Bebetonozni a megosztottságot

DPECS20100603001
2015.06.03. 09:18
Csütörtökön indul és június 13-ig tart Magyarország legfontosabb színházi találkozója, a Pécsi Országos Színházi Találkozó, melyet idén 15. alkalommal rendeznek meg. A politikai megosztottság miatt az Örkény Színház és két független előadás is visszamondta a versenyzést, a kritikusok bojkottot hirdettek.

15 éve indult el a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), az ország legnagyobb és legfontosabb színházi mustrája, melyet évről évre egyre nagyobb széthúzás és politikai botrányok jellemeznek. Idén június 4-től 13-ig versenyez Pécsett az egyre inkább átpolitizált színpadon az a 11 versenydarab, amely vállalta a megmérettetést. Ugyanis az idei POSZT előkészületeit az eddigieknél is több botrány övezte, melynek végeredménye a politikai kettészakadás bebetonozása lett. 

Pedig Pécs remek házigazdája a POSZT-nak, amely a legjobb alkalom a durva színház-túladagolásra: az igazán elszánt versenyzők kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan találnak színházi programokat a felolvasószínháztól a versenyprogramon át a sztárelőadásokig, mint a Jordán-est, Udvaros-koncert vagy Mácsai-tárlatvezetés, vagy az állandó telt házzal futó Őrült nők ketrece Alföldi rendezésében, amelyre Pécsett is elkapkodták a jegyeket. A Pécsi Nemzeti Színház alatt kialakított művészbüfé pedig a fesztivál szíve, ahol színész, színházigazgató, rendező, kritikus és mezei néző együtt elemez, értékel, kocsmafilozofál, táncol és énekel hajnalig, mert a kihelyezett zongora mindig talál zongoristát, néha pedig spontán koncertzenekar alakul a büfében a fantasztikus színházi zenészekből. A fesztivál a szakmai programok és a verseny mellett leginkább ezekről az egymásra találásokról szólna, közhelyesen a szakma ünnepéről, de egymás torkának elharapásán nem sok mindent lehet ünnepelni. 

Vidnyánszky és a felrúgott szék

Hogy is kezdődött ez az egész? Annak idején nagy szakmai ellenállásba ütközött, 2008 novemberében mégis megalakult az 1997 óta létező Magyar Színházi Társaság mellé a Magyar Teátrumi Társaság, melynek alapító elnöke az akkor még debreceni igazgató Vidnyánszky Attila volt. Így vált ketté a színházi szakma bal- és jobboldali színházakká és színházcsinálókká. 2010-ben Vidnyánszky sértődöttsége egy drámába illő jelenetben csúcsosodott ki a POSZT-on, mikor a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás rendezője (az előadás felkerült a Nemzeti Színház repertoárjára is) nem bírta elviselni a szakmai kritikát, és székét felrúgva távozott a fesztiválról és a városból.

A Magyar Teátrumi Társaság aztán 2012-ben úgy döntött, hogy részt kér a sikeresen működő Pécsi Országos Színházi Találkozóból: résztulajdonosa lett a fesztivált működtető kft.-nek a Magyar Színházi Társaság mellett. Ennek következtében 2012 júliusától két ügyvezetője van a cégnek, és ettől kezdve alakult ki az a gyakorlat, hogy két szakember válogatja a versenyprogramot: az egyiket a Magyar Színházi Társaság, a másikat a Magyar Teátrumi Társaság kéri fel. Az idei válogatók, Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező voltak, akik eddigi példa nélkül, bravúrosan hozták a megosztottságot: nem tudtak konszenzusra jutni a versenydarabokat illetően. 235 megtekintett előadás után 8 darabban értettek egyet a válogatók, összesen 6 előadás pedig különvéleménnyel került be a versenyprogramba: ilyen volt az egyik oldalon többek között Mohácsi János e föld befogad… című, az Örkényben futó előadása, a másik oldalon pedig az Isten ostora Vidnyánszky Attila rendezésében.

