Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEmlékművet kapott a szovjetek miatt magát felgyújtó cseh egyetemista
Emlékművet kapott szombaton Prágában Jan Palach, aki 1969 január 16-án a cseh Nemzeti Múzeum történelmi épülete előtt a Vencel-téren felgyújtotta magát, hogy tiltakozásra ösztönözze Csehszlovákia lakosságát az ország szovjet megszállása ellen.
A Moszkva vezette Varsói Szerződés hadseregei 1968 augusztusában szállták meg Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a "prágai tavaszként" elhíresült reformmozgalomnak.
A két darabból álló emlékművet, amely a John Hejduk (1929-2000) cseh származású amerikai szobrász és építész alkotása, Prága egyik legismertebb koncertterme, a Rudolfinum előtti Jan Palach téren állították fel Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere és Andrew Schapiro, az Egyesült Államok prágai nagykövete jelenlétében.
A műalkotás két, egy-egy négyzetméter alapú, hat méter magas kockából áll, amelynek tetejéből lángok csapnak fel. Az egyik, a világos színű alkotás A fiú háza, míg a másik, a sötét színű alkotás Az anya háza nevet viseli. A világos szín a világító, útmutató fiút, míg a sötét szín a szenvedő anyát jelképezi. A műalkotáson Jan Palach temetése című vers olvasható, amelyet David Shapiro amerikai író írt 1969-ben a cseh egyetemista tettének hatása alatt.
Régebbi munka fából
Az eredetileg fából készült alkotásokat a kilencvenes években John Hejduk művész Václav Havel cseh államfőnek, illetve Csehszlovákia népének ajándékozta, és a prágai Hradzsinban voltak kiállítva. Eredeti megnevezésük az Öngyilkos háza és az Öngyilkos anyjának a háza volt. Miután Csehországban Jan Palach cselekedetét általában nem öngyilkosságnak, hanem önfeláldozásnak és bátor cselekedetnek tartják, a szobrok tartós anyagból való elkészítése és kültéri elhelyezése alkalmával az alkotások nevét módosították.