Előd
7 °C
16 °C

Jön a Zámbó Jimmy-emlékdodzsem!

2015.06.12. 17:39
Buli buli hátán, ezen a hétvégén is, az Index azonban ismét segít eligazodni az óriási kavalkádban. Borozni, fizikázni, körhintázni és négerkedni is lehet majd. És tényleg felülhetünk majd a Zámbó Jimmy emlékdodzsemre. Sőt, akár egy kerekeken guruló hűtőszekrény őrületes mutatványát is láthatjuk!

A turbóufó és a robotok (péntek)

"Szerencséjük van azoknak, akik tavaly óta arról álmozodnak, hogy egyszer újra a Nagyvásártelep ódon raktárépületei mellett fog bulizni, mert pénteken jön a tavalyi buli második felvonása" – írtuk nemrég a nagyvásártelepi Kolor-buliról, amelynek húzóneve Lone lesz, aki a moszkvai boiler roomos fellépéséhez hasonlóan magával hozza majd Konx-om-Paxet is. Rajtuk kívül még lesz még egy rakás fellépő, két színpad, körhinta, turbóufó, sőt, még egy Zámbó Jimmy-emlékdodzsem is. Péntek, 19:00, Nagyvásártelep (Budapest, IX. kerület, Hídépítő u. - Helyi kikötő út)

A Weezer zenekar sikere óta pontosan tudjuk, hogy akár a lúzerek is lehetnek rocksztárok. A Beat on the Brat most a mindenkori csodabogarak, vagyis a geekek előtt tisztelegve szervez bulit, amelyen a felcsendülő dalok olyan témákat érintenek, mint az űrkutatás, az időutazást, a fizikát vagy akár a robotkorszakot. Éljenek az SZTK-keretes szemüvegek! Péntek, 22:00, Beat on the Brat (Budapest, VII. kerület, Nyár utca 20.)

"Valahol egy kicsit legbelül mindannyian feketék vagyunk" – írják a Negative Layer tagjai, akik egyébként fehérek, mint a patyolat. Lesz szétkodeinezett cloud-rap, urbánus londoni grime, eszelős juke, de akár az is előfordulhat, hogy lemegy J Dillától a teljes Donuts is. Péntek, 22:00, Vittula (Budapest, VII. kerület, Kertész utca 4.)

A szintik ura (szombat)

Tizedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóját, méghozzá az ország egyik legszebb és legnagyobb rózsakertjében, a budatétényi rozáriumban. A kiváló borok mellé remek folkkoncertek is járnak: fellépnek például a Kerekes Band, a Muzsikás Folk Ensemble, a Dűvő és a Góbé zenekarok. Szombat, 14:00, Rozárium (Budapest, XXII. kerület)

Ha mindig is a Margit-szigeten. a szabad ég alatt szeretett volna jó filmet nézni, van egy jó hírünk: a Magyarhangya és a SCOPE50 ezúttal egy norvég mozival, a Magam urával lepi meg önöket. A dramedy egy harmincas családapáról, Martinról szól, aki miközben egyedül túrázik a hegyekben, brutálisan őszinte megfigyeléseket tesz magáról és az őt körülvevő emberekről. Szombat, 21:30, Holdudvar (Budapest, XIII. kerület, Margit-sziget)

Amikor egy apró rock'n'roll klub kizárólag elektronikus zenéket játszik, az mindig különleges alkalom. A BOTB ezúttal a poptörténelem legjobb klasszikusait veszi elő, amelyekben szigorúan a szintetizátorok és a dobgépek dominálnak, közben pedig nem maradhatnak el az aktuális számok sem. Egy este a Kraftwerktől, a Chemical Brothersen át, egészen a Crystal Castlesig. Szombat, 22:00, Beat on the Brat (Budapest, VII. kerület, Nyár utca 20.)

A guruló hűtőszekrény (vasárnap)

"Nem egy direkt, asztalborogatós paraszt, hanem egy sunyi kis geci, aki kirántja alólad a széket és kiröhög" – írtuk nem is olyan rég a Weedeater legújabb lemezéről a Stenken. A zene mellett azonban maga a zenekar is megér egy misét: a frontember például egyszer az egyik lábujját veszítette el, amikor épp részegen pucolta a kedvenc puskáját. Ők jönnek most Magyarországra, és olyanokkal zenélnek, mint a szintén amerikai Darkest Hour, a Haw és a One Reason to Kiss. Vasárnap, 19:00, Dürer Kert (Budapest, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Ha valaki inkább a motorbőgést választaná, annak a Nitro Circuson a helye, amelyen a többi őrült motoros mellett ott lesz Travis Pastrana is, aki a világ talán legjobb freestyle motocross versenyzője. A motorok mellett lesz még hómobil, quad, tandem, sőt, kerekeken guruló hűtőszekrény és fürdőkád is, na meg számtalan hihetetlen mutatvány. Vasárnap, 20:00, Groupama Aréna (Budapest, IX. kerület, Üllői út 129.)