Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Látogatóközpontot nyitottak a bundás Jézus-freskónak

2016.03.20. 17:54
A turisták óriási érdeklődése miatt látogatóközpontot nyitottak abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely azóta bundás Jézus néven lett világszerte ismert.

Borjába 2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért, hogy megnézzék a faliképet – mondta Eduardo Arilla az észak-spanyolországi városka polgármestere, megmagyarázva, hogy miért döntöttek úgy, kihasználják a hirtelen jött népszerűséget. A körülbelül 80 négyzetméteres látogatóközpontban összegyűjtöttek minden újságcikket, fotót, video- és hanganyagot, amelyet csak találtak a freskóval kapcsolatban, és ezeken mutatják be keletkezésének és sikerének történetét.

b86754f8f8

A freskó botcsinálta restaurátora, a 85 éves Cecilia Giménez örül műve sikerének. Az Europapress hírügynökségnek adott interjújában elmondta: először nagyon rosszul élte meg, hogy a kép olyan lett, amilyen. Ezt egyébként annak tudja be, hogy a nedves falon megfolyt a festék. Utólag viszont már elégedett, mert azzal, hogy sokan kíváncsiak a képre, úgy érzi, ő is tett valamit a városkáért – mondta.

A látogatói központban mindenki kipróbálhatja, neki hogyan sikerülne ugyanez a munka, bár nem élesben, hanem csak papíron, amelyet erre a célra nyomtattak a turistáknak. Nemcsak ezt, a saját alkotást lehet emlékként hazavinni, a központhoz tartozó üzletben a bundás Jézus képével ellátott bögrék, pólók, hűtőmágnesek is kaphatók.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.