Retróképek miatt őrült meg a fél magyar internet

2015.01.28. 13:20
Napok óta egy eddig ismeretlen hazai művész '80-as éveket idéző, pop artos képeitől forr a net, és a Heti Választól a Kreatívig, pártállástól függetlenül mindenki tudni akarja, ki is tulajdonképpen a velünk élő Kádár-korszak krónikása. Mi is kifaggattuk Murányi Kristófot a váratlan sikerről és a jövőbeli terveiről.

A MOMÉ-n végzett, 36 éves művészt teljesen váratlanul érte a hirtelen jött siker, hiszen a velünk élő szocializmust bemutató képei évek óta léteznek:

Már egy ideje jelen vagyok az online színtéren, de néhány tumblr poszton, like-on és megosztáson kívül nem hagytam mély nyomot.

A Greenroom médiaügynökségnél dolgozó Murányi azonban egyáltalán nem a tomboló retrólázat akarta meglovagolni a mai harmincas-negyvenes korosztály tinédzseréveit idéző képeivel. Amelyek egyébként a korábbi években a Loffice-ban és egy pécsi kiállításon is szerepeltek, Imperfectum, azaz folyamatos múlt címmel:

Nem ítélem el a Régen minden jobb volt! felfogást, de nem érzem magaménak. A retro, és a nosztalgia jelzőtől is kicsit eltávolodnék, noha kétségtelenül keltenek ilyen érzetet a képeim. Nem langymeleg múltidézésnek szánom ezeket, inkább afféle helyzetmeghatározásnak. Ezért az Imperfectum címválasztás.

Na de hogyan születnek ennyire profi, mindenki számára érthető, mindenkiben ugyanolyan gyerekkori emlékeket felidéző képek?

Panelban nőttem fel, és ez tagadhatatlanul nyomot hagyott bennem, mindenféle negatív felhang nélkül. Másrészről mindig is foglalkoztatott a tipológia, a közös keresése.

A tipikus, üvegajtós lakótelepi gyerekszobát, a májkrémkonzerves hamutartót vagy a Totó feliratú víztornyot sokan akár pólómintaként is szívesen viszont látnák, vagy önálló művészeti albumban is szívesen nézegetnék (én legalábbis biztosan). Murányi azonban egyelőre nem tervez ilyesmit:

Remélem, még nem értem a témám végére, hogy összegezni kelljen. Elképzelhető, hogy lesz egy újabb kiállítás a közeljövőben, de nem szeretném elkapkodni annak a megszervezését sem.

De nincs nagy nyomás a művészen most, hogy a fél magyar internet az ő képein pörög?

Nincs. Részemről ez egy önkifejezés, amiből hiányzik a teljesítménykényszer. Amikor elkezdtem, akkor sem a tetszeni vágyás motivált, noha jól esik az elismerés.

A velünk élő '80-as évek Skála-szatyros, garázssoros képeiből Murányi Kristóf saját honlapján lehet még többet látni.