Vérdíj a fejedre

Mennyire veszélyesek a Hells Angels tagjai?

Meglehetősen. Ha viszont nincs semmi köze hozzájuk, ha nem üzletel velük, ha nem zavarja a köreiket, nem sértegeti a tagokat, akkor valószínűleg ép bőrrel megússza a találkozást. Egy szóváltásból pillanatok alatt lehet nagyobb balhé – ilyenkor az események nagyon gyorsan követik egymást. A klub propagandagépezete nagyszerű munkát végez, és az ilyen oldalukat nem nagyon hangoztatja, bár az olyan sorozatok, mint a Sons of Anarchy vagy a filmek, melyekben megjelenik a Hells Angels, az esztelen erőszakot is bemutatják. Alapvetően persze azt a képet sugallják, hogy ők csak ártatlan motorosok, akik szeretnek szabadon élni és az utakat járni. Ez leginkább az USA-ra jellemző, mármint hogy ezt a maszlagot ott tudják beadni az embereknek, hiszen szabadságról beszélnek, meg törvényenkívüliségről, de a klub belső szabályzata szigorúbban korlátozza a tagok mozgásterét, mint a büntető törvénykönyv. Mindent meghatároznak, azt, hogy hogyan viselkedhetsz, mit tehetsz és mit nem, hová mehetsz, mit mondhatsz, mit viselhetsz, és így tovább.

Miért ennyire szigorú a klubélet?

Vélhetően azért, mert ugyan nem a Hells Angels a legnagyobb motorosklub az USA-ban, de a nevét az egész világon ismerik, a szárnyas halálfej és a piros-fehér logó az, ami azonnal az ember eszébe jut a motoros zsiványokról. Ez komoly érték, nagyon büszkék rá, és nem véletlen, hogy levédették, és dollármilliókat keresnek az ajándéktárgyak (póló, sapka, matrica stb.) eladásából, és ha valaki engedély nélkül használja fel a logót, vagy bármit, ami a klub szellemi tulajdona, pont úgy perelnek, mint a Nike vagy a Microsoft.

Ez a képmutatás netovábbja: a törvényen kívüli, a társadalmi konvenciókat megvető Hells Angels a társadalom életét szabályozó törvényekhez menekül, ha pénzről van szó. Bezzeg ha őket állítják bíróság elé, akkor jön a mantra a korrupt rendszerről. Nekem mindig is az volt a legnagyobb bajom velük, hogy úgy voltak törvényen kívüli lázadók, hogy közben a bíróságok védelme alatt üzleteltek. Ez nem megy. Ez így nem kóser. Vagy az egyik, vagy a másik, de ilyen nincs, ez nevetséges. A világ nem így működik.

Sokan vannak? Valódi erőt képviselnek?

A tagság száma az USA-ban ugyan nem túl nagy (2500 fő körül), de világszerte legalább 50 országban aktívak, az európai tagságuk például nagyobb, mint az amerikai. Igazi nemzetközi bűnszövetkezet, aminek a gyökerei San Bernadinóban vannak, Kaliforniában. Hogy valódi erőt képviselnek-e? Abszolút, a motorosbandák között mindenképpen az első helyen állnak.

Milyen illegális tevékenységgel lehet őket kapcsolatba hozni?

De óvatosan fogalmaz. Benne vannak nyakig a prostitúcióban, fegyvercsempészetben, drogkereskedelemben és -forgalmazásban, védelmi pénzek szedésében és pénzmosásban is, hiszen a legitim üzleteken keresztül kiválóan tisztára lehet mosni a lóvét.

Mi volt a célja az akciójuknak? Miért épültek be a Hells Angelsbe?

Az akció 2002-ben indult, és 2004-ben ért véget, a célja pedig az volt, hogy a klubon belüli erőszakos bűncselekményeket, gyilkosságokat felfedje. Az ATF (Bureau of Alcohol, Tobacco, Firearms and Explosives azaz Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ellenőrzési és felügyeleti Iroda) ügynöke voltam akkoriban, és a beépülést tulajdonképpen azért szorgalmaztam, mert még soha senkinek nem sikerült. Sonny Barger, a klub egyik alapítója és a mai napig a legnagyobb tiszteletnek örvendő tagja szerint a Hells Angels tagjai okosabbak, mint a rendőrök, és az ő eszükön nem lehet túl járni, mert okosabbak, gyorsabbak, mint mi. Én meg úgy voltam vele, hogy dehogynem, csak okosan kell csinálni, nem úgy, mint az elődök, akik közel kerültek a tűzhöz, de mindig elcsúsztak valamin. Az ötletet a fejesek csípőből elutasították, nem hitték el, hogy egy ilyen akciót biztonságosan meg lehet csinálni. Aztán 2002 kitört a laughlini balhé, amikor egy kaszinóban lőtték egymást a Hells Angels és a Mongols tagjai, és három halálos áldozata is volt a balhénak. Ekkor szóltak le fentről, hogy mehet a dolog.

