Ókovács beköltözne az Operaház legdíszesebb termébe?

2016.02.12. 11:13

Ókovács Szilveszter főigazgató saját használatba veszi az Operaház talán legdíszesebb termét, írja Hvg.hu. Az ott álló Steinway zongora már el is került onnan.

A Székely Bertalan terem az operaházi séták egyik legnagyobb attrakciója volt, emellett céges rendezvényeket is rendeztek itt, amiből az intézménynek bevételei is származtak, ám ha Ókovács tényleg  ideköltözteti a saját irodáját – ahogy az újság is pedzegeti –, akkor ezektől az összegektől elesnének. Az újság szerint ez olyan, mintha a pápa a Sixtus-kápolnát záratná be magának.

Az Operaház a jobb kihasználtsággal indokolta a funkcióváltást:

Az Opera főigazgatója is itt tartja fontosabb tárgyalásait, reprezentációs funkcióval kiegészítve illő módon itt fogadja az Opera VIP vendégeit, különös tekintettel a főigazgatóhoz érkező világsztárokra és a nemzetközi opera- és balettélet vezető személyiségeire.

Amit még tudni lehet, hogy ünnepélyes dokumentumok aláírására is lesz lehetőség, illetve a korábbi főigazgatói szobából is kerülnek át bútorok és egyéb dísztárgyak.

Az Operaház eközben cáfolta, hogy a Székely Bertalanról elnevezett terem lenne Ókovács új irodája, az irodaváltás hírét azonban elismerte, aminek némi köze is van a teremhez: az új főigazgatói szoba a Székely-terem és a nagyterem közé kerül, egy eddig előszobaként funkcionáló térbe – amit ajtó választ el a díszes teremtől. Az Opera arról is tájékoztatott, hogy a Székely-terem nyáron, a legfrekventáltabb turistaidőben látogatható marad.