Ezért élünk a sorozatok aranykorában

Mutassatok nekem egy hőst, és írok nektek egy tragédiát

– ezt a mondatot F. Scott Fitzgerald írta az egyik jegyzetfüzetében, David Simon (Drót) legújabb HBO-sorozatában pedig egy újságíró szájából hangzik el. Nem vagyok benne biztos, hogy van egyértelmű hős a Mutassatok egy hőst-ben, de tragédia bőven. Ez már megint egy sorozat, aminek a végeztével nem boldogabb, hanem teljesebb emberek leszünk. Kötelező lenne megnézni.

A Mutassatok egy hőst alaptörténete még a Drót után is annyira obskúrusnak tűnik, hogy csodálkozom, bárki finanszírozta egyáltalán: a nyolcvanas években Leonard Sand elrendeli, hogy a New York állambeli Yonkers városában fel kell húzni 200 lakást, aminek a bérleti díját alacsony bevétellel rendelkezők is tudják fizetni. Az önkormányzatnak el kell fogadnia a határozatot, máskülönben naponta duplázódó bírságot kell fizetnie a városnak, amíg tönkre nem megy. A városfejlesztési szakértők semmiképpen sem ajánlják, hogy a 200 lakás egy kupacban legyen, inkább szét kellene szórni őket nagyjából 7 különböző helyszínre. De hova? A túlnyomórészt középosztálybeli fehér lakosság sehol sem látná szívesen a szemükben problémás latino és fekete lakókat, aggódnak, hogy az általuk vizionált súlyos károk csökkentenék az ingatlanjaik árát, az új lakókkal pedig beköszöntene az a bűnözés, amitől eddig biztonságban érezték magukat. Az önkormányzati képviselők két malomkő között őrlődnek: a lakásokra szükség van, hiszen csődbe megy a város, ha nem találnak nekik helyet, de ha elfogadják a határozatot, akkor elveszítik a szavazók jelentős részét. És a szavazókat nem érdeklik a humanitárius érvek.

Ebben a kulimászban tűnik fel a 28 éves, lengyel származású Nick Wasicsko (Oscar Isaac), aki a szavazóknak még azt ígéri, hogy a város minden eszközzel támadni fogja a határozatot és fellebbezni fognak. Hamarosan polgármester lesz. Wasicsko egy megnyerő modorú, ambiciózus figura, aki szeretne a tűz közelébe kerülni, de rendőr és jogász múltjának ellenére sincsen teljesen tisztában azokkal a kicsinyes politikai machinációkkal, amikkel szembe kell néznie a munkája során. A deszegregációs törekvések mindenkiből a legrosszabbat hozzák ki, főleg azokból a politikusokból, akik próbálnak a közvéleményhez alkalmazkodni. Wasicsko úgy érzi, hogy felkészült: folyamatosan a dolgozó nép hősét, Bruce Springsteent hallgatja, és amikor egy borítékban egy töltényt kap az irodájába, akkor előveszi a fegyverét, kivesz onnan egyet és összeméri. Az övé sokkal nagyobb.

Wasicsko azonban nem a történet hőse, hanem csak az egyik szereplője. Mellette legalább ugyanakkora szerepet kapnak azok a családok, akiknek viszont a biztonságos életet, vagy legalábbis egy vállalhatóbb jövőt jelentene az, ha kiköltöznének a lakótelepről az új lakásokba. Van közöttük dominikai anyuka (Ilfenesh Hadera), aki asztalosként dolgozik, hogy fenntartsa a három gyerekét. Van egy lassan megvakuló, cukorbeteg középkorú anyuka (LaTanya Richardson Jackson), akihez a lakótelepi környezet miatt nem megy ki az államilag kirendelt gondozó, és ott van egy tizenéves lány (Dominique Fishback), aki otthagyja az iskolát és inkább összebútorozik a simlis barátjával, és így tovább. A másik – nem kell szépíteni: fehér - oldalról ott van egy nyugdíjas feleség (Catherine Keener, felismerhetetlen), aki az egyik legkomolyabb katonája a deszegregáció elleni háborúnak, egészen addig, amíg szépen lassan rá nem vezetik arra az útra, hogy nem zsigerből kell gyűlölni a másikat, hanem megérteni és megismerni.

Megérteni és megismerni – ez lehetne a sorozatot író David Simon mottója is, a Mutassatok egy hőst ugyanis pontosan azzal a precíz, részletes, és szenvtelen stílussal dolgozik, mint a Drót. Simon már sok évvel ezelőtt fel akarta dolgozni Lisa Belkin az esetből készült könyvét, de a nemrég adott interjúiban hangsúlyozza, hogy valahogy mindig jött valami időszerűbb: a Gyilkos megszállás az iraki háborúhoz kötődött, a Treme pedig a Katrina-hurrikán okozta pusztításhoz. A Mutassatok egy hőst gyártása még azelőtt indult el, hogy az Egyesült Államokban a jelenlegi szintre eszkalálódott volna a faji feszültség, akkor még sehol nem volt a fergusoni zavargás, vagy a #BlackLivesMatter-hashtag a Twitteren. De Simon is tudja, és a sorozatból is egyértelmű, hogy hiába egy elszigetelt jelenségről van szó a nyolcvanas évek Amerikájában, ezek az ügyek még mindig az észak-amerikai közvélemény csontjáig hatolnak, a korrupciótól kezdve a rasszizmusig.

