Négy 17. századi holland mestermű került elő egy donyecki villából, írja az MTI Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter bejelentésére hivatkozva. A festményekre még decemberben bukkantak rá az ukrán titkosszolgálat emberei, de a találatot csak most jelentették be.
![Jacob Waben Vanity 1622](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1153/11531/115317/11531775_778844a4d713fc7b39741c98406e5ae3_wm.jpg)
A képeket még tíz évvel ezelőtt, 2005-ben lopták el az Amszterdamhoz közeli Westfries Múzeumból, méghozzá húsz másik remekmű társaságában. A festménytolvajok még záróra előtt rejtőztek el az épületben, majd az éjszaka során a biztonsági rendszer leállításával megléptek a képekkel. A kár értékét akkor 10 millió euróra becsülték.
Az ukrán állambiztonsági szolgálat úgy tudja, a banda többnemzetiségű, tagjai között pedig oroszok is voltak. Kettőt (köztük Floris van Schooten egyik munkáját) már korábban megtalálták, két másik alkotás (ezek Jacob Waben munkái) pedig csütörtökön került elő. Valószínűleg a többi húsz kép is az oroszbarát szeparatisták által uralt Kelet-Ukrajnában lehet, néhány esetleg Oroszországban.
Az ünnepélyes visszaadásról felvétel is készült: