Hűtlen kezelés miatt vádat emeltek az Operaház volt vezetői ellen

BJASZ20150218004
2016.02.16. 09:19

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emeltek a Magyar Állami Operaház két egykori vezető beosztású munkatársával szemben, akik 2008-ban csaknem 10 millió forintnyi kárt okoztak az intézménynek, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Tavaly áprilisban az Operaház egykori főigazgatóját, Vass Lajost, illetve gazdasági helyettesét gyanúsítottként hallgatta ki a NAV, majd büntetőeljárást indított ellenük. A gyanúsítottak akkor a bűncselekményt tagadták és a gyanúsítással szemben panaszt jelentettek be.

A Magyar Állami Operaház a saját tulajdonában álló Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV szerint a díszelőadásért az Operaház "indokolatlanul sokat fizetett, azt mintegy másfél millió forinttal kevesebből is ki lehetett volna hozni"

írtuk akkor.

Az ügyészség megállapította, hogy Vass és a másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között 11 esetben kötött indokolatlan megbízási szerződést egy az Operaházhoz köthető alapítvány képviselőjével rendezvények szervezésére, kivitelezésére, valamint az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.

Vass és társa ennek során végig tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el, hanem azokat egy vállalkozónak adja tovább, a megbízási díjhoz képest jóval alacsonyabb áron. A különbözetet zsebre tették, amivel összesen csaknem tízmillió forintos kárt okoztak az intézménynek.

Az alapítvány képviselőjét orgazdaság bűntettével vádolják, az ügyészség pedig a három vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzmellékbüntetés kiszabására tett indítványt.