88 éves korában meghalt a világ leghíresebb karmestere

2015.12.19. 18:37 Módosítva: 2015.12.19. 18:38

Elhunyt a New York-i Filharmonikusok egykori zeneigazgatója, Kurt Masur - írja az MTI. A hírt a zenekar  elnöke, Matthew VanBesien jelentette be. Masur halálának okát egyelőre nem közölték, de 2012-ben maga a művész jelentette be: Parkinson-kórban szenved.

Kurt Masur 1927-ben született az alsó-sziléziai Briegben (ma Brzeg, Lengyelország). A világ legnagyobb zenekaraival, a New York-i Filharmonikusokkal, a Francia Nemzeti Zenekarral és a Londoni Filharmonikus Zenekarral - dolgozott együtt. Különösen közel állt hozzá Bach, Mendelssohn, Brahms és Beethoven.

Már gyermekkorában énekelt és zongorázott, szavai szerint a zene élete magányos és szomorú pillanataiban segítette, különleges pillanataiban boldogsággal és örömmel töltötte el. Zenei tanulmányait a volt NDK-ban, Lipcsében zongora, zeneszerzés és karmester szakon végezte, ezután a volt NDK-ban egyre komolyabb zenei feladatokat kapott, így volt a drezdai filharmonikusok vezetője és zenei főigazgatója is.

1970-ben kezdődött együttműködése a lipcsei Gewandhaus Zenekarral, az ott eltöltött idő alatt Masur művészként és politikai jelképként is világhírre tett szert. Az Egyesült Államokban először 1974-ben szerepelt a clevelandi filharmonikusok élén.

A német újraegyesítés idején, 1989 őszén a Lipcséből kiindult ellenzéki megmozdulások és tüntetések egyik szószólója volt, harmadik útról álmodozott Kelet-Németország számára, s kiáltványt bocsátott ki a Németországi Demokratikus Köztársaságról. Ő vezényelte Berlinben az 1990. októberi újraegyesítés előestéjén rendezett ünnepi koncerten Beethoven IX. szimfóniáját, egy ideig az egyesített Németország lehetséges elnökeként is emlegették.

1991 szeptemberében vette át Zubin Mehtától a New York-i Filharmonikusok irányítását. Lipcsei karmesteri állásától 1996-ban vált meg, részben mert családja ekkor már New Yorkban élt, de a város vezetésével is vitába keveredett a kulturális költségvetés lefaragása miatt. A következő években zenei igazgatóként teljes energiáját a NewYork-i Filharmonikusokra áldozta, az együttestől napra pontosan 75. születésnapján búcsúzott.

2000-ben a londoni filharmonikusok vezető karnagya lett, 2002 áprilisában a párizsi Orchestre National de France vezetését is átvette. Magyarországon is jó néhány alkalommal fellépett. Kurt Masur több zeneakadémia és egyetem tiszteletbeli doktora volt, számos kitüntetést kapott, többek között a francia becsületrend parancsnoka, szülővárosa díszpolgára, az Izraeli Filharmonikus Zenekar örökös tiszteletbeli vendégkarnagya volt. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport