Jusztina
6 °C
20 °C

Kilencmilliárdos festménylopás Madrid legbiztonságosabb kerületében

2016.03.13. 14:36

A világhírű brit festőművész, Francis Bacon öt nagy értékű festményét lopták el egy madridi lakásból, a képek értékét 30 millió euróra (mintegy 9,3 milliárd forintra) becsülik, így ez az utóbbi évtizedek legnagyobb kortárs műkincslopása Spanyolországban - írta vasárnap az MTI az El País című napilapra hivatkozva.

A képlopás még kilenc hónappal ezelőtt történt, de a hatóságok eddig titokban tartották az estet a nyomozás érdekében. Bár a kutatás külföldre is kiterjedt, a madridi rendőrség mégis úgy gondolja, hogy a tájképekből és portrékból álló gyűjtemény még Spanyolországban van.

A képeket az 1992-ben elhunyt művész végrendeletében hagyta egy madridi barátjára, aki belvárosi lakásában tartotta az alkotásokat. A környék, ahol a spanyol szenátus épülete is található, egyike a spanyol főváros legbiztonságosabb és legjobban őrzött kerületeinek.

A tolvajok azt a néhány órát használták ki, amíg a tulajdonos elment otthonról. Kikapcsolták a riasztót, és úgy vitték el a képeket, hogy abból sem a portás, sem a szomszédok nem vettek észre semmit. A festmények mellett egyébként más értéktárgyak is eltűntek a lakásból, de a hatóságok szerint a lopás célja a gyűjtemény megszerzése volt. 

Az El Paísnak nyilatkozó szakértő szerint nagyon kicsi az a gyűjtői kör, ahol a képek értékesíthetők, ezért nem lehet eladásra kínálni őket anélkül, hogy annak ne lenne visszhangja. 

Arra a felvetésre, hogy a tolvajok megrendelésre dolgozhattak, a nyomozócsoport egyik névtelenséget kérő tagja azt mondta:

ez csak a filmekben fordul elő

Francis Bacon gyakran és szívesen látogatott Spanyolországba, ahol sok barátja és csodálója volt. Egy madridi kórházban hunyt el 82 éves korában.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!