Salamon
7 °C
14 °C

Egy vagyont adtak Mao Ce-tung leveléért

2015.12.15. 18:14

Mao Ce-tung kínai kommunista pártvezető Clement Attlee brit munkáspárti vezetőnek küldött, 1937-ben kelt levelét 605 ezer fontért (263 millió forintért) vásárolta meg egy kínai gyűjtő a Sotheby's londoni árverésén – írja a BBC News nyomán az MTI.

A dokumentumban Mao gyakorlati segítséget kér Attlee-től a Kínát lerohanó japán csapatok elleni harcban. A Sotheby's szerint a történelmi levél kivételesen ritka dokumentum, amely Mao kézjegyét is viseli. Előzetesen 100-150 ezer fontra becsülték a levél értékét.

Fontos időpontban született

Az írógéppel, angolul készült dokumentumban Mao az ellenzéki brit pártvezetőnek azt írja: „Úgy hisszük, amikor a britek tudomást szereznek a japánok Kína elleni agressziójáról, támogatólag a kínaiak mellé állnak, gyakorlati segítséget nyújtanak, és meggyőzik a kormányukat, hogy forduljon az aktív ellenállás felé, hiszen ez a veszély őket sem fenyegeti kevésbé, mint bennünket.”

A levél az északnyugat-kínai Jenanban íródott, a kommunisták japán megszállók elleni harcának főhadiszállásán. A Sotheby's szakértői véleménye szerint fontos időpontban született a levél, hiszen Attlee éppen ezidőtájt akart fordítani a Munkáspárt pacifista politikáján, és fő kritikusává vált a náci Németország és szövetségesei felé közeledő konzervatív kormányzatnak.

Mao levelét James Bertram újságíróval juttatták el Attlee-hez. Bertram azzal a megjegyzéssel továbbította Attlee-nek, hogy már csak kíváncsiságból is tartsa meg a mellékelt levelet.

Gabriel Heaton, a Sotheby's szakértője elmondta: a levél azért is nagyon értékes, mert az utóbbi évtizedekben ez volt a második olyan dokumentum, amely Mao aláírásával került a nemzetközi aukciós piacra.