Levente, Irén
19 °C
35 °C

Zöldséget írok, aminek desszertíze van

2015.06.19. 13:57
„Nagyon frusztrált, hogy az első három könyvem nem sikeres, mert ha író vagy, csak egyvalamire számíthatsz: a saját ízlésedre. A kérdés mindig az, hogy a nyilvánosság osztozik-e az ízlésedben, és úgy tűnt, az enyémben egyáltalán nem osztozik” – meséli Dan Brown az áttörést jelentő regénye, A Da Vinci-kód előtti időszakról. Ha a botrányokat, szerzői jogi pereket és világsikert jelentő kötet sem talált volna utat az olvasókhoz, komolyan el kellett volna gondolkodnia, hogy mit is kezdjen az életével. Jézus és Mona Lisa azonban minden idők legnagyobb példányszámban eladott írói közé emelték, és így megkímélték a világot egy csapnivaló zongoristától.

Dan Brown a Budapesten forgó Inferno miatt repült Magyarországra, melyben a főváros ezúttal Firenzét alakítja, ám az Oscar-díjas Ron Howard rendezésében készülő filmről nem kérdezhettük. Tom Hanks a bölcsész- és vallástudományok James Bondjaként harmadszorra próbálja megmenteni az emberiséget, ám Robert Langdont annyira lefoglalják az ősi kódok és a titkos alagutak, hogy ismét nem marad ideje, hogy közelebbről megismerje a klasszikus képzőművészetre fogékony partnernőjét, akit Felicity Jones alakít. Dan Brownnal gyerekkorról, transzhumanizmusról és modern művészetről beszélgettünk.

Könyveiben jól megfér egymás mellette a vallás és a tudomány. Mindkettő szeretetét otthonról hozta: édesanyja templomi orgonistaként és kórusvezetőként az előbbit, édesapja matematikatanárként az utóbbit képviselte a családban. Ki a nagyobb kritikusa, a vallásos édesanyja vagy a tudományos beállítottságú édesapja?  

Valószínűleg a tudományos édesapám, mert ő alapból egy nagyon kritikus elme. De azért mindketten nagyon büszkék rám! Azt hiszem, a legnagyobb kritikusom Blythe, a feleségem, aki még azelőtt olvassa a könyveimet, hogy azok egyáltalán elkészülnének, és mindig megmondja, hogy az ő ízlésének megfelelt-e az új történet. A szüleim egyébként csodás olvasók, és mindkettőjüknek remek ötleteik vannak.

danbrown-8575
Fotó: Valuska Gábor

Édesapja tankönyveket jegyez, de úgy tudom, az édesanyjának is jelentek meg könyvei. Ő miről írt?

Egy rakás különböző könyvet írt, például egy amerikai tó történelméről és geológiájáról. Az egyik könyve, az In a Man's World arról szól, hogy milyen nőnek lenni egy fiúiskolában. A Phillips Exeter Academy kampuszán nőttem fel, ahol az édesapám tanított, és ahol anyámon és néhány másik tanárfeleségen kívül nem sok nő fordult meg.

Az édesanyja egy vallásos feminista?

Igen, abszolút! Gyerekkoromban elképesztően vallásos volt, ma már nem annyira, de még mindig nagyon spirituális.

Gyerekként hogyan kezelte ezt a látszólag összeférhetetlen, félig vallásos, félig tudományos életet?

A rövid válaszom az, hogy teljesen összezavarodva nőttem fel, aztán elkezdtem könyveket írni, hogy rájöjjek, mi az igazság. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, amiért felkeltették a kíváncsiságomat, és megtanították, hogy merjek kemény kérdéseket feltenni. Nálunk mondhattad, hogy várjunk csak egy kicsit, a pap azt mondja, teremtés, a biológiatanár meg azt, hogy evolúció.

Itt valami nincs rendben, valaki biztosan hazudik. 

A szüleim ilyenkor nagyon okosan és jó érzékkel azt mondták, nem vagyunk biztosak a válaszban, de leültek velem beszélgetni, és megkérdezték, hogy én mit gondolok. A Da Vinci-kód egyik alapvető kérdése, hogy a vallásra nézve mit jelentett volna, ha Jézus nem Isten fia, nem próféta, hanem csak egy átlagos férfi. Számomra ésszerűnek tűnt feltenni a kérdést, hogy mi van, ha felesége volt, és gyerekei. Néhány ember számára viszont ez a kérdés a világ végét jelentette.

Egy korábbi interjúban említette, hogy gyerekkorában egy papnak is feltette a kérdéseit, ám ő csak annyit mondott: „A jó fiúk nem kérdeznek ilyesmit!” Mi volt a válasza erre?

