Szabolcs
19 °C
25 °C

A filmeket látni kell, nem őrizgetni

04
2016.02.20. 00:33

Szomszéd Gergő azzal fogad, hogy ha befejeztük az interjút, akkor nagyjából 1200 entert kell nyomnia, mert valami elcsesződött a nemsokára kezdődő Hetedik-vetítés feliratában. Egy rutinos gépésszel kiegészülve ő vette át a Bem műsorát, azzal a céllal, hogy „repertory theatre”-t, azaz olyan mozit alakítson belőle, ami régebbi, klasszikus filmeket vetít eredeti nyelven, 35 milliméteres celluloidról. 

Abban a korszakban, amikor már minden moziban szinte kötelező jelleggel átálltak a digitális vetítésre, illetve amikor az Örökmozgó a megszűnés szélén áll, meglepően nagy sikerük van a filmeknek. Eddig A Jó, a Rossz, és a Csúf, a Hetedik, illetve kakukktojásként Louis C. K. egyik stand-up filmje ment a moziban, de a cikk írása közben jelentették be a Facebookon, hogy a Fargo is műsorra kerül, illetve lesznek Woody Allen-filmek is. Szomszéd Gergővel a mozi zöld csempés vetítőjében beszélgettünk arról, hogy mik a tervei, lehetőségei, illetve egyáltalán miért csinálja ezt.

A Margit körúti Bem mozinak már jó pár éve sanyarú a sorsa: 2009-ben úgy volt, hogy bezár, majd a filmvetítések megszűntek ugyan, de az előterében lévő kocsma működött tovább. Mielőtt megtalálta volna, Szomszéd azt gondolta, hogy a géptermét szétverték, és már nem használható semmi belőle. Meglepetésére viszont azon kívül, hogy raktárnak használták, a Bem vetítője ép volt, működő gépekkel. Csak a zöld csempe csúnya egy kicsit, de azzal nem lehet mit kezdeni.

Szomszéd négy éve kezdett el repertory-mozikban gondolkodni. Munkája miatt (angol és amerikai cégek szellemírója) sokat jár a világban, és mindenhol azt látta, hogy bár nem ez a világ legnagyobb biznisze, egy nagyvárosban egy ilyen hely elfér. Egy kis közönséget össze tud hozni vagy a film formátuma, vagy a film maga.

A film formátuma pedig kulcs a sikerhez: sok nagy sikerű, popkult szempontból fontos filmnek rossz minőségben maradtak fenn a 35 milliméteres kópiái, a tulajdonosok digitalizálták, és azt küldik szét a világba. Szerette volna a Szárnyas fejvadászt is vetíteni, de csak magángyűjtőtől lehetne beszerezni – ők viszont nem szeretik odaadni idegeneknek. Ha meg is szereznék a kópáit, a stúdiótól még a vetítési jogokra is szükség lenne.

Szomszéd  egy skót-brit cégtől rendel, amely direkt celluloidkópiák terítésével foglalkozik, és megegyezett a 20th Century Fox kivételével minden stúdióval; ez a vállalkozás forgalmazza az elmúlt ötven év filmjeit a világ repertory-mozijainak. Szóval nincsen végeláthatatlan papírmunka; mint egy videokölcsönzőből, úgy lehet a választékból bérelni a filmeket, amik az egész világot körbejárják. A Hetedik például Japánból érkezett.

De a választék így is véges, Szomszéd például nagyon szeretné a hetvenes évek úgynevezett blaxploitation-filmjeit (a polgárjogi harcokból kinövő, afroamerikai szereplőkkel készült kis költségvetésű zsánerfilmek – KD) vetíteni, mert ezek nem is érhetőek el máshogy, csak celluloidon. Senki sem foglalkozott azzal, hogy digitalizálják őket.

De más szubkultúrákra is nyitott: megkereste őt valaki, hogy nyolcvanas évek brit reggae-filmjeiből vetíthet-e. Az amerikai mozikultúrában már elterjedt éjszakai vetítésekkel is szeretne próbálkozni, aztán a szintén onnan ismert double feature struktúrával (két, tematikailag összeköthető film vetítése – KD), trilógiákkal, maratonokkal, de egyelőre populárisabb filmeket adnak. Eredeti nyelven, projektorral vetített felirattal. Ezzel egyébként nincsen problémája.

Szerintem a szinkron káros

– mondja nagy vehemenciával, és hozzáteszi, hogy azon a színvonalon, ahogy ma csinálják, különösen az. 

Azt gondolná az ember, hogy a Magyar Filmintézet pincéjében álló, magyar feliratos A Jó, a Rossz, és a Csúfot egyszerű lenne elkérni, de sajnos nem az. Az intézet sajnos nem ad ki külföldi filmeket akkor sem, ha Szomszéd egy MGM-től származó engedéllyel állít be, nekik az nem felel meg. Egyébként nem örül annak, hogy a hírek szerint be fogják zárni a filmintézetet, mert noha a kölcsönzés részét nem végzik hiba nélkül, nagyon sok kincs van az archívumukban.

