Három jelölt az idei Kaszás Attila-díjon

2015.05.26. 12:14

Kiss Marit, Kristán Attilát és Mészáros Tibort jelölték idén a Kaszás Attila-díjra, írja az MTI. A három színművészre a www.kaszasattiladij.hu oldalon és telefonon lehet szavazni majd június 1-től július végéig. A díjat augusztus 29-én fogják átadni.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a jelölteket bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei évtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma - egyik háttérintézményén, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül - átvállalta a Hegyvidéki Önkormányzattól a díjjal kapcsolatos szervezői feladatokat és a pénzügyi háttér biztosítását.

Az 500 ezer forinttal járó díjat nyolcadik alkalommal adják át. Az elismerésén túl a 47 éves korában agyvérzésben meghalt Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékát is ápolja.

A díjat eddig Borovics Tamás, Bányai Kelemen Barna, Mucsi Zoltán, Mátray László, Nemes Levente és Szarvas József kapták.