Varnus Xavér Friderikuszt is vinné Berlinbe

2016.02.27. 10:53 Módosítva: 2016.02.27. 19:41

Berlinbe menekült a magyar nihil elől Varnus Xavér orgonaművész, aki a családja mellett Friderikusz Sándort is magával vinné Németországba, mivel nagyon szórakoztató embernek találja. Az öreg rockereket viszont vén ripacsnak nevezte, és tüzérségi ágyúval lőne azokra az előadóművészekre, akik 10 éve playbackelnek, megtévesztve ezzel a közönségüket - ilyen témákról beszélgetett Varnus Xavér a Bors újságírójával a bulvárlap hétvégi számának duplaoldalas interjújában.

Varnus Xavér legendásan retteg az öregedéstől, de igyekszik könnyedén felfogni:

Arra azonban figyelek, hogy ne legyek vén ripacs. Gondolok itt azokra az öreg rockerekre, akiket a miskolci barlangi mentőknek kell esténként kihúzniuk a csőnadrágból.

A Bors újságírója azt is az orgonaművész orra alá dörgölte, hogy a Káli-medencében lévő, nagyapjától megörökölt, állítólag fényűző családi kastélya valójában nem is villa, hanem egy balaton-felvidéki ház, ahol ráadásul csúnyán elhanyagolta a szőlőtőléket.

Ránézésre megejtően villának tűnik. A tőkéket valóban elhanyagoltam, ugyanis annak idején ittam a terméséből. Minden palackot méregcímkével kellett ellátni. Maradt még néhány üveggel, de csak az ellenségeimet kínálom meg vele.

És hogy kik Varnus Xavér ellenségei? A nihil és a ripacskodó, vén rockerek mellett azok a megnevezni nem kívánt előadóművészek, akik 10 éve playback fellépésekkel tévesztik meg a közönséget. Friderikusz Sándort viszont szívesen magával vinné Németországba a művész, mivel nagyon megtalálták a közös hangot a Napsugár öregotthonnak nevezett Összezárva Friderikusszal című tévéműsorban.