Órák telnek el, mire dr. Vidal és a doktorné kimerészkedik a hóba. A rászorulókhoz nem érnek el, de megállapítják, hogy néhányan már megfagytak, a föld viszont nem alkalmas a halottak eltemetésére, fagyott, és ásójuk sincs. A doktor lánya – pszichológushallgató – nem bírja tovább, kabátot vesz és elindul, a többiek követik. Egy idő után visszatérnek a házba. A bajba jutottak felé tartottak, de azok egyre távolodtak tőlük, egy szakadék szélén nyomukat vesztették. Elkéstek, senkit sem sikerült megmenteni.

Némán, kabátban ülnek le az asztalhoz. Dr. Vidal töri meg a csendet.

Ha nincs kint senki, nem is történt semmi.

Nyílik az ajtó, megjön a családfő, Vidal feláll, és távozik. Az apa behozza a levest, szed mindenkinek. Boldog karácsonyt kíván. A család hallgat. „Mi van? Baj van? Történt valami?”

Valami történt?

„Mi történt? Mit láttunk?” – teszi fel a kérdést Takács Gábor. Kínosan feszengünk, igen, egy részvételi színház bemutatóján ülünk, mégis csak meg kéne szólalni. A Káva és az AnBlokk a sajtóbemutatóra sem alakította át az előadást, az újságíróktól is ugyanazt – az aktív részvételt – várja, mint az egyetemistáktól vagy középiskolásoktól. Nem ússzuk meg mi sem szárazon. Hogy meg lehet-e mozgatni két tucat újságírót úgy, ahogy két tucat diákot? Úgy tűnik, igen.

„Miért ülnek némán, kabátban az asztalnál? Miért nem válaszolnak az apa kérdésére?” „Nem akarnak felelősséget vállalni” – mondja valaki. „Nem merik beismerni, hogy kudarcot vallottak.”

„Mit kéne tenniük? – kérdezi Takács. „Elmondani őszintén, hogy mi történt.”

Az ablakon túl

„Miért, mi történt?” „Nem segítettek a rászorulóknak. Szerettek volna, de mégsem cselekedtek.” „Miért? Ki akadályozta meg őket?” „Az állatorvos.” Helyben vagyunk, a probléma máris nevesítve. „Ki az állatorvos? Mit képvisel?” „Manipulátor.” „Sátán.” „Diktátor” – mondták az egyetemisták. „Lelkiismeret.” „Vezér.” „A Gonosz maga.” „Provokátor, de lehet tanító is, aki szembesít azzal, ami körülöttünk van” – újságírói vélemények.

ELVESZETTEK - A HIÁNYZÓ PILLANAT - no3-4
Fotó: Csoszó Gabriella / AHP

„Kiknek nem segítettek? Kik voltak kint?” „Rászorulók.” „Mások.” „Menekültek.” „Áldozatok.” Mások...

Mindig a másik van kint, az ablakon túl. A másik a rászoruló, a másik a menekült, a másik az áldozat.

Veled is megtörténhet

A három millió szegény országában egyre nehezebb nem észrevenni, hogy igen, ez veled is megtörténhet. Téged is hagyhatnak az út szélén, megtörténhet, hogy érted sem vállal majd felelősséget senki. Vagy már meg is történt. Amikor az apád vert, az anyád meg félrenézett. Amikor a gimnáziumi tanárod molesztált, de az iskola vezetése úgy döntött, hogy az intézmény jó hírének fenntartása fontosabb, mint az, ami veled történt. Amikor munkanélküli lettél, és az ismerőseid valahogy elmaradoztak. Utólag persze senki nem ért semmit. Nem értjük, hogy hogyan történhetett meg, hogy nem vettük észre, hogyhogy nem tettünk semmit.

Észrevesszük-e, hogy mi van körülöttünk? Észrevesszük-e, hogy valami történt? És ha igen, miért nem?

