Ottó
19 °C
35 °C

Egyetemi tanári fokozatot kap Eperjes Károly

2016.03.09. 12:56

Egyetemi tanárrá nevezi ki Eperjes Károlyt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, áll a március 8-i Magyar Közlönyben. Eperjes 2016. március 14-től kapja meg az egyetemi tanári fokozatot. A színész 2014-ben, egy évvel kinevezése után hagyta ott a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztját, amelyre Vidnyánszky Attila nevezte ki. Eperjes ezt követően lett a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán osztályvezető tanár.

Eperjes akkor azt mondta, lelkiismeretileg nem tudott egyetérteni a Nemzeti Színház bizonyos produkcióival. Az Origo szerint az ügy 2011-ig nyúlik vissza, amikor Vidnyánszky bejelentkezett a Kaposvári Egyetemen, és célba vette Csáki Judit tanszékvezetői pozícióját. Rövidesen pályázatot írtak ki a Színházművészeti Intézet vezetésére, a posztot pedig Vidnyánszky nyerte el a szintén pályázó Csáki elől. Az új intézetigazgató, miután átvette az egykori tanszéket, kirúgta Csákit és három társát is. Vidnyánszky jelenleg művészeti rektorhelyettesként, adjunktusként és címzetes egyetemi tanárként van feltüntetve a Művészeti Kar honlapján, Eperjes pedig adjunktusként szerepel.