Önök tudnak szolmizálni, viszont Youtube-ról hallgatnak komolyzenét
További Kultúr cikkek
-
Navalnij-évforduló: ikonikus orosz lapnak szólalt meg Alekszej Navalnijról az Index szerkesztője
- Holtan találtak rá a Netflix sikersorozatának 24 éves színészére
- Koncert közben tűnt el Hobo
- Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
- Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását
Több mint 18 ezren töltötték ki a kérdőívünket, amelyben olvasóink komolyzene-hallgatási szokásaira voltunk kíváncsiak. Az eredmények alapján többségében azok, akik fogékonyak a műfajra, legalábbis erre utal, hogy csak ötszázan kattintottak arra, hogy soha nem hallgatnak, viszont 4200-an írták, hogy mindennap és újabb négyezren, hogy hetente. Válaszadóink többsége otthon hallgat komolyzenét, de sokan vannak, akik autóban pihentetik így az idegeiket – a koncert csak a harmadik a sorban. A többség az átlagosnál műveltebbnek tartja magát klasszikus zenében, a válaszadók több mint fele írta ezt, egyharmaduk bökött szerényen „az iskolában ragadt valami” rubrikára. Háromezren nyilatkoztak úgy, hogy egyáltalán nem műveltek ezen a téren. Válaszadóink háromnegyede egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezik, negyede pedig érettségivel, a legtöbben Budapesten vagy vidéki városban laknak.
![DSOKI20141211022](https://kep.cdn.index.hu/1/0/831/8319/83199/8319995_ca796ef4028e4cc51957c01f12ab2647_wm.jpg)
Válaszadóink kétharmada játszik hangszeren, vagy legalábbis valaha próbálkozott vele, és negyedük rendszeresen zenél ma is. Ennél is jobb az arány a kottaolvasás tekintetében: válaszadóink háromnegyede tud kottát olvasni, vagy legalábbis elboldogul vele. A szolmizálásban még jobb az arány: csak 2500-an írták a 18 ezerből, hogy egyáltalán nem tudnak szolmizálni, tízezren magabiztos igent nyomtak, és újabb ötezren írták, hogy valami rémlik.
Az iskolai zeneoktatásról lesújtó olvasóink véleménye: a válaszadók több mint fele szerint nem nagyon tanítanak semmit, illetve sokkal komolyabban kéne venni. Elég sokan, 4500-an vélik úgy, hogy az iskolában mindenkinek meg kéne tanulnia valamilyen hangszeren játszani. A válaszadók elenyésző hányada, 156 ember nem szeretné, hogy gyereke zenét tanuljon, 2800-an tennék kötelezővé, a túlnyomó többség azt gondolja, hogy jó lenne, ha van kedve.
A hangminőség úgy tűnik, nem elsődleges fontosságú a kérdőív kitöltői körében, a legtöbben ugyanis Youtube-ról (is) hallgatnak zenét, érdekesség, hogy a fájlmegosztókhoz viszonylag kevesen fordulnak ezügyben, ugyanannyian, mint akik ismerősöktől, barátoktól vagy lemezboltból szerzik be a zenéiket (2-2 ezer válaszoló): Harmadik a toplistán a streaming és az online bolt. Ennek megfelelően a válaszadók harmada még sosem adott pénzt komolyzenei lemezért vagy letöltésért, ugyanígy nagyjából egyharmad azok aránya, akik egy éven belül vettek zenét, a többség egy évnél régebben adott ki pénzt komolyzenéért.
A túlnyomó többség évente párszor, évente vagy még ritkábban jár komolyzenei koncertre, 2500-an vannak, akik havonta vagy akár havonta többször ellátogatnak egy ilyen eseményre. A ritkán járók leginkább azért nem mennek, mert nincs rá idejük, a magas ár a második leggyakrabban megjelölt ok.
A legismertebb magyar zenekar önök szerint a Budapesti Fesztiválzenekar (7200 válaszoló), második a Nemzeti Filharmonikusok (4600), harmadik a Magyar Állami Operaház Zenekara (2300). Nagy karmestereinket is jól ismerik, a legközismertebben a kérdőív szerint Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám és Vásáry Tamás.