Bence
10 °C
25 °C

Capa úgy játszott a színekkel, ahogy mindenki más

2015.06.09. 11:17
Európában először Budapesten láthatók Robert Capa színes fotói. A páratlan gyűjtemény azért lett most különleges, mert eddig nem tartották különlegesnek. Capa lenyűgöző fotókat készített a második világháború után időszak leghétköznapibb témáiról, megelőzve velük a saját korát.

Hírfotók készítéséből ma nem könnyű megélni. Hiába fejlődik a technika, a konfliktusok egyre nehezebben megközelíthetők; egyre kevesebbet ér egy-egy fotó, miközben egyre többen tudják elkészíteni őket. Akik Capa idejében tömegterméknek tartották és lenézték a színes fotókat, azokat valószínűleg a guta ütné meg a mai képkínálat láttán. 

Mindig akadnak olyanok, akiket a világ legdurvább konfliktusai felé hajt az elhivatottság, de amikor golyók záporoznak az ember feje fölött, nem nehéz belátni, hogy ez az állapot nem tartható fenn örökké, és nincs az a pénz vagy dicsőség, ami megmenthet minket, ha rossz helyen vagyunk a rossz időben. Capa színes fotói mögött is sejthetünk egy ilyen felismerést, tragikus halála pedig csak azt húzza alá, hogy igaza volt, amikor megpróbált a haditudósítás helyett új utakat is keresni a szakmájában.

Pablo Picasso fiával, Claude-dal játszik a vízben, Vallauris, Franciaország, 1948.
Pablo Picasso fiával, Claude-dal játszik a vízben, Vallauris, Franciaország, 1948.
Fotó: Robert Capa / International Center of Photography/Magnum Photos

A 1940-es évek végén Capa nyakában mindig legalább két fényképezőgép lógott, és a munkáihoz színesben és fekete-fehérben is fotózott. A Magnumnak írt leveleiből tudjuk, hogy hamar felismerte a színes fotókban rejlő piaci lehetőségeket, és kollégáit is arra sürgette, hogy vegyék fel a ritmust a magazinpiacon megjelent növekvő kereslettel. Azt is egy testvérének, Cornell Capának írt leveléből tudhatjuk, hogy egy kínai vonatút alkalmával szeretett bele a színes fotózásba.

„Küldj 12 tekercs Kodak filmet, nagyszerű terveim vannak velük!"

– egész pontosan ezt írta haza, mielőtt az első színes anyaga megjelent a Life magazinban.

Míg fekete-fehér fotóiból tudatosan épült a vakmerő fotóriporter legendája, a színes képeit csak a kétezres évek elején kezdték méltatni. Amikor például Capa színes filmre fotózta a piknikező Hemingwayt, a képek csak fekete-fehérben jelenhettek meg, mert a szerkesztők szerint méltatlanok voltak az író hírnevéhez. Így járt a fiával fürdőző Picasso is, és hasonló sorsra jutott Capa színes fotóinak többsége. A színes anyagai közül csak a svájci sípályákról készült képei, a Szovjetunióban és Izraelben fotózott riportjai, valamint a francia és az olasz divatportréi számítottak kiemelkedőnek (ezek a képek mind szerepelnek a budapesti kiállításon), az anyagai többségét viszont mellőzték.

Hogy mennyire mostohán bántak a színes fotókkal, jól bemutatják a kiállításon olvasható Capa-levelek, vagy az, ahogy Cornell Capa az ötvenes években a fiókba rakta a színes Capa-fotókat. A képeknek nincs értékük Capa életművében, de kutatási háttérnek jók lehetnek – ez állt a színes negatívokat őrző borítékokon. A kiállítást megnyitó Cynthia Young, az ICP kurátora mesélte a tárlat végén, hogy tíz évvel Capa halála után, az első retrospektív kiállításon is fekete-fehér nyomtatásban jelentek meg Capa színes fotói, amiket utolsó útján készített az Indokínában harcoló amerikai csapatokról.

Az emberek fáról nézik Szidi Mohamed szultán látogatását, Fez, Marokkó, 1949.
Az emberek fáról nézik Szidi Mohamed szultán látogatását, Fez, Marokkó, 1949.
Fotó: Robert Capa / International Center of Photography/Magnum Photos

4000 fotót mentett meg a digitális technika Capa örökségéből, amiket az ezredforduló után hoztak helyre az ICP-ben, a Kodak filmek ugyanis az évtizedek alatt elvesztették a vibráló színeiket. A ma is látható fotók nem az eredeti színeiket őrzik, hanem digitálisan állították helyre őket. A fennmaradt képek először könyvben jelentek meg 2004-ben, tavaly pedig Capa születésének századik évfordulója alkalmából a New York-i ICP-ben állították ki őket. Európában először Budapesten lehet most megnézni 120 fotót a gyűjteményből.

A huszadik század történelmét fekete-fehérben írták, és mindig a kevésbé fontos pillanatoknak jutottak a színes kockák. Amíg a náci Németország az elsők között felismerte a színes fotók erejét, a nyugati sajtóban a fekete-fehér képek uralkodtak. Ez inkább az évtizedes fekete-fehér hagyományoknak és az akkori szerkesztők személyes ízlésének volt köszönhető, mint technikai adottságnak. Színes fotókkal sokkal nehezebb volt terepen dolgozni, az előhívásuk is tovább tartott, de a legtöbb lap még akkor is a fekete-fehér fotókat preferálta, amikor ezek az akadályok a technika fejlődésével elhárultak.

Capucine francia modell és színésznő az erkélyen, Róma 1951. augusztus.
Capucine francia modell és színésznő az erkélyen, Róma 1951. augusztus.
Fotó: Robert Capa / International Center of Photography/Magnum Photos

Ilyen környezetben pláne nehezen illett a hős haditudósító profiljába a svájci sípályák extravagáns világa, vagy azok a divatportrék, amiket párizsi és római útjain készített Capa a második világháború európai lezárása után. Sőt, igazán Capa sem találta a helyét ebben a világban. Lenyűgöző fotókat készített a leghétköznapibb témákról is, de közben úgy érezte, nem tesz eleget hivatásának. 1953-ban azt írta a Magnumnak, hogy mindegy hova és merre, de vége a deauville-i strandok súlytalan világának, vissza akar térni a komoly munkához.

1954-ben halt meg, amikor taposóaknára lépett, miközben a harcoló csapatokat kísérte Vietnamban.

A Capa in Color 2015. június 9. – szeptember 20. között látogatható A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.