István, Vajk
17 °C
22 °C

Karistolt mellű aktokat is kellett már javítani

2015.06.26. 10:51
Honnan tudjuk, hogy nézett ki eredetileg egy megrongálódott festmény? Milyen technikákat alkalmaznak most, és mi az a tudás, amit semmilyen tudományos módszer nem helyettesíthet egy restaurátor munkájában? Gippert László főrestaurátor vezetésével, a Hosszúlépés szervezésében a Budapest Essentials idején egyetlen alkalommal feltárulnak a Nemzeti Galéria látogatóktól elzárt, titkos raktárfolyosói és restaurátorműhelyei.

A mostani látogatás a Nemzeti Galériában a szervezők szerint afféle állatsimogató, hogy ne csak az idelátogató főiskolás hallgatók és dokumentumfilmesek ismerjék meg a restaurátorműhelyek titkait, hanem bárki, akit érdekel. Gippert László főrestaurátor a túra előtt vezetett körbe bennünket a Budavári Palotában berendezett Nemzeti Galéria azon részein, ahová az egyszeri látogató amúgy be sem teheti a lábát.

A kulcsra zárt ajtók, nagy raktárfolyosók és szűk személyzeti liftek titkos világában szinte megállt az idő: az irodaajtók és szekrények alapján akár azt is hihetnénk, hogy még mindig 1973-at írunk (ekkor költözött ide a galéria a Kossuth téri épületéből, ami jelenleg a Néprajzi Múzeum).

Tárlatvezetőnktől megtudjuk: a mennyezet jellegzetesen szocmodern üvegborításának kialakítása a bronztető kivágásával nagyon drága és egyedi volt abban az időben, cserélni ezért nincs értelme.

Azért az emberekben van egy kis megilletődöttség, ha bejönnek ide. Egészen más kapcsolatba kerülnek a látogatók a festményekkel, mint egy tárlaton, és ez nem a vegyszerszag miatt van

– folytatja a főrestaurátor, akiről hamar kiderül, hogy Vaszary János és Kondor Béla a két kedvenc magyar festője, mert az ő képeik nem „izzadságszagúak”.

Rájuk nézel, és érzed, hogy mennyire könnyedén festettek. Ők nemcsak élvezték az életet, hanem meg is tudták jeleníteni. Ferenczy Károlyra például kevésbé jellemző ez a könnyedség.

De hogyan lesz egyáltalán valakiből restaurátor?

Korábban csak annyit tudtam a restaurátorok munkájáról, amennyit a Szellemirtók 2 főgonoszának segédje, a Kárpátok Ostorának segítő dr. Poha János megmutatott belőle: a múzeumok szép termeiben üldögélve, gondosan kijavítják a nemzeti kincseink hibáit. Gippert László szerint:

A legtöbb restaurátor festőművész is, aki a restaurátori szakmáját előbbre helyezi, mint a művészi énjét.

Ahogy filmkritikus sem azokból lesz, akiket nem vesznek fel a Színművészeti rendező szakára – mondom erre én.

A műhelyekben sorban megismerkedünk az olyan restaurátori szakszavakkal, mint kutatóablak-nyitás, kittelés, gőzölés, vasalás, préselés és a konzerválás. Ezekhez egyrészt modern berendezéseket használ a múzeum, máskor viszont egy közönséges vasaló a legalkalmasabb a feladatra – utóbbiból egy egész takaros retrógyűjteményt is láttunk a sok javításra váró kép között.

Akárhogy is nézzük, az idő haladta nyomot hagy a műveken. Én annak a híve vagyok, hogy csak minimálisan nyúljunk hozzá a műtárgyakhoz, mert lehet, hogy a későbbiekben sokkal jobb megoldások születhetnek a restaurálás területén is, ahol nem feltétlenül kell korabeli anyagokat használni.

A gödöllői művésztelep alkotói ugyanis az 1900-as évek elején megpróbáltak visszatérni a régi módszerekhez, meglehetősen kétes sikerrel. A Nemzeti Galéria munkatársai ma a legkorszerűbb anyagokat használják – a Pannon olajfestékünk például európai viszonylatban is a legjobbnak számít!

Persze a képek nem csak úgy sérülhetnek meg, hogy egy idő után leválik róluk az eredeti festék.

Horrortörténetek a magyar művészettörténetből

Olyan is előfordult már, hogy a régi aktképek telt nőalakjainak ismeretlenek megkaristolták a mellét.

Ez történt például Benczúr egyik nimfát ábrázoló képével is. Egy festő állt neki kijavítgatni. Az eredmény tekintetében rögtön megmutatkozott a két mesterség – a festőművész és a restaurátor – közötti különbség.

De volt olyan festmény is, amibe sörétes puskával lőttek bele. Erről rögön eszembe is jutott egy fontos kompozíciós kérdés:

– És ha az ilyen kiszakadt részen eredetileg egy kismadár volt?

– Akkor annak annyi. Hacsak nem volt a festmény gondosan dokumentálva.

A restaurátormunkának szerencsére mindig is része volt, hogy különböző szögekből felvett, felnagyított és számozott részletfotókat készítsenek, és részletesen lejegyezzék minden kép sérülését a leltári könyvbe. Ez persze ma már nem szobányi iratszekrényeket jelent, digitálisan is hozzáférhető a szakmabeliek számára.

Harc a hamisítók ellen

A profi restaurátorok feladata a sérülések kijavítása mellett az is, hogy kiszűrjék a hamisítványokat. Erre ma már jól bevált módszerek vannak, mert a hamisítók többnyire olyan apróságokon buknak le, amit a szakértő előbb vagy utóbb felfedez: figyelmetlenül, nem az eredetihez hasonló módon erősítik vissza a képkeretre a vásznat.

A '30-as évektől kezdve kezdték Csontváryt hamisítani, szerencsére olyan elképesztően gyenge kvalitásban, mint amit a Pszeudo című kiállításon volt látható. Például a hetvenvalahányas tétel az Áldást osztogató rabbi volt.

De vajon az új generáció is képes lesz megbízható szakértői véleményre? Gippert László optimista:

A fiatal gyakornokok lelkesedése és egyre gyarapodóbb gyakorlati tapasztalata és tudása ad okot arra, hogy az idősebb generáció vegye a fáradtságot, és törődjön az utánpótlás kérdésével, mert azt helyette nem fogja megoldani senki sem.

Restaurátorműhelyek a Várban 
rendhagyó tárlatvezetés 2x15 fő részére, előzetes regisztrációval
Magyar Nemzeti Galéria
Június 26. 15:00