Rengeteg rendőr vigyáz Cannes-ra
![000 AE6LF](http://kep.index.hu/1/0/1173/11731/117319/11731963_f8b236e19d6f66e3ea935c383b24b0f5_wm.jpg)
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődik meg szerdán a 69. cannes-i filmfesztivál. A hivatalos versenyprogram kilenctagú zsűrijében harminc év után ismét magyar filmes is helyet kapott, Nemes Jeles László, a Saul fia című Oscar-díjas rendezőjének személyében.
A városban a filmes szakma több tízezer tagját várják. Az Arany Pálmát majd május 22-én adják át.
Franciaországban a november 13-i párizsi terrortámadások óta szükségállapot van érvényben. Hat hónappal a párizsi merényletek és hét héttel a brüsszeli támadások után Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter hétfőn személyesen ellenőrizte a rendkívüli biztonsági készültséget a tengerbe nyúló cannes-i fesztiválpalotában, ahol a több száz rendőr és tűzszerész mellett négyszáz biztonsági őr és hét tengeri mentő is folyamatosan jelen lesz a következő 12 napban, írja az MTI.
Cazeneuve elmondta, hogy csak a fesztiválpalotát több mint 500 fős biztonsági személyzet őrzi majd, és az intézkedések keretében azt is szigorúan szabályozzák, hogy kik mehetnek a vörös szőnyeg közelébe. A tengerparton is több rendőr lesz az átlagosnál, illetve a városba vezető utakhoz is járőröket rendelnek ki.
![Bernard Cazeneuve](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1173/11731/117319/11731967_ef785a838022ff9355712e092b0fa750_wm.jpg)
Cazeneuve hozzátette, hogy ezen felül számos biztonsági intézkedést titokban tartanak. A francia kormány ugyanakkor jelezte, hogy nem tudnak konkrét fenyegetésről a fesztivál ellen.
David Lisnard cannes-i polgármester is figyelmeztetett hétfőn, hogy a helyi rendőrök véletlenszerűen bárkit átvizsgálhatnak a városban, és különösen a fesztivál közelében, írja a Hollywood Reporter.