A leggyávább színházi társaság díja

A POSZT zsűrijének kialakítása az elmúlt években is kompromisszumok mentén történt, ám ez csak idén került nyilvánosságra, és okozott botrányt. A lavina onnan indult, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelöltje, a neves színikritikus és tanár Csáki Judit (az Alföldi színháza című könyv szerzője) nem került be a zsűri tagjai közé, az MTT indoklás nélkül lehúzta a listáról, a Magyar Színházi Társaság pedig kínos magyarázkodásba kezdett áldozatokról, párbeszédről és kompromisszumokról. A Színházi Kritikusok Céhe kilépett a Csáki Judit mellett ki nem álló Magyar Színházi Társaságból, a Csáki helyett meghívott színikritikus, Zsigmond Andrea pedig szintén visszamondta a zsűrizést, több kritikai portál és kritikus pedig a POSZT bojkottjába kezdett, mely szerint egyáltalán nem írnak a fesztiválról. 

Ők döntenek a POSZT díjairól

  • Balázs Péter színművész, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója
  • Blaskó Balázs színművész-rendező, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója
  • Keserü Katalin művészettörténész
  • Nagy Viktória díszlet- és jelmeztervező
  • Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója
  • Venczel Vera színművész
  • Vincze János rendező, a Pécsi Harmadik Színház igazgatója
  • Vörös Róbert dramaturg

„Különösen szíven üt bennünket, hogy világossá vált, a háttérben a személyekről szóló alkudozás, a szakmai szervezetek ajánlásainak negligálása évek óta bevett gyakorlat, és ezt mindkét társaság természetesnek tartja” – írta közleményében az ország egyik legelismertebb társulata, a Mácsai Pál vezette Örkény Színház, mely két versenydarabjával is visszalépett a versenyprogramból, és szintén kilépett a baloldalinak mondott színházi társaságból. Mohácsi János rendezését, az E föld befogad avagy számodra hely, illetve Bagossy László rendezését, a Hamletet ugyan el fogják játszani a XV. POSZT-on, de a versenyen kívül. Mellettük a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság produkcióiként megvalósult előadások (Felülről az ibolyát és A heilbronni Katica) független színházi, szabadúszó, illetve egyetemista alkotói is visszamondták a versenyzést. A botrányos fesztiválfelvezetés után a két színházi társaság abban egyezett meg, hogy bebetonozva a megosztottságot nyolctagúvá bővíti a zsűrit, amelybe mindkét oldal négy-négy tagot delegál majd, a másik vétójoga nélkül: "A POSZT zsűrije ezentúl nyolctagú lesz, a két szakmai tulajdonos négy-négy jelöltjéből áll, akiket ki-ki a saját tagszervezeteivel egyeztetve, önállóan állít. A két társaság úgy látja, hogy így meg tudnak nyilvánulni saját szempontjaik és preferenciáik és a közös gondolkodás egyaránt" – szólt a Teátrumi Társaság közleménye. Egy dologban viszont igazán sikeres a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság együttműködése: közösen teszik tönkre a legfontosabb színházi fesztivált. 

Vélemények az idei POSZT-ról

A POSZT viszont még mindig a legfontosabb színházi fórum, ezért a botrányok kapcsán sokan foglaltak állást közleményben, nyílt levélben vagy interjúkban. Jordán Tamás, a POSZT atyja, volt fesztiváligazgató színháza, a Weöres Sándor Színház nem csatlakozott a bojkotthoz, így a Vitéz Mihály Béres Attila rendezésében részt vesz a versenyprogramban. Emellett Jordán végtelenül fájlalja, hogy a színházi világnak nem sikerült politikamentesnek maradnia. „Ennek oka főként az, hogy a Teátrumi Társaság mérhetetlenül erős politikai eszközöket használ befolyásának növelésére, innentől kezdve nehéz tárgyilagosnak maradni, vagy bármiképpen megnyilvánulni. Azért fájlalom azt, hogy nincsenek szabályok, mert így nem lehet tudni, hogy milyen pressziók, milyen háttéralkuk zajlottak most a két színházi társaság között. (…) Ráadásul abban a pillanatban, hogy az ember szeretné szívből a viszonylagos békét, akkor a másik oldalon rögtön opportunistának és gyávának kiáltják ki. Mert aki előre megy a fehér zászlóval, azt nem szemből lövik le, hanem hátulról! De mi történhet akkor, ha legalább megpróbálom, és leülök Vidnyánszky Attilával? Semmi! A kérdés csak annyi lehet, ki fizeti a kávét.”