Passzivitásból passzivitásba csöppenünk. Elmegy az egyik tekintélyszemély, jön a másik, már olyan természetes, hogy fel sem tűnik, fel sem tesszük magunknak a kérdést, hogy: Miért? Mit keres ez itt? Miért tűrjük meg? Mikor mondjuk ki, hogy elég? (Kimondhatjuk? Ki tudjuk még mondani egyáltalán?) Mikor kezdődött a passzivitásunk? Hol akadunk el újra meg újra? Várjuk az utasításokat, azt remélve, hogy felbukkan majd valaki, aki leveszi a terhet a vállunkról, gondolkodik helyettünk, megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz. Miközben meg vagyunk győződve arról, hogy igazságérzete még egy ötéves gyereknek is van. A sajátunkat hová tettük?

Hol kezdődött? A családban, mondja a közönség egyik tagja.

ELVESZETTEK - A HIÁNYZÓ PILLANAT - no1-3
Fotó: Csoszó Gabriella / AHP

Aki gyermekként nem éli meg, hogy felelősséget vállaljanak érte, az felnőttként sem tud felelősséget vállalni.

Aki nem élte meg, hogy felé fordultak, később is lesüti majd a szemét. Az autoritárius rendszer alapja az autoriter szülő, a tekintélyelvű oktatás. A hiba az alapoknál van. Kérdés, hogy a másokra figyelés, vagy a lábunk szőrtelenítése-e a fontosabb feladat. Hogy építkezhetünk-e alulról, kezdeményezhetünk-e, vagy megmondják, hogy mit kell tennünk, gyermek és kamaszkorban dől el.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni

Takács Gábor a közönséget kérdezgetve próbálja kideríteni, hogy mit tesz, mit tehet, aki segítene. Az egyik egyetemista magyart tanít bevándorlóknak, egy mexikói, egy iráni és egy kenyai tanítványa van. Integrálódni szeretnének, de nem beszélnek magyarul. (Amikor önkéntesként elvállalta a tanítást, azt hitte, hogy egyszerű emberekkel lesz majd dolga, meglepődött, amikor kiderült, hogy az egyik bevándorló professzorként jött, csak a nyelvvel van problémája.) Egy újságíró állatokat ment, „ha látunk egy kóbor kutyát, ami nem pitbull, akkor nem hagyjuk az utcán”. Egyik kollégája, aki rendszeresen „túlvásárolja magát”, a megmaradt pékárut kis batyuban kiakasztja a kerítésre, a megmaradt főtt ételt megmelegítve teszi ki. Tudja, hogy élnek hajléktalanok a környéken, mindig van, aki elviszi azt, amire neki már nincs szüksége. Van, aki Babi nénihez, az alsó szomszédhoz csönget be, és bevásárol neki. És van, aki ételt oszt vasárnaponként a Klauzál téren. Amíg megteheti, amíg nem vegzálják, amíg az alulról jövő kezdeményezésre nem tenyerel rá senki, amíg megkapják a közterület-használati engedélyt. Amíg egy-egy tányér leves fontosabb lehet, mint az, hogy beszereztek-e maghőmérőt, béreltek-e mobil wc-t.

ELVESZETTEK - A HIÁNYZÓ PILLANAT - no2-1
Fotó: Csoszó Gabriella / AHP

A Káva és az AnBlokk társadalmi részvételi színháza aktivizál. Kérdéseket tesz fel, a válaszokat ránk hagyja. Kanalizál, de nem telepszik ránk, hagyja, hogy 5-10 ember együtt keresse a megoldást. Nem veszi le a terhet a vállunkról, de nem is bélyegez meg. Aki passzív marad, és kívülállóként szemléli az eseményeket, megteheti. Mehetünk tovább, tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna. A lelkiismeret-furdalásunkat meg legyőzzük majd valahogy. Bontsunk pezsgőt, ünnepeljünk, elvégre karácsony van.