A módszerünk az volt, hogy kisebb dealeket szerveztünk, és eljátszottuk, hogy egy mexikói motorosbanda arizonai lerakata vagyunk, elterjesztettük magunkról, hogy milyen kemények vagyunk, és mennyi mindenben benne vagyunk, álfegyverüzleteket kötöttünk, és így tovább. Az volt a cél, hogy ne mi menjünk hozzájuk, hanem ők jöjjenek hozzánk, ők keressenek meg, és igyekezzenek becserkészni. Mivel az akció fókuszában nem a drog állt, én saját szememmel soha nem láttam nagyobb üzleteket, ezekről csak hallottam, és persze az újságban olvastam pár nagyobb fogásról, amikor Hells Angels-tagok buktak le nagyobb adag metamfetaminnal. Minket az erőszakos bűncselekmények és a fegyverek érdekeltek, ki kitől kap parancsot, ki hajtja végre az akciókat, ilyesmi.

Közel került a tagokhoz? Mennyire sikerült a bizalmukba férkőzni?

Nézze, minden fedésben végzett akció lényege, hogy az ügynököt elfogadják. Ehhez az kell, hogy lassan, lépésről lépésre elnyerje az alanyok bizalmát, de ezt mindenki tudja. Ez az akció is ilyen volt, el kellett, hogy fogadjanak, amihez azt kellett mutatnom, hogy olyan vagyok, mint ők. És amikor kialakultak a kapcsolatok, amikor nemcsak a mellényt láttam, és a bandatagot, hanem az embert, akkor számos esetben kiderült, hogy teljesen jó fej faszikról van szó. Nem szabad elfelejteni, hogy nem minden Hells Angels-tag bűnöző, vannak köztük olyanok, akik nem foglalkoznak a drogüzletekkel és nem gyilkolnak, csak ott lógnak a többiekkel mert szükségük van a valahova tartozás érzésére.

Egy percig nem gyűlöltem őket, nincs személyes bajom a klubbal, a tagokkal, legalábbis nem mindegyikkel. A munkám viszont az volt, hogy találjam meg azokat, akik bűnözők, gyűjtsek bizonyítékokat ellenük, és buktassam le őket. Ott volt két Mesa-tag (Arizona állam egyik városa), akikkel kifejezetten jóban voltam, de közben egy percig nem felejthettem el azt, hogy egy prostit tulajdonképpen agyonvertek a klubházukban, majd kivitték a sivatagba, megpróbálták levágni a fejét, majd a holttestet elásták. Én meg ott söröztem velük két héttel később, mert, és ez most nagyon furán hangzik majd, de jó fejek voltak.

Ki volt akkor az igazán ijesztő közöttük? Már ha ez a két gyilkos nem?

Egy Chico Mora nevű pszichopata állat. Már meghalt, de amíg élt, sokan rettegtek tőle. Olyan vastag priusza volt, mint egy telefonkönyv, folyamatosan metamfetamint szívott, és kiszámíthatatlan volt a reakciója. Ráadásul iszonyú nagydarab volt, 190 centi, 150 kiló, és volt valami fenyegető benne – az egyik percben simán elbeszélgettél vele, a következőben neked jön, és nem tudod, miért. 

Nem lehetett egyszerű így élni több mint két éven át.

Nem is volt az, de a közhiedelemmel ellentétben nem akkor éreztem magam veszélyben, amikor már elfogadtak, és megkaptam a mellényt, az alsó felvarróval (a jelöltek csak ilyet hordhatnak első körben), hanem az elején, amikor még mindenki bizalmatlan. Ilyenkor minden szónak jelentősége van, később, amikor elfogadtak olyannak, amilyen vagy, amikor már bíznak benne, amikor testvérként szeretnek, akkor már lazíthattam egy kicsit. A motorozást viszont nem tudtam megszokni, az állandó életveszélyt jelentett, mert ezek úgy mennek, mint az állatok, én meg nem vagyok egy kifejezetten jó motoros, ahhoz semmiképpen nem, hogy 160-nal száguldozzak, és ne essek le a motorról.

Mi volt a legkeményebb szituáció?