A Mutassatok egy hőst egyik legnagyobb erénye, hogy könnyen le lehetne söpörni liberális, szocialista propagandaként, ha éppen nem lenne annyira kiegyensúlyozott a megvalósítása. A sorozat nem esik bele abba a csapdába, hogy a lakótelepeket túlságosan is pozitív fényben mutassa meg, képtelenség lenne letagadni, hogy ott tényleg könnyen elharapódzott a kábítószer-használat, a bűnözés és az erőszak, ahonnan a legtöbben kitörnének, de sokan alkalmazkodnak is. A nonszensz az egészben, hogy az ő sorsukat pont azok a politikusok és azok játszmái irányítják, akikhez semmi közük nincsen, és pont azok az egyszerű lakók próbálják megakadályozni, akikkel soha életükben nem találkoztak.

A hatrészes, és nagyjából hat órás HBO-sorozat minden epizódját Paul Haggis rendezte, akit a világ a többszörös Oscar-díjas Ütközésekkel ismert meg, és habár dolgozott íróként többek között a Casino Royale-ban, a legnagyobb port azzal kavarta, hogy kilépett a szcientológiából, egy hosszú nyílt levélben támadta őket, majd megjelent a Going Clear című, szcientológiát ekéző, szintén HBO-s dokumentumfilmben. Lehet, hogy a kiugrása tette ezt vele, az Ütközések ugyanis óvodás gyakorlatnak tűnik a Mutassatok egy hőst-höz képest, amiben Haggis annyira tökéletes, kifinomult és tartalomhoz illő rendezést mutat be, ami szerintem mindenkit meglepett, akit a nevét látta és ismerte a stáblistán. 

És ha Simon és írótársának, a Dróton is dolgozó William F. Zorzinak a forgatókönyve nem lenne elég, a minisorozat egytől egyik hibátlan színészekkel van tele. Oscar Isaac már évek (vagy legalábbis a Drive) óta mindenben remek, itt is képes úgy eljátszani egy nála fiatalabb lengyelt, akit szépen lassan felemészt a saját politikai ambíciója, hogy az ember csak pislog. Ugyanolyan jó látni olyan ismert arcokat, mint a szemét önkormányzati képviselőt játszó, a tévéképernyőkön szinte átrágó Alfred Molinát, a láthatólag még mindig tehetséges Winona Rydert, a Walking Deadből megismert Jon Bernthalt vagy a rég nem látott James Belushit. Őket pedig nagyon jól kiegészítik olyan kevésbé ismert, de ezek után biztos többet foglalkoztatott arcok, mint Dominique Fishback vagy Josh Salatin, az előbbi, mint tinianya, az utóbbi pedig mint egy fiatalabb Wasicsko. De a legnagyobb dicséretet tényleg Isaac érdemli meg, aki úgy tud egy bonyolult, konfliktusos, néha öntelt és önző, néha pedig önfeláldozó karaktert megszemélyesíteni, hogy az utolsó pillanatig nem tudjuk eldönteni, hogy szurkoljunk-e neki, vagy hagyjuk, hogy saját maga jöjjön rá a naivitására. 

A Mutassatok egy hőst úgy hangzik, mint egy száraz, dokumentarista és megkezdhetetlen sorozat, aminek nekiállni legalább akkora energiabefektetés, mint végignézni. Ezt majdnem igaz, sok engedményt ugyanis nem tesz a nézőnek, hogy segítsen tájékozódni a politikai és városfejlesztési világban, nincsen narrátor, aki eligazítani a szereplők között, aki közül egyik sem úgy kezdi a jelenetét, hogy bemutatkozik, és elmondja a beosztását. A sorozat titka az, hogy lassan rávezet arra, hogy átlássuk a nagy dilemmát a középpontjában, az akciókat és a drámákat pedig nem hangosan kimondott jelenetekben lássuk meg, hanem azokban a helyzetekben, amikor öltönyös emberek beszélgetnek egy bírósági hátsó szobában. Én nem tudom, hogy Haggis, Simon és Forzi hogyan érték el, hogy egy nyilvános önkormányzati ülés annyira legyen izgalmas, mint egy különösen durva autósüldözés, de sikerült nekik. Sikerült az emberi sorsokat, konfliktusokat, ellentmondásokat, az ember lelkét belülről emésztő legnagyobb kételyeket úgy szórakoztatóvá tenni, hogy az igazságot és a valóságot egy percig sem hagyták maguk mögött. A Mutassatok egy hőst az év egyik legnagyobb művészi teljesítménye. Hiba lenne kihagyni.