Az elnyomás elnyomásának az elnyomása

Az OFF Biennálé egy ünnepelendő és merész kezdeményezés, hiszen – ahogy már korábban megírtuk – azt tűzte ki céljául, hogy a kortárs művészetet úgy hozza közel az emberekhez, hogy az állam segítségéből nem kér, illetve az állam által fenntartott intézményeket nagy ívben elkerüli. Ez dicséretes, mert sajnos a világnak nem azon a felén élünk, ahol a regnáló kormány a művészekre őket tanulságokkal elhalmozó külső megfigyelőként tekint. Ezt a gyakorlatot akarja megtörni az OFF mint független kezdeményezés, így aztán az állam és egyén viszonyát közelről boncoló Insecurity State című programjuk az OFF Biennále egyik legizgalmasabb programjának ígérkezett.

Az Insecurity State performansz két művészeti kollektívának, a The Corporation és a Technologie und das Unheimliche tagjainak közös alkotása, amely azt tűzte ki célul, hogy az állami, elnyomó technológiákat fogja ironikusan kiforgatni egy technóparti keretein belül. Ez a kiforgatás annyira jól sikerült, hogy a rendezvény előtt a legtöbb ismerősöm leginkább arról beszélt, hogy egyáltalán értik-­e mi ez, miről is szól a két csoport közös írásos manifesztuma, az előzetes videók alapján pedig hitetlenkedve néztük: tényleg lesz­-e testi fenyítés egy pesti szórakozóhelyen, illetve tényleg az lesz, hogy a végén kidobnak miután kifizetted a belépőt kiváltó kilépőt?

A kilépésig ne szaladjunk előre, de nézzük, mi is történt, amíg bent voltunk. 

Fotó: insecurity state

Ez a bizonyos állam, ami a  Lärm falai között létrejött csütörtök este, anyanyelvének a technózenét jelölte meg, de annak több rokonműfaja segített abban, hogy egy jól felépített ív mentén haladjon az este zenei része. A manapság divatos drone, illetve a szervezőkkel filozófiai síkon is rokon korai indusztriális zenék éppúgy szerepet kaptak, mint azok a hangstratégiák, amelyekre a hétköznapi ember technó néven asszociál. Manifesztumuk szerint a hatalom, a politika és az elnyomás a zenén keresztül jelenik meg, amit a zenével interakcióba lépve, tehát táncolva old fel, aki belép az esztétikai állam területére.

Persze nem idegen dolog az állam és egyén viszonyának boncolgatása, a zenén keresztül meg pláne nem az. A csoportra felvállaltan hatással volt a Laibach, akik a nyolcvanas években a Neue Slovenische Kunst csoport tagjaként is ezzel foglalkoztak, és ők is totalitárius rendszerek szimbólumait próbálták kiforgatni. A kilencvenes évek elejétől saját államként kezdtek hivatkozni önmagukra, amely útlevelet állít ki, de saját himnuszuk is van a Laibach Volk című lemezén.

Bár az eddig taglalt dolgok és az indusztráiális technó meglehetősen elrettentően hangzanak, az este fő jellemzője mégis az irónia volt, hogy a fenyegetettség vizuálisan és zeneileg is annyira jelen legyen, hogy végül önmagukból kirobbanva feloldódjanak. Mert őszintén, ki az, aki tényleg azért megy egy szórakozóhelyre, hogy szenvedjen? Azért így sem volt teljesen leányálom minden résztvevőnek az este, ugyanis a látogatók telefonjain rögtön belépésnél leragasztották a kamerákat, és akik megpróbálták az este legszigorúbban vett szabályát – mely szerint tilos bármit dokumentálni – megszegni, azokat az állam emberei kifaggatták, majd töröltették velük a felvételt.

Fotó: insecurity state

A beharangozott és sokak által szó szerint értelmezett kidobásból, testi-­lelki fenyítésből azonban semmi nem volt érzékelhető. Az előre kötelezően beharangozott maszkviselést se vették túl sokan komolyan, főleg azok a művészemberek, akik saját magukat annyira komolyan veszik, hogy véletlenül se vennének fel egy símaszkot. Meg akkor hogy is tudná mindenki, hogy ők ott vannak? Így sokszor volt az embernek az az érzése, mint amikor egy fasza buliba csöppen, ahol a dresszkódot csak a fele társaság vette komolyan, az emberek meg zavartan bámulnak, hogy akkor most melyik a hülye: aki betartotta, vagy aki nem. Mindenesetre a szabotőrök szégyellhetik magukat. 

Az esemény helyszínéül szolgáló Lärm az egyik legjobb, ha nem a legjobb szórakozóhely most Budapesten. Első osztályú hangrendszere mellett pont a hely jellege és elrendezése az, ami miatt ezt a címet kiérdemli. A Fogasház részeként üzemelő egység egy „hely a­ helyben”, ahova az emberek tényleg célirányosan mennek, és elkülönülnek a közhellyé dagadó angol legénybúcsús tömegektől, valamint az első éveiket az éjszakában eltöltő elsőéves egyetemistáktól. Számomra a Lärm egyik varázsa az, hogy hangulattól függően két eltérő tér közül is lehet választani. Ha az ember kevésbé szociális, bemegy a vaksötét tánctérbe, és bomba hangrendszeren hallgathat remek zenét. Itt úgy tud az ember zenét hallgatni, hogy senki nem megy oda hozzá tereferélni, hiszen bent mindenki a hangokra koncentrál, és nem feltétlenül akar társalogni. A másik rész pedig a bárpult és az ahhoz tartozó kis tér, ahol pedig kényelmesen lehet ácsorogni és beszélgetni a kedves ismerősökkel kedvenc italunkat szorongatva.

Fotó: insecurity state

Ami a hely előnye általában, az most pont a hátránya lett. Az egymástól elkülönülő két csoport, azaz a­ művészek és a technó­esztéták szinte­ egyáltalán nem keveredtek –főleg, hogy kényszerítve se voltak rá. Az egyik csoport, a műkedvelő negyvenesek, illetve az éjszakai életet munkásságuk részévé kiterjesztő, jól ismert képzőművészek a bárpultnál beszélgettek, így a zenéből annyit hallottak, amit kihangosítottak a pult elé, míg a partira jövő emberek meg fél perceket elidőzve az előtérben felállított propagandairoda mellett elsuhanva rohantak be ropni a tánctérre.

Egy-két beszélgetést azért próbáltam kezdeményezni hajnalban, hogy megtudjam, kinek mennyire jön át az üzenet, vagy mi jön le egyáltalán a koncepcióból, de a „király a buli”-nál tovább  csak akkor jutottam, amikor valaki elkezdett arról panaszkodni, hogy túl monoton a technózene.

Bár az előkészület és az ötlet érdekesnek és felkavarónak tűnt, az éjszakai élet megviselt és sokat megélt emberein semmilyen koncepció nem tudott kifogni, semmi sem tud arcukra minimális döbbenetet se csempészni. De közben meg mi a legálomszerűbb, ha nem egy olyan állam, ahol az emberek mindent leszarnak, csak hangos zenére táncolnak, meg beszélgetnek a pultnál egy itallal a kezükben? Ilyenformán az állam sikeresen megalakult, és várjuk a további terjeszkedését.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!