Minél beljebb kerültem, annál kevésbé tartottam a tagoktól, akik testvérként szerettek, inkább a Hells Angels ellenfeleire kellett odafigyelni, és elkerülni az olyan szituációkat, amiben nekem is bűncselekményt kellett volna elkövetnem, ezt értelemszerűen nem tehettem meg, és a nem is vállaltam volna. A hűségemet viszont sokszor tesztelték, egy alkalommal pedig rám bízták egy rivális banda egyik tagjának a kinyírását. Konkrétan azt az utasítást kaptam, hogy menjek el Las Vegasba, álljak lesben, és amikor ez a Bandidos-tag (egy rivális geng) megjelenik, lőjem le.

Ez így elhangzott? „Lődd le?”

Igen. Egymás között nem válogatták meg a szavaikat, mert miért tették volna, senki nem hitte, hogy bárki is lehallgatja őket. Egyszer megkérdeztem annak a klubnak az elnökét, amibe beépültem, a Skull Valley-i Angelsét, hogy mi van akkor, ha szembejön velem egy Mongols-tag az utcán, vagy bárhol, az volt a válasz, hogy akkor lelövöd, mert ez a kötelességed. És a szeme sem rebbent. Szóval ilyesmivel nem viccelnek. Visszatérve a másik esetre, figyelmeztettek a klubnál, hogy ott lesznek, és figyelnek, és ha nem lövöm le a palit, akkor ők fognak engem hátba lőni. Útközben hál' istennek fel tudtam hívni a helyi hatóságokat, és leadtam a drótot, hogy mi készül, és mindenképpen tartóztassák fel azt a fickót, akit ki kellett volna nyírnom. Odamentem a helyszínre, vártam, nem jött, hazamentem, és így is nőtt az ázsióm, mert nem hátráltam meg, hanem ott voltam.

A beépülés alatt a Hells Angels mindent elhitt, amit mondott nekik?

Frászt. Három magándetektív is nyomozott utánam, legalábbis háromról tudok. Manapság az internetnek köszönhetően nem nagy kaland lenyomozni valakit, így kurvára odafigyeltünk, hogy minden rendben legyen. Jay „Jaybird” Davies papíron egy kemény faszi volt, megfelelő priusszal, hiteltörténettel, orvosi papírokkal, tb-kártyával, bizonyítványokkal, mindennel. Semmit nem találtak, és ha úgy nézzük, a nyomozásaikkal is csak engem segítettek, hárman is.

Mivel győzte meg a Hells Angelst arról, hogy teljes jogú taggá válasszák? Mennyire volt ez fontos az ügy szempontjából?

Ez egy érdekes kérdés, és őszintén megmondom, nem vet túl jó fényt rám, ugyanis az ügy szempontjából az, hogy én tag leszek-e vagy sem, semmit nem számított, sőt, talán még ártott is neki, mert érdekes módon sokkal kevesebb mozgásterem lett volna a rengeteg szabály és kötelező funkció, megbeszélés, motorostalálkozó miatt. Ez az egómról szólt, ennyire egyszerű: azt akartam, hogy én legyek az első, aki teljesen beépül, aki megkapja a teljes címert a mellény hátán, a felső, Hells Angels felvarrót, a halálfejet középre és a lenti, területet jelző feliratot is. Ez a folyamat, mármint a teljes jogú tagság elérése, elég hosszadalmas, és mivel az ATF és az FBI le akarta zárni a nyomozást, nem volt időnk arra, hogy ezt kivárjuk, cselekedni kellett.

Azt találtam ki, hogy megrendezzük egy Mongols-tag halálát Mexikóban, lefényképezzük a „hullát”, elhozzuk a véres mellényt, és akkor nem utasíthatnak vissza, hiszen gyilkoltam a klubért. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de rohadtul nem volt az, mert a gyilkosságra nem kértem engedélyt, fogalmuk sem volt, hogy miért megyek Mexikóba, és amikor megtudták, nem lelkendeztek a telefonban, én meg elég ideges lettem, mert egyrészt mindent erre az egy lapra tettem fel, másrészt pedig ha úgy ítélik meg, hogy őket is bemártom egy olyan gyilkosságban, amit nem is akartak elkövetni, akkor simán kinyírnak.

A megbeszélés, amikor a képeket mutogattam nekik, életem legnehezebb fél órája volt, teljesen benne volt, hogy megszívom. A végén az elnök, a magyar származású Teddy Toth fogott egy mellényt, és átadta azzal, hogy mostantól teljes jogú tag vagyok. Ezt később a Hells Angels vezetősége hevesen tagadta, de leszarom, én tudom, mit mondott Toth, később meg több magas rangú Hells Angels-tag. A hivatalos út az lett volna, hogy a klub éves találkozóján kapom meg, fél évvel később, de azt nem tudtam kivárni, mert véget ért az akció.