A válaszom A Da Vinci-kód volt.

Ez a bizonyos pap olvasta a könyvet?

Olvasta, és biztos úgy gondolta, hogy a jó fiúk nem írnak ilyesmiket.

Egy jó fiú

Dan Brown igazán szórakoztató egyéniség, legalábbis amikor nem a könyvéről beszél. A londoni Szabadkőműves Központban tartotta az Inferno nyilvános könyvbemutatóját, amin a Könyvesblog is ott volt, és ahol szintén elmondta a jó fiús sztoriját.

danbrown-8545

Ha a pap nem is lett a rajongója, A Da Vinci-kód óta minden újabb regénye bestsellerré vált. Hogyan kezeli a sikert?

Gyakran emlékeztetem magam, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért a sajtó egyáltalán szóba áll velem. Ha az első könyvem, a Digitális erőd után felhívtam volna egy újságírót, hogy megkérdezzem, nem akar-e interjút készíteni velem, biztos azt válaszolta volna, hogy most épp nagyon elfoglalt.

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami előkerül önnel kapcsolatban az, hogy vallásos-e. Ilyenkor mindig azt válaszolja, hogy dolgozik az ügyön. Ön szerint lehet tanulni a hitet?

Nagyon remélem, hogy nem. Sokat olvasok a tudományról, a hitről és a szabad akaratról mostanában. Nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán szabad akarat, de

lehetetlennek tartom, hogy az emberi elme egy olyan világban létezzen, ahol nem hisz benne. 

Tudom, hogy néhányan azt gondolják: nincs mit tenni, el kell fogadni a nehézségekkel teli életünket. Ez nagyon gyakori gondolkodásmód például Indiában. Nekem tudnom kell, hogy van-e szabad akarat, hogy hatással van-e a tetteimre, különben könnyen lehet, hogy nem dolgoznék olyan keményen. Lusta és etikátlan dolog lenne azt gondolni, hogy nem vagyunk hatással az életünkre.

Lehet valaki jó hívő, ha folyamatosan kételyek közt él?

Szerintem ettől csak még jobb hívő lesz, mert legalább elgondolkodik azon, amiben hisz. Az, hogy beáll valami mögé, amit egy fickó mond, és vakbuzgón követi, nem a hit igazi értelme. Muszáj kételkedned, hogy igaz hívő lehess. Ha alternatívákat keresel, ám végül mégis visszatalálsz ahhoz, ami elbizonytalanított, akkor hiszel igazán.

Hisz az eredendő bűn koncepciójában?

Alapvetően nem, bár ez attól függ, hogyan értelmezzük a fogalmat. Az ötlet, hogy egy-két embert okoljunk a világ összes csapásáért, egy kicsit kegyetlenül és lustán hangzik. Mind bűnösök vagyunk. Bűnösök és lusták. 

A 2013-ban megjelent Inferno a negyedik könyve, amiben a harvardi szimbólumkutatót, Robert Langdont szerepelteti. Langdon professzor mindig olyasmibe keveredik, amibe egyáltalán nem akar, és látszólag még rossz tulajdonsága sincsen. Talán az egyetlen dolog, ami felróható neki, hogy azt hiszi, a Mickey egeres óra megfelelő kiegészítő a Harris Tweed zakó mellé. Sosem gondolt még arra, hogy megvillantja az olvasói előtt a professzor sötétebb oldalát?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nem tudom, hogy a magányon kívül van-e sötét oldala. A magánya a hatalmas intellektuális érdeklődéséből fakad, mindig nagyon mélyre ás, hogy válaszokat találjon, van benne egyfajta remeteség. Tulajdonképpen nem is gondolom, hogy ez a sötét oldala lenne, szerintem egy csomó embernek egyszerűen nincs sötét oldala. Langdonnak ehelyett vannak például titkai, amelyek közül néhány talán hamarosan napvilágra kerül. Azt már tudjuk róla, hogy gyerekkorában beleesett egy kútba, és azóta retteg a szűkös helyektől, és azt is, hogy képtelen fenntartani egy párkapcsolatot. Valljuk be, van némi problémája. 

danbrown-8599

El tud még képzelni egy olyan könyvet, aminek nem Langdon professzor a főszereplője?

Dan Brown regényei

1998 – Digitális erőd

2000 – Angyalok és démonok

2001 – A megtévesztés foka

2003 – A Da Vinci-kód

2009 – Az elveszett jelkép

2013 – Inferno (a Könyvesblog kritikája)

Természetesen. A Langdon-sorozat előtt két olyan könyvem (Digitális erőd, A megtévesztés foka) is volt, amiben nem ő volt a főhős, viszont a regényben, amin most dolgozom, ismét Langdon szerepel. Az a baj, hogy túl sok ötletem van vele kapcsolatban, de nincs elég időm a megvalósításukra. Langdon egyébként nagyon érdekes nőkkel találkozik, olyanokkal, akik intellektuálisan az ő szintjén vagy még magasabban állnak. Ezek a nők egyáltalán nem bajba jutott hercegnők, akiket a sínhez kötöztek, és azt várják, hogy valaki megmentse őket.

