Ezeken a helyeken drukkolhat a Saul fiának

GettyImages-511229164
2016.02.24. 07:06

Szeretne még többet tudni a vasárnapi Oscar-gáláról? Ha van 64 perce, hallgassa meg főzés-teregetés-mosogatás vagy autózás-edzés-utazás közben az új podcastunkat, amiben az Oscar-díjátadóról dumálunk egy órán keresztül.

Legalább 1988, azaz Szabó István Hanussen című filmje óta nem volt ekkora kategóriában magyar jelölt az Oscaron, mint a legjobb külföldi film díjáért versengő Saul fia. És igen, pontosan tudom, hogy mit művel egy kommentszekcióval az, ha ezt a filmet egyáltalán megemlítik, de valahogy úgy gondolom, hogy mégis a magyarok nagy része fogja hétfő hajnalban, élőben nézni a díjátadót, és azt a pillanatot, ahogy nagy valószínűséggel Nemes László rendező átveszi a díjat.

Jó ideje először nézhetjük a díjátadót magyar fordítással az otthonunkban, a Duna TV három évre megvette a díjátadó közvetítési jogait, és az első évre nem is dilettánsokat szerződtetett a stúdióba, hanem Kraszkó Zitát a Balatoni nyárból, Dudás Viktort, az MTVA főtanácsadóját és Szöllőskei Gábor filmes újságírót, szóval ebből még valami szimpatikus dolog is kisülhet. Chris Rock poénjait egészen biztosan nehéz lesz fordítani és magyarázni, de aki magától is megbirkózik ezzel, és a készüléke engedi, nézheti eredeti nyelven is. Korábban a Pro7 közvetítette a gálát, de a német csatorna sok csomagból kikerült, illetve tavaly már nem is szerepelt a műsoron náluk. Szerencsére a közmédiának így sikerülhet azt a komoly problémát is áthidalnia, hogy mindenféle illegális streamet kelljen keresnünk, bár még nem kaptunk egyértelmű választ, hogy lehet-e online, a Médiaklikk felületén nézni a közvetítést. Amint kapunk, frissítjük ezt a cikket.

frissítés: Meg is érkezett a hír, a Médiaklikken, tehát online is lehet nézni majd az idei Oscar-díjátadót.

De ennél csak jobb lehet egy jó szociális esemény, nem igaz? Ahol lehet közösen ordibálni, meg egyszerre kimenni cigizni, illetve ott van még egy csomó ismeretlen, akivel parázs vitába lehet keveredni arról, hogy most akkor a Kobrában vagy a Creedben jobb Stallone. Erre is bőven van lehetőség. Illetve arra is, hogy különböző kvízekben megmérkőzzünk egy csomó hasonló tudású emberrel. AToldi moziban például nem lesz hivatalos gálanézés , de délelőtt 11-től éjfélig kizárólag Oscar-díjra jelölt filmeket fognak vetíteni, az Agymanóktól a Spotlightig bezárólag mindent, sőt, különleges alkalom, hogy szintén jelölt, de nálunk csak az Anilogue-on vetített Anomalisát is látni lehet. Kvíz is lesz, a mozi előterében, 22:30-kor kezdődik, a helyszínen lehet csoportokba szerveződni, jelképes nyeremények is lesznek.

A Lost In Budapest egy nagyon furcsa kocsma a belvárosban, a dekorja olyan, mintha minden lehetséges, Budapesten inni járó turista ízlésének szeretnének kedvezni. Szoktak filmvetítéseket is tartani, az Oscar estéjén tippjáték lesz, utána pedig közösen lehet nézni a gálát. Itt 23 órától kezdődik a kvíz és a tippjáték.

12744665 952887791458263 7379573463109923981 n
Fotó: Oscar díjátadó közvetítés kvízzel egybekötve / Facebook

Sosem voltam még a Kazinczy utcai Szociális Helyiségben, de a neve alapján a jóisten is arra teremtette, hogy ismeretlenek ordibáljanak itt Nemes László dicsőségére, itt nem lesznek extra programok, csak a tömény Oscar-nézés este 11-től.

Igen, még mindig létezik a Funzine, a szebb emlékű Pesti Est egyik konkurense, ráadásul Oscar-eseményt is szponzorálnak a belvárosban, a fantasztikus nevű Neked Csak Dezsőben a tervek szerint két szinten, két különböző nyelven lehet majd követni a díjátadót. A Dohány utcai helyen egyébként remek sörválaszték van, szóval aki kézműves söröket akar szopogatni, és egyáltalán nem üti ki a harmadik korsó, ahogy engem szokott, annak ideális hely.

Konszolidáltabb, de nem kevésbé izgatott körülmények között lehet majd nézni a gálát a Pozsonyi úti Láng Téka nevű könyvesboltban, avagy bocsánat nem is ott, hanem a vele szemben található La Bodegítában, ott lesz ugyanis a kihelyezett Oscar-váró. A belépés korlátozott, érkezési sorrendben ötven főt tudnak befogadni.

Aztán még: a IX. kerületi Trapéz nevű padláskocsmában családias környezetben, a KultOn szervezésében lehet nézni a díjátadót, ráadásul lesznek tematikus italok is a jelölt filmek alapján. Illetve a popcorn is garantált, valamint nem egy, hanem két kvízt is szerveznek. Kapunyitás 22 órakor, asztalt is lehet foglalni.

Valószínűleg az Ankertben lesz a legnagyobb őrület, legalábbis a Facebookon aktív vendégek számát nézve, itt a Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema közös szervezésében lehet drukkolni a Saul fiának, szintén lesz kvíz, illetve 19:45-kor meg lehet nézni a csak Titanicon bemutatott Ex Machinát. A vetítés után vetélkedő, azután pedig beszélgetés Bucsi Réka animációs filmessel és Pusztai Ferenc producerrel. Kicsit zavaros módon van közösségi finanszírozásnak álcázott jegyelővétel is ezen a linken, de amúgy a vetítésre, kvízre, és a beszélgetésre szóló jegy 1490 forint, csak a kvízre és a beszélgetésre 490 forint, 0:30tól a belépés ingyenes.

Kimaradt valami? Küldjétek el erre az email címre!