Bence
11 °C
25 °C

Banksy egy menekülttáborba vitte Steve Jobsot

2015.12.12. 08:48

Banksyt megérintette a menekültkérdés, mert új munkája szokásától eltérően nem maró gúnnyal operál, hanem könnyen érthető módon áll ki a hazájukat elhagyni kényszerülők mellett.

Új, szokásosnál színesebb festménye Steve Jobsot ábrázolja, egyik vállán zsákkal, másik kezében egy régi Apple-géppel. A kép az Apple-alapító származására utal: Steve Jobs egy, a világháború után Amerikába vándorolt szír férfi gyereke.

jobs 03
Fotó: banksy.co.uk

Banksy szokatlan módon egy közleményben is nyomatékosította az üzenetet, ha valaki még ezek után sem értené:

Gyakran sugallják azt, hogy a menekültek felélik az országok tartalékait, miközben Steve Jobs egy szír menekült fia volt. Az Apple a világ egyik legnyereségesebb vállalata, évi 7 milliárd dollár adót fizet, és csak azért létezhet, mert beengedtek egy fiatal fiút Homszból.

A  street artos sztár a nyugat-európai menekültvilág poklában, Calais-ban fújta fel képét. Mivel Banksy munkái dollár százezreket érnek, különös feszültséget teremt, hogy a mű egy nyomortelepre emlékeztető terület, a Dzsungelnek is nevezett zóna betonfalára került.

Calais Franciaországban, a La Manche-csatorna partján fekszik. Menekültek ezrei gyűltek itt össze, hogy az alagúton keresztül át tudjanak szökni Angliába. Vannak, akik évek óta élnek az embertelen körülmények közt.

c pn-2
Fotó: banksy.co.uk

Banksy nem csak egy képpel állt ki a menekültek mellett. Calais-ban feltűnt egy másik munkája, ami a Medúza tutaja című híres festményt idézi meg: a tutajon hánykódó menekült egy elvonuló luxusjachtot figyel. 

Egy másik, elemeltebb képén (ami már nem is színes) egy látcsövön szemlélődő utazó, és a látcsövén gubbasztó keselyű képe szól romantikáról és realitásról.

Vidámparkból menekültszállás

A művész ennek a kettősségnek a jegyében indíthatta el Dismal Aid projektjét. Banksy sikeres álvidámparkját szeptemberben bezárták, a faanyagot azonban ahelyett, hogy kidobták volna, Franciaországba szállították, ahol kunyhókat, közösségi épületeket, és játszóházat építettek belőlük, írja a Guardian.