Az Inferno nem egyértelmű hepienddel zárult. A következő könyvnél figyelembe veszi a megváltozott körülményeket, vagy Langdon professzor egy szép új világban folytatja majd az életét?

Egyelőre ki kell bújnom a kérdés alól, mert még mindig gondolkodom rajta, hogyan is legyen.

A Da Vinci-kód 2006-ban debütált filmváltozata után még két Langdon-könyvet írt. Hogy hatott a film és Tom Hanks alakítása a könyvei világára? Hatott egyáltalán?

Nagyon sok időt töltöttem együtt Langdonnal, és nekem ő még mindig pontosan ugyanaz az ember, akit kezdetben (Angyalok és démonok, 2000) elképzeltem. Nagyon izgalmas, hogy Tom alakítja őt a vásznon, de soha nem őt képzelem magam elé, amikor Langdonról írok.

Mielőtt főállású írónak állt volna, tanárként dolgozott. Nekem úgy tűnik, íróként sem tudott teljesen elszakadni a tanítástól.

Tényleg nem tudtam, imádok tanítani. Természetesen a könyveimmel is tanítani szeretnék, a hősöm is ezért professzor, minden regényben bevillan neki egy-egy korábbi előadása, látjuk is a katedrán. Egyáltalán nem így terveztem, egyszerűen csak így alakult.

Az akciójelenetekre csak azért van szüksége, mert egy száraz tényekre alapuló művészettörténeti, vallástörténeti művel nem tudna eljutni ennyi olvasóhoz?

Nagyon keményen próbálkozom, hogy szórakozássá tegyem a tanulást, és pörgőssé a könyvet. Ha írnék egy lábjegyzetekkel telezsúfolt, ezeroldalas könyvet, aminek az a címe, hogy Dante Infernója és a túlnépesedés, senki nem foglalkozna vele. Ha már a tanulásról beszéltünk, szerintem egy tanár is épp attól lesz jó, hogy még a legszárazabb dolgokat is szórakoztatóan adja elő, hogy a diákjai végül azt mondhassák: ennek tényleg van értelme, többet akarunk tudni róla! Az egyik legszebb bók, amit valaha kaptam, egy nagyon idős hölgytől jött, aki azt mondta, hogy a könyveim olyanok, mintha zöldséget enne, közben meg olyan az ízük, mint a desszertnek.

Ez pontosan az, amit csinálni próbálok! 

Képzeljünk el egy világot, amiben még a fagylalt is tápláló. 

danbrown-8558

Azt mindenki tudja, hogy nagy rajongója a klasszikus művészetnek, de hogy áll a modern művészettel?

Bunkerben dolgoztak Dan Brown fordítói

2013. február közepétől április elejéig több fordító a milánói Mondadori kiadó székházában, egészen pontosan egy ablaktalan alagsori szobában dolgozott. Reggel kisbusz szállította őket a székházba (majd este vissza), napközben pedig lényegében megállás nélkül a regényt fordították. Mobilt nem használhattak, internetet is csak külön felügyelettel. A cikk folytatódik a Könyvesblogon.

Vicces, hogy épp ezt kérdezi, az elmúlt éveket a modern művészet tanulmányozásával töltöttem. Ha ránézek egy Botticellire, tudom, hogy ez művészet. Ha ránézek egy modern műalkotásra, mindig ott motoszkál bennem a kérdés, hogy ez mitől válik azzá. Hát attól, hogy az alkotója egy műalkotást akart létrehozni, amikor megalkotta. Ha arrébb teszem a poharam (arrébb teszi), az is művészet, igaz, nem túl jó. Azt szeretem a legjobban a modern művészetben, hogy folyamatosan kérdésekre sarkall. Mit akart mondani a művész azzal, hogy a sarokba halmozott egy rakás blokktéglát, áttekerte egy kötéllel és kék fénnyel megvilágította? Mondhatod, hogy ez nem a te ízlésed, de ha valaki azt mondja róla, hogy művészet, akkor el kell gondolkodnod a dolgon.

A könyveiben soha nem ad egyértelmű válaszokat a felvetett problémákra. Mindig van valaki, aki a tárgyalt téma mellett, és valaki, aki ellene érvel. Az Infernóban a transzhumanizmussal foglalkozott, érdekelne, hogy mi az álláspontja a transzhumanista mozgalomról.

