Újévtől 30 ezer forinttal emelik Fekete Györgyék életjáradékát

2015.12.14. 10:47

A Kormány.hu-n megjelent egy módosítási tervezet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjainak életjáradékáról szóló kormányrendelethez. Csak egy dolgon változtatnának: megemelnék az összeget.

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai most havi 230 ezer forintot kapnak, a levelező tagok 160 ezret. A tervezet szerint 2016. január 1-jétől a havi összeg 260, illetve 190 ezer forintra emelkedne. A plusz 30 ezer forint a rendes tagok esetében 13 százalékos, a levező tagoknál nagyjából 19 százalékos emelkedést jelentene.

A rendeletmódosítást az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) készítették elő, és hétfőig várják hozzá a véleményeket. A tervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap szerint az MMA rendes tagjai 250-en, a levelező tagok 50-en vannak. Azt írják, hogy az idei évhez képest jelentkező 137 160 000 forint növekmény (azaz pluszköltség) biztosításához szükséges forrásnak megvan a fedezete a költségvetés MMA-ról szóló fejezetében. A hatásvizsgálati lapon egy másik helyen 132 521 739 forintos összeg szerepel.

Az Emmi visszautal arra, hogy a kormányrendeletben benne van: a kormány a havi juttatás összegét az MMA-val együttműködésben, az MMA elnökének a kultúráért felelős miniszter útján előterjesztett javaslata alapján évente felülvizsgálja. A végső cél, hogy az MMA tagjainak életjáradéka 2022. január 1-jétől elérje a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjainak havi tiszteletdíját. Ez most az MTA rendes tagjainak esetében havi 455 ezer forint, a levelező tagoknál 353 900.