A filmek azért vannak, hogy az emberek lássák, nem azért, hogy őrizgessük őket

– mondja.

A világ legnagyobb filmőrültjét, a hírhedten celluloidhalmozó Quentin Tarantinót is megkörnyékezte, egész pontosan az asszisztensével levelezett arról, hogy lehetséges-e a rendező személyes gyűjteményéből filmeket kölcsönözni. Szomszéd nem úgy mesél erről, mintha Tarantino lepattintotta volna. Nagyon szeretné vetíteni a Kutyaszorítóban-t, de állítólag a 35 mm-es kópia csak a rendezőnek van meg az egész földön.

Szomszéd felhívja a figyelmet arra, hogy a Bemből nem lesz művészmozi (elég beszédesen a moziban található Bem Art Mozi felirat az egyik vetítés előtt elkezdett szikrázni, és elfüstölt), de arra is, hogy nem fog átesni a ló másik oldalára. Javasolják neki folyamatosan a Bud Spencer- és Terrence Hill-filmeket, amire csak csóválja a fejét. Amin komolyan gondolkodnak most, az az eredeti Terminátor, de Szomszéd kicsit aggódik, hogy túl népszerű film lenne. Amikor kifejtem neki, hogy elég vékony jégen táncol, akkor úgy próbálja meg elmagyarázni, hogy ő a Scorsese–Tarantino-vonalat szeretné vinni.

Rendezők, akiket elismernek, de azért élvezhető, szórakoztató, amit csinálnak.

Közben pedig az európai vonalat sem szeretné elfelejteni. Nagyon lelkesen beszél egy olasz gyűjtőről, akinek olyan magángyűjteménye van, hogy ihaj, de azoknak a filmeknek a hivatalos forgalmazóját megkeresni keserves feladat lenne.

Ahogy az elején említettem, a Louis C. K.-vetítés kakukktojás volt: a népszerű amerikai komikus digitális formátumban, egységesen 5 dollárért terjeszti a saját gyártású műsorait a honlapján. Szomszéd azért akart egy ilyen vetítést tartani, mert Magyarországon még nem volt hasonló. Amerikai stand-up magyar felirattal kuriózumnak számít, és erre is majdnem három telt házas vetítés összejött.

Nagy tervei nincsenek, sőt, a felfokozott sajtófigyelem is meglepte. Az egész azzal kezdődött, hogy tavaly december végén bejelentették a Facebookon, hogy elindulnak a vetítések a Bemben, először a Sergio Leone-westernnel. Aztán Szomszéd kapott a következő reggelre vagy 250 emailt helyfoglalási igénnyel.

A Jó, a Rossz és Csúfból tizenkét vetítést tartottak, a Hetedikből stílszerűen hetet (7-én, 7 óra 7 perckor volt az első). Volt, aki azért jött, mert emlékszik, hogy évtizedekkel ezelőtt itt, ebben a moziban látta először a westernt, és voltak olyanok, akiket csak érdekelt a film. A terem százfős, és lehet bevinni alkoholt a földszinti kocsmából. Az elkerülhetetlen, hogy az emberek az ott vett sört bevigyék a vetítésre.

„Most lehetne azt mondani, hogy nem, de az mekkora náciskodás lenne!” – mondja Szomszéd, hozzátéve, hogy voltak emberek, akik panaszkodtak, hogy ők a filmélményért jönnek a moziba. Sajnos az ilyen viselkedés nem a sörön múlik, hanem az emberen. Mivel nem rutinos moziüzemeltető, még ő sem tudja pontosan, hogyan lehet kezelni azt, amikor egy többfős félrészeg társaság beül, és elkezdi kommentelni a filmet, de ígéri, hogy megtalálja a megoldást. Amit Szomszéd a legkevésbé sem bír, azok a mobiltelefonok. Sajnálja, hogy nincsen benne Ascher Tamás-i hajlam, hogy előadás közben személyesen rászóljon azokra, akiknek csörög a telefonjuk, vagy azt nyomogatják. Szerencséjére eddig csak olyanok jöttek, akiknek ez szintén sarkalatos pont, és tisztelik ennyire a filmet.

Szomszéd két hónapra lát előre, a Bem bérleti szerződése pedig fél évre, májusig szól. Az üzemeltető attól fél, hogy mivel a mozi nem műemlék, és pont most készült el a fonódó villamoshálózat, simán lehet, hogy nyárra az épületből pékség vagy bolt lesz, és minden további nélkül lebonthatják a vetítőt. Bízik abban, hogy ha hétvégenként össze tud rántani pár száz embert rendszeresen, akkor majd fog találni helyet a Bem helyett.

A Bem mozi vetítéseit itt lehet követni.