Csáki Judit kritikus, akinek személye körül a botrány kirobbant, a Magyar Színházi Társaság elnökéhez, Csizmadia Tiborhoz intézett nyílt levelet: „Most ügyesen és látványosan kettéosztottátok a szakmát. Eddig is ketté volt osztva, de most rá is bólintottatok: legitimáltátok. Ez, mondjuk, olyasmi, ami megér egy üveg pezsgőt Pécsett. Lehet közösen ünnepelni a POSZT-on – egészségetekre.” 

Alföldi Róbert rendezései a versenyprogramba nem kerültek be, az Őrült nők ketrecével viszont az OFF-programban szerepel előadása. Szerinte semmi meglepő nincs abban, ami most a POSZT körül történik. „És ne csodálkozzunk azon se, hogy ez a diktatúra felé tartó társadalmi berendezkedés felszínre hozza az eddig nem elég sikeres, sértődött, frusztrált kollégákat, azokat, akik így próbálnak érvényesülni. Mások közben pedig egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatottá válnak”– teszi hozzá a Nyugat.hu-nak adott interjújában. 

Enyedi Évát, aki az ország egyik leghíresebb és legkiemelkedőbb független társulatának, a Pintér Béla Társulatnak a színésznője-dramaturgja, a Csáki-botrány után kérték fel zsűrizésre, ő azonban nem vállalta a feladatot: „Amikor kiderült, hogy a két társaság külön jelöli a válogatók után már a zsűritagokat is, anélkül, hogy egyeztetne a másikkal, az nagyon elszomorított. Ez bizonyos szempontból tisztábbá teszi a helyzetet, de oda vezet, hogy lassan két fesztivál lesz és két verseny.” 

Vasvári Csaba színész, a Teátrumi Társaság alelnöke is aláírta a Színházi Kritikusok Céhe bojkottra vonatkozó petícióját színész minőségében. „Én nem hiszek a bekerítésekben, amikor valamilyen témával kapcsolatban valakit rátolnak egy bizonyos terepre, s onnantól kezdve őt oda akarják látni, anélkül, hogy tényleg ránéznének. A társaságnak természetesen az az érdeke, hogy a POSZT körüli botrány ne eszkalálódjon.” A Teátrumi Társaságról ennek kapcsán az alelnök így nyilatkozott: „Lehet a Teátrumi Társaságot úgy is értékelni, hogy új családtag érkezett a POSZT életébe. Több éhes gyerekszáj osztozik a reggeli fölött, s többen örülnek a családi kirándulásnak. Ez most egy más helyzet. Több a szakmai szereplője.” 

Ezek a darabok lesznek a POSZT-on

Nagyszínház:

Közös javaslatra

  • Hamlet – Örkény Színház (Rendezte: Bagossy László) (visszaléptek a versenyből)
  • Erdély – Tündérkert – Miskolci Nemzeti Színház (Rendezte: Keszég László)
  • Vitéz Mihály – Weöres Sándor Színház, Szombathely (Rendezte: Béres Attila)

Perényi Balázs javaslatára:

  • Bánk Bán – Újvidéki Színház (Rendezte: Urbán András)
  • e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY – Örkény Színház (Rendezte: Mohácsi János) (visszaléptek a versenyből)

Balogh Tibor javaslatára:

  • A Mester és Margarita – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen (Rendezte: Rusznyák Gábor)
  • Koldusopera – Békéscsabai Jókai Színház (Rendezte: Katkó Ferenc)

Kamara- vagy stúdiószínház:

Közös javaslatra:

  • Szigorúan ellenőrzött vonatok – Csiky Gergely Színház, Kaposvár (Rendezte: Bérczes László)
  • Meggyeskert – sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház (Rendezte: Sardar Tagirovsky)
  • A heilbronni Katica – Szputnyik Hajózási Társaság (Rendezte: Kovács D. Dániel) (visszaléptek a versenyből)
  • Felülről az ibolyát – Trafó, Stereo Akt (Rendezte: Boross Martin) (visszaléptek a versenyből)
  • Wilhelm-dalok – Jel Színház, Szkéné Színház (Rendezte: Nagy József)

Perényi Balázs javaslatára:

  • Brand – Nemzeti Színház (Rendezte: Zsótér Sándor)

Balogh Tibor javaslatára:

  • Isten ostora – Nemzeti Színház (Rendezte: Vidnyánszky Attila)