Mindegy, hogy egyetértünk-e vele vagy sem, közeledik. A géntechnológiának nagy a hatalma, mi pedig mind egészségesebbek, erősebbek, szebbek akarunk lenni. Valaki egyszer elérhetővé teszi mindezt, mi pedig fizetni fogunk neki érte.

Ha egy faj kifejleszt egy eszközt, amivel tökéletesíteni tudja a saját működését, akkor használni fogja azt az eszközt. 

Ha egy csimpánz kitalálja, hogyan kell használni egy botot, hogy termeszekhez jusson, onnantól kezdve mindig keres majd egy botot, ha termeszt akar. Ugyanez a helyzet a géntechnológiával is, része az evolúciónknak. Lehet, hogy a következő években az evolúciós skálánk is meredekebben ível majd felfelé, mert nem kell többé generációkat várnunk a változásra. Ez tényleg olyan, mintha Istent játszanánk, a kockázata is óriási. Nem gondolom, hogy eleget tudunk a géntechnológiáról, hogy tényleg megváltoztathassuk az emberi genomot, de apró lépésekben haladunk előre. Körülbelül három éve leukémiát diagnosztizáltak az édesanyámnál. Nagyon beteg volt, körülbelül egy évvel ezelőtt még azt hittük, nem fogja túlélni. Aztán kapott néhány új gyógyszert, specifikusan az ő genomjaira. Teljesen kigyógyult a rákból, ma már százszázalékosan egészséges. Ilyenkor azért elgondolkodsz, mire is képes a géntechnológia, és azt akarod, hogy ebből mindenki részesülhessen.

Tud róla, hogy a Transhumanist Party alapítója félig magyar? Zoltan Istvannak hívják, és bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson.

Komolyan mondja?

Tudja, hogy nem fog nyerni, de azt szeretné, ha a politikusok beszélnének végre a transzhumanizmusról.

Beszélni is kell róla, mert gyorsan közeledik. Sőt, már meg is érkezett, csak még várnunk kell, hogy mainstreammé váljon.

danbrown-8550

Az elveszett jelképben azt írja: „A Google nem a kutatás szinonimája.” Nyilvánvalóan ön sem egy gyors guglizással kezdi a kutatást a könyveihez. Hogyan kell elképzelnünk a folyamatot?

A kutatás nálam mindig más emberek bevonásával történik. Ha a világ második legnagyobb zsinagógája érdekel, ami itt van Budapesten, utánaolvashatok a Google-ön, vagy kereshetek egy rabbit, aki mesél nekem róla. Amikor A megtévesztés fokát írtam, találtam egy glaciológust a fairbanksi egyetemen, aki többet tud a jégről, mint bárki a világon. Felhívtam, hogy beszélgessünk, ő pedig elképesztően izgatott volt, hogy megoszthatja a szenvedélyét. Egy embertől mindig sokkal többet lehet tanulni. A kutatás számomra annyit jelent: megtalálni az embereket, akik elmondják, amit tudni akarok.

Mi volt az első dolog, ami megfogta Dantéban?

Az, hogy mennyire modern. A legtöbb ember talán nem tudja, de a Biblia nem mond túl sokat a pokolról:

a pokolképünk sokkal későbbről származik, méghozzá Dantétól, az 1300-as évekből. 

Ha elmegy a templomba, ahol azt mondják, pokolra jutsz a bűneid miatt, akkor Dante pokláról beszélnek. Elképesztően sajátos víziója volt az egészről.

Mi volt a legemlékezetesebb firenzei emléke az Infernóhoz végzett kutatás ideje alatt?

Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a Palazzo Vecchióban az Ötszázak termében először láttam a Cerca trova feliratot Giorgo Vasari freskóján. Vagy amikor Örményország térképe elvezetett a titkos átjáróhoz.

Olvastam, hogy a háza is tele van különböző titkos átjárókkal és alagutakkal.

Nagyon-nagyon fura ház.

Igaz, hogy az utazásai során mindig ellátogat néhány olyan helyre, aminek semmi köze az épp készülő könyvéhez, csak azért, hogy félrevezesse a kíváncsi olvasókat?

Ez abszolút így van, a félrevezetés a munkám: hogy miközben a könyveimet olvassa, elérjem, hogy gondoljon valamire, amiről aztán kiderül, egyáltalán nem is úgy van.

danbrown-8520
Fotó: Valuska Gábor

A kutatóútjai során szökött már be olyan helyre, ahová nem lett volna szabad?

Abszolút, de erről semmit sem fogok elárulni. Ha kiderülne, már a börtönből írnék.