Botránnyal ért véget a Bánk bán pécsi előadása

2015.06.12. 09:46
Ókovács Szilveszternek nem tetszett, hogy a POSZT versenyprogramjában szereplő darab aktuálpolitikai kérdéseket is feszegetett, hát felállt és otthagyta az előadás végét.

Idén június 4-től 13-ig versenyez Pécsett az egyre inkább átpolitizált színpadon az a 11 versenydarab, amely vállalta a megmérettetést. Ugyanis az idei POSZT előkészületeit az eddigieknél is több botrány övezte, melynek végeredménye a politikai kettészakadás bebetonozása lett - írtuk a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozóról pár napja, éppen ezért azon sem csodálkoztunk, hogy az Újvidéki Színház Bánk bán című versenyelőadása csütörtök este kisebb botránnyal ért véget.

A Népszava értesülései szerint a Bánk bán egy interaktív játékkal fejeződött be, amiben az egyik színész különböző intézkedéseket sorolt fel és arra kérte a közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, ha úgy érzi, hogy az adott intézkedés miatt már a hazáját is kénytelen lenne elhagyni. Ez annyira nem tetszett Ókovács Szilveszternek, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, aki egyébként a fesztivál zsűrijének egyik tagja is, hogy megkérdezte a színésztől, ez az egész mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből.

Példája ragadós volt, Szigethy Gábor színháztörténész pedig az erkélyről szólt közbe, és minősítette dilettánsnak az előadást, viszont ő legalább megvárta a játék végét. A közönség többsége benne volt a játékban, köztük Blaskó Balázs, az egri teátrum igazgatója is, aki szintén zsűritag a találkozón. Ő azzal indokolta maradását, hogy szereti a hazáját. A végére viszonylag kevesen maradtak a teremben (biztos sok intézkedéssel nem értettek egyet), de ők legalább megtapsolták a színészeket. Urbán András rendezésében már korábban is volt egy rész, amikor a színészek megszakították a játékot és a haza fogalmáról értekeztek, illetve improvizáltak, de akkor még nem vonták be a közönséget.

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója a Népszavának azt mondta, hogy korábban náluk is voltak az utolsó jelenetnél nézői beszólások, de ilyen heves reakciókat, mint most Pécsett, nem váltott ki az előadás.

Újvidéken nem pártszimpátia szerint állnak hozzá ehhez a kérdéshez, úgy látszik, ez Magyarországon másként van 

- jegyezte meg az igazgató.