Sosem volt még ennyire jó magyarnak lenni

Sajnos, mi, magyarok, szinte semmiben sem vagyunk képesek felfedezni a jót, még a sikerek mögött is cselszövést keresünk. Ugye? Fogadjunk, ön is kívülről fújja tragédiáinkat, vesztes háborúinkat, sportkudarcainkat, elvesztett döntőinket, elcsatolt országrészeinket, öngyilkos miniszterelnökeinket, marakodásainkat, elfecsérelt időnket, energiánkat!

De búskomorságunkból táplálkozó magyarságtudatunknak mindenkorra vége. Az MTVA új ajtót nyitott, amely felemelkedéshez és boldogsághoz vezet.

Legyünk vesztesekből győztesek! 

Ha eddig ilyen volt

:(

jó lenne, ha mostantól ilyen lenne

:) 

Az MTVA jóvoltából láthattuk, hogy a Játék határok nélkül című összeurópai versenyből vasárnap győztesen kerültünk ki. És ugye mennyire jó érzés, még úgy is, hogy mások szerint meg nem mi nyertünk? De kit érdekel, hogy mit mondanak a huhogók?

A megoldás pofon egyszerű, csak annyi kell hozzá, hogy a folyamatokban meglássuk a pozitívat.

Fogjunk össze, ragadjuk meg, tekintsük a miénknek elért sikereinket. Mivel ez a cikk valahova ki akar lyukadni, ezért itt most egy lista következik, amely eddigi sorscsapásainkat hivatott megjeleníteni, amelyeket átfordítunk pozitívba.

Amiket legelőször helyre kell tenni:

• 1241, Muhi csata. Hogy legyőztek volna minket a tatárok? Hát akkor miért takarodtak vissza olyan gyorsan, hogy emlékük sem maradt? Persze, mert új kánt választottak otthon, mi? A fenéket! Ezt csak a szomorúságunkból árucikket csináló kufárok terjesztik, pedig elég nyilvánvaló, hogy valójában mi, magyarok zavartuk vissza őket Ázsiába, és talán még ma is futnának, ha nem lennénk ennyire furfangosak, és abba nem hagyjuk a kergetőzést.
• 1526, Mohács. A rendes játékidőben mi győztünk, a Csele-patak átúszása csak egy bónusz feladat volt a végén, írta tudományos szakértőnk, ami megbocsátható, ő is csak a magyaroknak mindig csak rosszat akaró történelemszemlélet áldozata. A valóságban a csata csak az egyik fejezete volt a nagy honvédő háborúnknak, amely a II. Mohácsi csatáig tartott. Holott ilyen megkülönböztetésre semmi szükség. Az valójában csak egy - igen hosszú - csata volt, ami 1526-tól 1687-ig tartott, és a törökök vereségével végződött. Mekkora diadal!
• Trianon, 1920. június 4. Csak mondom, június 3-án még egyben volt az ország, erre mire emlékezünk? Az aláírásra. Pff. Pedig volt nekünk egy szép nagy hazánk.

És most sport:

• 1954, Bern, vb-döntő. 2-0-ra vezettünk, már szinte a nyakunkban volt az aranyérem, kezünkben a serleg, erre mindenki arról a három német gólról beszél, amit ezután kaptunk. Dehát az csak egy ráadásverseny volt, és valójában mi nyertünk!
• 2000. Sydney, olimpia, női kézilabda-döntő. A dánok ellen hat góllal vezettek a mi gyönyörűséges lányaink, és alig volt már hátra csak tíz perc. Kezünkben az arany, erre az egész világ azon örömködik, hogy aztán valami külön versenyen a dánok még dobtak nekünk tíz gólt, mintha az bárkit is érdekelne. Pedig nyertünk.
• 2004, Athén, olimpia, diszkosz. Fazekas Róbert simán nyert. Láttam a tévében is, nem értem, hogy milyen külön versenyben rágalmazták doppinggal. Plusz egy arany!
• Az ultimate hegymászónk, Klein Dávid, aki valójában minden nyolcezresen sokkal magasabbra mászott, mint bárki más, hiszen a csúcsoknál azt is figyelembe kell venni, hogy milyen magasan fekszik az ország, ahonnan jön. 

Kulturális életünk:

• A PISA-teszteken egyre jobb képességeket tudunk felmutatni. A magyar diákok a szövegértési és matek feladatokat erkölcsi, fizikai és állampolgári szempontból válaszolják meg, mégpedig kiválóan. Az, hogy a hanyatló nyugaton politikai szempontok miatt már másik javítókulcsot használnak, nem a mi bajunk.

• És végül mi nyertük az összes Eurovíziót is, az csak egy alapvető szabályértelmezési tévedés, hogy más országok szavazatai is számítanak.

És tudják, milyen az új Magyarország büszke és pozitív szemléletű polgárának lenni? Remélem, most már igen.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!