Ragaszkodik Aj Vejvejhez a brit belügyminiszter
További Kultúr cikkek
-
Navalnij-évforduló: ikonikus orosz lapnak szólalt meg Alekszej Navalnijról az Index szerkesztője
- Holtan találtak rá a Netflix sikersorozatának 24 éves színészére
- Koncert közben tűnt el Hobo
- Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
- Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását
Alig, hogy négy év után visszakapta Aj Vejvej kínai művész és aktivista az útlevelét, a brit belügyminiszter máris fél éves brit vízumot sürget, írja a BBC. A művész vízumkérelmét korábban elutasították a birt hatóságok, mivel elfelejtette benne feltűntetni, hogy börtönben ült Kínában. Aj Vejvej 2011-ben ült 81 napot egy kínai börtönben bigámia és adócsalás vádjával, végül 2012-ben 15 millió jüanra büntették utóbbi miatt. A művész ezzel kapcsolatban koncepciós ügyet említ, amit ellene indított a kínai kormány.
Most maga a belügyminiszter kezdeményezte, hogy a 20 napos vízum helyett Aj Vejvej 6 hónapra jöhessen Nagy-Britanniába, ahol előadása lenne Londonban a Royal Academy of Arts épületében. Az ügy azután robbant ki, hogy Aj Vejvej a saját Instagramjára posztolta ki a brit vízumkiadók elutasítási kérelmét.