Hogy ért véget az akció?

Az álgyilkosság után pár héttel nem jelentünk meg többet a klubban (Dobyns mellett még két beépített ügynök szerepelt az ügyben), viszont legalább 50 Hells Angels-tagnak kézbesíttetek idézést, és sokat le is tartóztattak a kollégák. Lefoglaltak egy rakás fegyvert, drogot, készpénzt, lőszert és robbanóanyagot, ott volt kétévnyi hang- és videofelvétel, vallomás, fénykép, szóval volt bizonyíték bőven elég sokuk ellen. Aztán jött a vádemelés, beleszólt az ügyészség is, és mindent baszhattunk.

Mi történt?

Csak a szokásos farokméregetési verseny. Az államügyész azt akarta, hogy minden bizonyíték és irat kerüljön nyilvánosságra, legyen egy nagyszabású, mindenre kiterjedő ügy belőle. Az FBI és az ATF viszont ezt nem szerette volna, mert még voltak olyan, folyamatban levő akcióik, amelyek kapcsolódtak a mi ügyünkhöz, és ezeket nem akarták idő előtt befejezni. Az ügyészség befeszült, az FBI is, mindkét oldal a másikat vádolta korrupcióval, én meg ott álltam középen két év melóval a hátam mögött, és nem értettem, miért nem zárják már be a bandatagokat. Pár kisebb ügyben volt tárgyalás is, de letöltendő börtönbüntetést csak pár esetben szabtak ki.

A tárgyalásokon meg kellett jelennie?

Nem, de a nevem kikerült, és onnantól két perc volt megtalálni hozzá az arcom. A halálos fenyegetések sem késtek sokat, 2004-től több ilyet is kaptam, volt, amiben engem, másokban a családomat fenyegették meg – a feleségemnek kilátásba helyeztek egy csoportos nemi erőszakot, a lányomat meg el akarták rabolni. 2008-ban felgyújtották a házamat, úgy, hogy a családom otthon volt, és úgy kellett hálóingben kimenekülniük. Utána sokat költöztünk, de hiába, pár hetes vagy hónapos nyugalom után mindig rám találtak, és jöttek a fenyegetések. Akkor döntöttem úgy, hogy ebből elég, nem fogunk menekülni, mert minek, úgyis megtalálnak. A történetemet megírtam egy könyvben, és a lehető legtöbbet szerepeltem a tévében, a sajtóban, szakértőnek hívtak meg dokumentumfilmekhez és Hollywoodba, igyekeztem minél többet szem előtt lenni, mert arra gondoltam, hogy így nehezebb lesz majd eltussolni, ha valaki kinyír, és úgyis a Hells Angelst veszik elő. Ha itt, Budapesten elüt egy busz, tuti megnézik, hogy a sofőrnek van-e kapcsolata a klubbal.

Nem fél?

Nem. Nincs értelme. Óvatos vagyok, és elővigyázatos, állandóan hordok magammal fegyvert, és odafigyelek a környezetemre, de nem keresem a bajt. Ha megtalálnak, és tényleg az életemet fenyegetik, akkor megvédem magam, de nem fogok elébe menni ezeknek a dolgoknak.

Mennyire lepték meg a Wacóban történek? (Öt rivális banda esett egymásnak egy étterem parkolójában, a végeredmény kilenc halott és 18 sebesült. A Hells Angels tagjai nem vettek részt a balhéban.)

Cseppet sem, őszintén szólva azon csodálkoztam, hogy gyakrabban nem történik ilyesmi. Meg kell érteni, hogy ezek a vicces, bajuszos, szakállas nagydarab emberek a szép motorokon nem nagy mackók, hanem olyan erőszakos fickók, akik bármikor hajlandók kést szúrni a másik hátába, vagy lelőni, ha elfordul. Itt is ez volt, valaki csúnyán nézett a másikra, az meglökte, és elszabadult a pokol. Azért kapta fel a fejét az egész ország, mert nyilvános helyen történt, egy étterem parkolójában, ahol civilek is voltak, és megsérülhettek volna. És ennek lesz folytatása is, mert ezek a fickók nem felejtenek, és nem bocsátanak meg. Az én fejemre is vérdíjat tűztek ki kilenc éve, arról viszont nem hallottam, hogy visszavonták volna.

Jay Dobyns könyve A pokol angyala – Egy beépített ügynök megrázó története a Hells Angels motorosbanda tagjaként címen jelenik meg a napokban. A könyvet én fordítottam.